Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Trump igazságügyi minisztere listát kér a Capitolium ostroma idején dolgozó FBI-ügynökökről

2025. február 1. – 13:29

Másolás

Vágólapra másolva

Utasítást kaptak az FBI vezetői pénteken arra, hogy keddig adjanak tájékoztatást az amerikai igazságügyi minisztériumnak minden olyan jelenlegi és volt irodai alkalmazottról, aki „bármikor” dolgozott a Capitolium ostromával összefüggő ügyön, derül ki abból a levélből, amit Brian Driscoll megbízott FBI-igazgató küldött, és ami a CNN birtokába került. Az email szerint az igazságügyi minisztérium át fogja világítani az összes olyan alkalmazottat, aki az amerikai törvényhozás épületének megrohamozásának idején, azaz 2021. január 6-án vagy azzal összefüggő ügyön dolgozott. A levél szerint erre azért van szükség, hogy „megállapítsák, szükséges-e további személyzeti intézkedéseket hozni”.

A CNN szerint ez lényegében azt jelenti, hogy a Trump-adminisztráció kiterjeszti a hivatásos rendvédelmi tisztviselők vizsgálatát, különös tekintettel a négy évvel ezelőtti, Capitolium ostroma idején dolgozókra és a Donald Trump ellen indult korábbi nyomozások lefolytatóira.

A Reuters a birtokába került két feljegyzés és az ügyet ismerő forrás alapján azt írja, hogy az FBI-ügynökök átvilágítása a Trump-kormányzat legújabb lépése az amerikai büntető igazságszolgáltatási rendszer átalakítására. Az FBI-ügynököket képviselő csoport egy nyilvános figyelmeztetést adott ki, amely szerint több száz elbocsátás lehetséges az ország legfőbb bűnüldöző ügynökségénél.

A CBS News idézi az aktív és nyugalmazott FBI-ügynököket képviselő FBI-ügynökök szövetségét, ami szerint ha igazak a sajtóértesülések, akkor az ügynökök elleni tisztogatás felháborító és ellentétes a Trump által korábban felvázolt bűnüldözési célokkal és az FBI-ügynökök támogatásával. „Több száz ügynök elbocsátása súlyosan gyengítené az irodának azt a képességét, hogy megvédje az országot a nemzetbiztonsági és bűnügyi fenyegetésektől, és végső soron azt kockáztatja, hogy az iroda és az új vezetés kudarcot vall”, írták.

A CNN pénteki értesülése az is, hogy több mint egy tucat olyan ügyészt bocsátott el az Igazságügyi Minisztérium, akik a capitoliumi zavargások ügyein dolgoztak, de a Biden-kormányzat végén állásaikat állandó státuszúvá alakították át. Pár napja nyomozó ügyészeket rúgtak ki az amerikai igazságügyi minisztériumból.

A január 20-án beiktatott amerikai elnök régóta igyekszik teljes kontrollt gyakorolni az igazságügyi minisztérium felett, amely mind az első ciklusa alatt, mind pedig az elmúlt négy évben több ügyben is nyomozott ellene. Donald Trump többször elmondta, hogy lojalitást vár el a minisztériumtól. Az igazságügyi miniszteri posztra kiválasztott Pam Bondi a szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy „nem fog politizálni”, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy vizsgálatot indítsanak Trump politikai ellenfeleivel szemben.

Az amerikai törvényhozás épületének 2021. január 6-i megrohamozása egyébként Donald Trump szerint a „szeretet napja” volt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!