Belföld

RSS

Pár órás vita után a parlament meg is szavazta az új katatörvényt

Szeptembertől több százezren válthatnak adónemet, vagy hagyhatják abba munkájukat. A szigorúbb adótervezetet egy nap alatt verte át a kormány, miközben kedden tömegek tüntettek ellene.

200 milliárdos támogatást hagyott jóvá magyar kis- és középvállalkozásoknak az Európai Bizottság

A kormány hitelgarancia programmal támogathatja a pénzből a rászoruló magyar vállalkozásokat a nagyfokú gazdasági bizonytalanság közepette.

Halasztást és több módosítást javasol a katatörvényhez a budapesti iparkamara

A BKIK arra is kéri a kormányt, hogy a kamara szakértőinek bevonásával teremtse meg a jogi lehetőséget a katás vállalkozók eseti jellegű üzleti ügyfeleinek kiszolgálására.

Újabb 141 iskola szeretne iskolaőrt

Az intézmények többségével hamarosan szerződést is köt a Belügyminisztérium.

Törött csontokkal, ruha nélkül találtak rá a Való Világ egy korábbi szereplőjére

A Blikk szerint két magyar celeb is részt vett egy spirituális teaszeánszon egy baranyai erdő közelében, ahol hallucinogén főzetet ittak.

A katatörvény veszélyezteti a betegellátást a Magyar Orvosi Kamara szerint

A szabályok átmenet nélküli átalakítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és osztályokon, írták.

Taxisszövetség: A taxisok se örülnek a katajavaslatnak, az áfatörvény módosítását várják

Bár kivételezetteknek tűnhetnek, a taxisok érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól.

Brutális orbáni megszorítócsomag, atomháború a szúnyograj ellen – ellenzéki reakciók az új...

Lezajlott a vita az új, szigorúbb adótervezetről. A kormány a bújtatott munkaviszonyokra mutogatott, és a gazdaság kifehérítéséről beszélt, az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordulna. A parlament...

Robogós menet vonult a belvárosban, közben órák óta lezárva tartják a Margit hidat a katatörvény...

Budapest több pontján tüntettek kedden a katás adózás ellehetetlenítése ellen. Több mint ezer ember gyűlt össze délelőtt a Kossuth téren, majd 11 óra után lezárták a Margit hidat. Cikkünk...

Pegasusszal megfigyelt jogász, Iránytű Intézet: ezekre költött a Jobbik-frakció

Volt képviselő, ügyvéd és a párthoz kötődő tanácsadók is feltűnnek, amikor végignézzük a Jobbik-frakció 2018 és 2022 közötti költéseit.

Kövess minket Facebookon is!