Orbán Balázs: A kormány reális forgatókönyvnek látja a NATO és Oroszország közötti direkt konfrontációt

2024. június 3. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány reális forgatókönyvnek látja a NATO és Oroszország közötti direkt konfrontációt – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Portfoliónak adott interjújában.

Orbán Balázs szerint a tavaly nyári ukrán ellentámadás kudarca után felül kellett volna vizsgálni Brüsszelben a háborús stratégiát, de ez a magyar álláspont elutasító választ kapott. Szerinte „a napnál is világosabb”, hogy Európa stratégiája egyre valószínűbbé teszi a háború szétterjedését. „Rendkívül bizonytalan ugyanakkor, hogy meddig elegendőek az ukrán képességek az orosz túlerővel szemben” – tette hozzá.

„Szerintem a reális helyzetértékelés a következő: a háborúban meghalt vagy megsérült egymillió ember, több millió ember menekült el az országból, egy fél ország áll szétbombázva, és az oroszok több területet tartanak megszállva, mint ’22 előtt. Ha ez siker, akkor mi a kudarc?”

– mondta a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint kétséges, hogy a Nyugat mennyire hajlandó és meddig képes támogatni Ukrajnát. „Meggyőződésünk, hogy az idő Oroszország oldalán áll, hiszen ők átállították a gazdaságukat háborús üzemmódba, így akár hosszú évekig is képesek ezt az intenzitású konfliktust fenntartani vagy fokozni.”

Ennek némiképp ellentmond, hogy Orbán Viktor május végén még így nyilatkozott egy cseh online tévének: „Meggyőződésem, hogy az oroszoknak nehézséget okoz az ukrán hadsereg legyőzése is. Ezért az az elgondolás, hogy az oroszok majd meg fogják támadni a NATO-t, vagy bármely NATO-tagállamot, nem észszerű föltételezés. A NATO ezerszer erősebb mint Ukrajna. A NATO-t senki sem meri megtámadni.”

Orbán Balázs stratégiai hibának nevezte, hogy Nyugat-Európa a vártnál gyorsabban jött le az orosz energiahordozókról, szerinte ez a leválás növelte a kontinens kiszolgáltatottságát. „Ebben a helyzetben Európának az lenne érdeke, hogy minél több helyről legyen lehetősége importálni annak érdekében, hogy versenyeztetni tudja az importőröket. Értelmezhetetlen ebből a szempontból az a stratégia, amely levágja magát a legközelebb lévő és valószínűleg mindig az egyik leginkább versenyképes áron elérhető energiaforrásról” – mondta.

A magyar kormány stratégiájával kapcsolatban azt mondta, nem kérdés, hogy része vagyunk az európai együttműködésnek és a NATO-nak, de ezek egyike sem mondja ki, hogy nem lehet önálló külpolitikája egy országnak.

„Ma azt látjuk, hogy keleten több új gazdasági erőközpont emelkedett ki. Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből következően pedig a Balkán, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia stratégiai fontossággal bír. Ezekről az együttműködésekről nem akarunk lemondani. Ezen keresztül látjuk ugyanis megvalósíthatónak a magyar gazdaság újabb felívelő szakaszának az előkészítését. Ennek már konkrét eredményei is vannak”

– mondta. Példaként említette a Törökországgal fenntartott stratégia kapcsolatokat, az arab országokkal kialakított pénzügyi-befektetői együttműködéseket, és azt, hogy májusban Budapestre látogatott a kínai elnök.

„Idén számos változás lehet a nemzetközi politikai térben, amelyek mozgástérbővülést jelentenek számunkra. Tehát kifejezetten optimisták vagyunk. Arra számítunk, hogy a választások után, illetve akkor, ha a háborút a szomszédban sikerül lezárni, a következő két évben sokkal kevésbé ellenséges nemzetközi környezetben tudjuk folytatni a politikánkat” – tette hozzá Orbán Balázs.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!