Belföld
Látványos képeken a felszínre bukkant bajai hajóroncs
Az egykori személyszállító hajót 1944-ben robbantották fel a város partjainál, idén nyáron teljesen körbejárható lett a maradványa.
A Mol vezérigazgató-helyettese és Hatvanpuszta főépítésze társaságában bukkant fel Orbán Viktor...
A volt miniszterelnök Világi Oszkárral és Taraczky Dániellel sétálgatott a gučai trombitafesztiválon.
Az Orbán-kormány vízügyi államtitkára is ellentmondott Orbán korábbi kijelentésének
V. Németh Zsolt szerint „az itt keletkező vizek tekintetében mi a legkevésbé sem vagyunk víznagyhatalom, sőt az egyik legszegényebb ország vagyunk”.
Forró vasárnap után még forróbb hét jön
Derült ég, napsütés, csapadék semmi. De már az is valami, hogy a csúcs nem lesz 40 fokos.
Kubatov Gábor arról beszélt zárt körben, hogy 30 százalékos költségcsökkentésre készülnek a Fradinál
Ősszel lejár a klub szerződése MVM-mel, és bizonytalan a folytatás. A Fradiváros-projektre kapott állami támogatásról is megosztott részleteket a Ferencváros elnöke.
Political Capital: Bakának nehéz dolga lesz
A Fidesz teljesen kiüresítette, de a Tisza Párt kapkodása és átgondolatlansága sem tett jót a köztársasági elnöki intézménynek. Az elemzés szerint Bakának lehetősége van arra, hogy az államfői...
Otthagyja az egyetemet, lemondott a Corvinus rektorhelyettese, aki kulcsszerepet játszott Ádám...
„Nem a közelmúlt eseményei befolyásolták a döntésemet, eddig is minden esetben kiálltam a közösség elé, megvitatva, elmagyarázva az aktuális kérdéseket!” – írta elköszönő levelében Szabó Lajos György.
Hegedűs Zsolt megnézte a Kásler-féle onkológiai alapítvány budai luxusvilláját
Az egészségügyi miniszter azt ígérte: átvilágítják az alapítványt, és utána döntenek a 765 millió forintért vásárolt ingatlan sorsáról is.
A KDNP szerint Baka András Magyar Péterhez hasonlóan bosszút akar állni a Fideszen
„Baka András perben és haragban állt az előző kormánnyal” – írta Rétvári Bence, a párt frakcióvezetője. Azt nem írta le, hogy pontosan miért állt haragban az előző kormánnyal Baka.
Magyar Péter: Baka András a nemzet iránti szolgálatból elfogadta a felkérést
Az új köztársasági elnököt kedd délelőtt választja meg az Országgyűlés.













