Friss hírek
Egész Szerbia láthatta, ahogy Aleksandar Vučić elnök egy borfesztiválon kissé elveti a sulykot
A kommunikációs tanácsadója elvette volna az elnök poharát, de Vučić határozottan visszaszerezte.
Britney Spears: Ha szerinted normális, amit a nagyszüleid tettek velem, akkor megbuktam anyaként
Az énekesnő arra az interjúra reagált, amit a fiai adtak a napokban.
Budapesten tartják az Európai Leszbikus Konferenciát
Szeptember végén rendezik meg, a szervezők azért választották Magyarországot, hogy kiálljanak a magyar kormány LMBTQ+ ellenes politikája ellen.
Egy hónapra rács mögé kerül az Országos Roma Önkormányzat elnöke
A döntés indoka a bűnismétlés veszélye volt, és az, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti meghiúsítani a nyomozást.
Megint elszabadult a pokol a Dunaferr-árverésen
Az utolsó bő háromnegyed órában egymásnak esett két licitáló, és átlagosan három másodpercenként srófolták feljebb és feljebb az árat.
Bezárt a turisták átveréséről elhíresült Hajós utcai kocsma
A terézvárosi önkormányzat már ki is vette a nyilvántartásából, a rendőrség még nyomoz a turistalehúzós hely ellen.
Áll a bál Harry Styles és Florence Pugh új filmje körül
Styles hülyeségeket nyilatkozik, Pugh távol marad mindentől, a rendező Olivia Wilde pedig szavahihetetlen lett Shia Labeouf hathatós segítségével, miközben a mostanában nem éppen fénykorát élő...
Újbuda önkormányzata átvállalja a közétkeztetés többletköltséget
Magas az infláció, de a közétkeztetés nem drágul.
MNB: A második negyedévben még jelentősen bővült a belföldi hitelállomány, de jönnek a nehezebb idők
Egy olyan időszakot értékelt az MNB, amikor még 8,5 százalék volt az átlagos kamat, ma már bőven a két számjegyű kategóriában járunk.
Orbán Viktor vezetésével megtartotta első őszi ülését a kormány
Magyarországon nem lesz energiahiány; van és lesz gáz, áram, fűtőanyag – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.









