Belföld
Orbán Viktor az Európai Parlamentben szólal fel a félbeszakított brüsszeli konferencia után
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a migrációellenes, szuverenista erőket nem lehet elhallgattatni.
Sulyok Tamás: Személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt
Az államfő a magyarországi holokauszt emléknapján először beszélt arról, hogy megrendítette, amiket az apjáról hallott a nyilvánosságban.
Átlátszó: Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségverseny szervezőjének
A szépségverseny főszervezője a Telexnek megerősítette, hogy 3 éven át együtt dolgozott a fotóssal, de azt írta, semmi olyat nem tapasztaltak nála, ami pedofíliára utalt volna.
Autóval tolatott bele két külföldi az Andrássy úti Louis Vuitton-üzletbe, elfogták őket
A betört üvegen át több tízmillió forint értékben loptak el táskákat, napszemüvegeket és öveket.
Interjút adott Szentkirályi Alexandra, tizenhétszer hozta szóba Gyurcsányt
A Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta a Mandinernek, nem fog visszalépni Vitézy Dávid javára.
Végrehajtó: Schadl titkárnője azt mondta, az osztalék felén osztozunk mi, a másik feléből kap még...
Szabó Balázs egy olasz étterem teraszán beszélgetett arról a végrehajtói kar akkori elnökének bizalmasával, hogy az előzetes megállapodásnál végül több pénzt kell adnia. „Szarul” is érezte magát....
Közpénzen járt Chicago Bulls-meccsen, ötcsillagos római szállodában szállt meg a volt II. kerületi...
Becsey Péter azt állította a bíróságon, hogy a lelátón vett egy hétmilliós eredményjelzőt egy olasz fickótól, akinek már a nevére sem emlékszik.
Havas Henrik lett Gattyán György médiacsoportjának elnöke
Feladata a Frisshirek.hu olvasótáborának, és YouTube-csatornája nézőszámának a növelése lesz.
Magyar Nemzet: Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon
Ez szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, és több rendőr lesz az utcán.
Több mint egyhavi csapadék hullott le Sopronban és Mosonmagyaróváron
Az ország északi részén további intenzív esőzés várható, délen viszont nincs remény az aszály enyhülésére.













