Belföld

Fél percig verték unokatestvérüket, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyos sérülés
Fél percig verték unokatestvérüket, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyos sérülés
Az ügyészség egy nagykállói benzinkúton kipattanó családi viszály miatt emelt vádat egy testvérpár ellen.
Késsel fenyegettek és kiraboltak egy 16 éves fiút egy Budapest belvárosába tartó buszon
Késsel fenyegettek és kiraboltak egy 16 éves fiút egy Budapest belvárosába tartó buszon
Az áldozat sokáig ellenállt, de végül még a bankkártyája PIN-kódját is megadta a késes fenyegetés hatására.
Elkaszálhatják a debreceni akkupert, ha a civilek nem tudnak összeszedni 1,1 millió forintot
Elkaszálhatják a debreceni akkupert, ha a civilek nem tudnak összeszedni 1,1 millió forintot
Debreceni és mikepércsi civilek az épülő kínai akkugyár biztonságos működését, és a környezetvédelmi törvények betartását követelik, de a bíróság döntése miatt most akár meg is szűnhet a per.
Három évig, 1,2 milliárd forintból tervezik az algyői Tisza-híd négysávosítását
Három évig, 1,2 milliárd forintból tervezik az algyői Tisza-híd négysávosítását
A Lázár János által a választások előtt már belengetett tervezési projekt több évig is eltart majd, a beruházás pedig jó esetben is csak a 2030-as évek elejére készülhet el teljesen.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal most a kínai vakcinák miatt szállt bele a médiába – és véletlenül a kormányba is
A Szuverenitásvédelmi Hivatal most a kínai vakcinák miatt szállt bele a médiába – és véletlenül a...
A nagy igyekezetben, hogy oltásellenes propagandával vádolják meg a médiát, egy olyan tanulmányt minősítettek dezinformációnak, ami a kormány támogatásával készült. A hivatal konkrétumok nélkül...
Több száz hektár termőföldből ipari terület lesz Pécs mellett, a helyiek nem tudják, mi épül ott
Több száz hektár termőföldből ipari terület lesz Pécs mellett, a helyiek nem tudják, mi épül ott
A helyi társadalom, az önkormányzatok semmilyen információt nem kapnak, hogy pontosan mihez kezdene a kormány a Pécs vízbázisa mellett található területtel.
Busszal ütközött egy szabálytalan e-rolleres Dombóváron, 15 éves utasa életveszélyesen megsérült
Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett egy rendőrautónak, majd kilencvennel beleszállt egy rendőségi kisbuszba a Pest megyei ámokfutó
Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett egy rendőrautónak, majd kilencvennel beleszállt egy rendőségi...
Az incidenst az váltotta ki, hogy egy járőr észrevette, semmilyen érvényes papírral nem rendelkezik az autója.
„Csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak” – mondta a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
„Csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak” – mondta a férfi, aki felrúgott...
A férfi a jászberényi Yakuza SE elnöke, akit Novák Katalin korábban életműdíjjal tüntetett ki. Most lemondott posztjáról.
Tűz volt a debreceni egyetemi klinikán, 150 embernek kellett elhagynia az épületet
Tűz volt a debreceni egyetemi klinikán, 150 embernek kellett elhagynia az épületet
A tüzet még azelőtt eloltották, hogy a tűzoltók a helyszínre értek.
Kövess minket Facebookon is!