Belföld
Megsérült egy artista előadás közben a Szigeten
Mentőt kellett hozzá hívni, már jobban van.
Orbán a nemzeti kártyával tett egy gesztust Putyinnak, de csak később derül ki, hogy ez mire volt jó
A magyar kormányon múlik, hogy nemzetbiztonsági kockázat lesz-e a nemzeti kártyából, amivel orosz és belarusz állampolgárok is jöhetnek dolgozni a schengeni határokon belülre. Rácz András...
Bocsánatot kér az érdi lelkész, amiért úgy lehetett érteni a prédikációját, mintha a holokauszt...
Labossa Péter Mihály közleményében azt írta: elhatárolódik ettől az értelmezéstől.
96 százalékkal csökkent a BKK-automatákkal elkövetett bűncselekmények száma tavaly óta
De a BKK így is az automaták felújítását tervezi.
Már költöztetik a fogvatartottakat a győri börtönből
Folyamatosan mennek a rabszállító járművek a győri börtön elől, a Telex úgy tudja, hogy augusztus közepéig végezni fognak a megyei Bv-intézet kiürítésével, bár a Bv továbbra sem közöl részleteket.
Egy budapesti iskolaőr többször zaklatta az egyik diáklányt, majd szexuális ajánlatokat tett neki
A férfi gépén a rendőrség több mint 100 gyermekpornográfiát talált.
Milliós vesztegetéssel gyanúsítanak egy Pest megyei polgármestert, a helyi fociklub is kapott a...
Átkutatták a hivatalát és az otthonát is, a polgármester nem tett vallomást.
A főszerkesztőt is robotra cserélték Gattyánék hírportáljánál
A több mint 30 éve újságot író Tarr Péter távozott a laptól, de nem tudni, elküldték-e vagy maga mondott fel.
Szinte teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni vakcina, de a hétvégén újabb szállítmány érkezik
Az NNGYK szerint a betegség járványszerűen terjed Magyarországon is, kevesen tudják, de az oltást felnőttkorban is érdemes tízévente ismételni.
Vagány fiatalokat szeretne Orbán Viktor, de már nem jönnek Rogánok és Szijjártók az utánpótlásból
A miniszterelnök megfújta a harci trombitát Tusványoson: fiatalokat kell toborozni. Orbán az elmúlt években sikeres nemzedékváltásról beszélt, ám Novák Katalin és Varga Judit lemondása után nem...











