Első fokon letöltendő börtönt kapott Borkai két zsarolója

Legfontosabb

2024. június 3. – 11:14

Első fokon letöltendő börtönt kapott Borkai két zsarolója
F. Gábort 2 év, 10 hónap letöltendő börtönre ítélték – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Nem jogerősen elítélték azt a férfit és társait, akik a bíróság megállapítása szerint megzsarolták Borkai Zsolt volt győri polgármestert az adriai jachtozásáról 2019-ben végül nyilvánosságra került kép- és videófelvételekkel. P. Józsefet, a volt válogatott labdarúgó legendát a zsarolás vádja alól felmentették, az adatokkal visszaélés miatt csak pénzbüntetést kapott. Két vádlottra szabtak ki letöltendő börtönt.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség és a terheltek is fellebbeztek. A két éven át tartó büntetőper tárgyalása most is zárt volt, a sajtó csak azt hallgathatta meg, hogy ki milyen büntetést kapott, az indoklás már nem volt nyilvános. A hat vádlottból öten álltak már csak bíróság előtt. A vádlottak padjának egy részét egyetlen család foglalta el, tagjait városszerte ismerik. Köztük volt P. József, a volt válogatott labdarúgó-legenda.

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítélet szerint

  • Az elsőrendű vádlott F. Gábort felbujtóként elkövetett zsarolás, személyes adattal és különleges személyes adattal visszaélés miatt 2 év, 10 hónap letöltendő börtönre ítélte, feltételesen legkorábban a büntetés letöltésének kétharmad része után szabadulhat.
  • F. Klaudiát, F. Gábor feleségét személyes adattal és különleges személyes adattal visszaélés másfél év, felfüggesztett börtönre ítélték.
  • J. Zoltánra zsarolás, személyes adattal és különleges személyes adattal visszaélés miatt 2 év felfüggesztett börtönt szabtak ki.
  • Sz. Erikát mint bűnsegédet zsarolásért, személyes adattal és különleges személyes adattal visszaélés miatt 1 év, 10 hónap letöltendő börtönre ítélte, és egy korábban kiszabott, 1 év felfüggesztett börtöne végrehajtását is elrendelte a bíróság. Feltételesen legkorábban a büntetés letöltésének kétharmad része után szabadulhat.
  • Férjét, P. Józsefet csak a személyes adattal visszaélés és különleges személyes adattal visszaélés miatt találták bűnösnek és ezért pénzbüntetésre ítélték. A zsarolás vádja alól felmentették.

Az ügyészség súlyosításért, P. József esetében a zsarolási kísérlet megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik fellebbezése az I. rendű vádlott esetében felmentésre, a többieknél a felmentés mellett a kiszabott büntetés enyhítésére irányult.

A büntetőper 2022. szeptember 14-én kezdődött a Győri Járásbíróságon és az akkori előkészítő ülésen mindjárt el is ítélték azt a nőt, aki a botrányt kirobbantó felvételeket készítette a jachton tartott szexpartin. A kompromittáló képeket készítő K. Lilit akkor 1,5 millió forintos pénzbüntetésre ítélték, egyedül a fiatal nő fogadta el ugyanis egészében a vád állítását a jachton 2018-ban történtekkel kapcsolatban. Társai ügye akkor folytatódott. A vádlottak tagadják a bűnösségüket.

A vádirat szerint K. Lili 2018 májusában egy horvátországi hajóúton Borkai Zsoltról, Győr korábbi fideszes polgármesteréről és mostani polgármesterjelöltről illetve társairól szexuális tartalmú fénykép- és videófelvételeket készített a fedélzeten zajló szexparti közben. A kompromittáló anyag készítésére a barátnője és annak férje (a II. és I. rendű vádlott) kérte fel a vád szerint, amiért cserébe 100 ezer forintot ígértek neki. A felvételekkel zsarolni akarták Borkait, állt a vádban.

A bíróság többeket felfüggesztett börtönre, két vádlottat végrehajtandó börtönre ítélt – Fotó: Laczó Balázs / Telex
A bíróság többeket felfüggesztett börtönre, két vádlottat végrehajtandó börtönre ítélt – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Az események irányítása azonban kicsúszott a házaspár kezéből, mert a felvételek egy idő után már mindenütt keringtek. Eljutottak a V. és VI. rendű vádlotthoz is, az előbbi F. Gábornak, tehát az I. rendű vádlottnak az édesanyja. A VI. rendű vádlott pedig a volt labdarúgó, az V. rendű második férje. Az ügyészség szerint ők ketten szintén szerettek volna egy bőrt lehúzni a fotókon szereplőkről, újabb körben próbálták megzsarolni Borkaiékat 10 millió forinttal. Ezzel kapcsolatban állapította most meg a bíróság, hogy a labdarúgó a zsarolásért nem felel.

Az újabb zsarolás már nem is sikerült, beelőzte ugyanis a próbálkozást F. Gábor barátja, aki az ügy IV. rendű vádlottja, J. Zoltán. Ő a vád szerint 2019-ben, az orgiába forduló buli után szűk egy évvel kereste fel az érintetteket, és közölte velük: megbízója csak abban az esetben nem hozza nyilvánosságra a sikamlós anyagot, ha fizetnek 12 milliót. A rendőrségen tett vallomásában ez a bizonyos J. Zoltán azt állította: szentül meg volt arról győződve, hogy tényleg csupán az az egy „kópia” létezik, amivel ő üzletel.

A család minden tagja tagadta, hogy bármi köze lenne a botrányon a vád szerint profitáló J. Zoltánhoz, és szerintük senki nem utasította K. Lilit a fotók elkészítésére. Állítják: nem is bujtották fel a IV. rendűt zsarolásra, nem adtak senkinek pendrive-ot, nem adtak senkinek fotókat.

A per során az elsőrendű vádlott édesanyja hivatkozott beadványában Borkainak egyik vallomására, ami szerint a Fidesz-pártközpont látta és értékelte a felvételeket, és úgy gondolták, ebből politikai zűr nem lesz, legfeljebb családi. Ugyanezzel érvelt aztán az édesanya második férje, a nyolcvanas évek labdarúgólegendája is, ő azt mondta, hogy az ügy kirobbanásáig baráti kapcsolatban volt Borkaival, illetve a városszerte szintén jól ismert ügyvéddel, a kilenc sértett egyikével, dr. R. Zoltánnal.

Dr. Zamecsnik Tamás ügyvéd. A volt labgarúgót a zsarolás vádja alól felmentették – Fotó: Laczó Balázs/ Telex
Dr. Zamecsnik Tamás ügyvéd. A volt labgarúgót a zsarolás vádja alól felmentették – Fotó: Laczó Balázs/ Telex

Az ügyvédek a 2022-es előkészítő ülésen próbálták a Győrben zajló eljárást összevonni Czeglédy Csaba „Ördög ügyvédjét” érintő perével, de erre a bíróság nem látott lehetőséget. 2024. május 14-én Czeglédyt a Veszprémi Járásbíróság első fokon 600 ezer forint pénzbírságra ítélte kilencrendbeli, különleges személyes adattal való visszaélés miatt.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!