Friss hírek
Egy évtizeden át adogathatta el az eBayen a British Museum műkincseit a múzeum egyik dolgozója
A több száz ellopott műkincs ügyében a brit rendőrség mellett az FBI is nyomoz. Gyanúsított egyelőre nincs, de a múzeum polgári peres eljárásban vádolta meg egy korábbi vezető kurátorát.
Tokár Tamást igazolta le az ATV Somos András helyére
Kadarkai Endre pedig augusztus végétől lesz látható a csatornán, A nagy dilemma műsorvezetőjeként.
Áll a bál a franciáknál, mert kiderült, hogy egy jósnő irányította az egyik város polgármesterét
Halottak hangját tolmácsolta a polgármesternek a jósnő, a szeánszokat a közpénz állta.
400 ezer forintot loptak ki ragasztószalaggal a szentgyörgyvölgyi templom perselyéből
A tolvajok három hét alatt ötször fordultak meg a zalai faluban.
Az MSZP-sből fideszessé lett dunaújvárosi polgármesterjelölt szerint csak az a kérdés, valaki a...
Magyar András szerint korábbi pártja feloldódott a DK-ban, ő pedig korábban is szimpatizált a Fidesz politikájával.
Civilek tucatjai haltak meg a rafahi menekülttábort is érintő izraeli válaszcsapásban
Izrael arra válaszolt a támadással, hogy a Hamász hétfőn rakétákat indított Rafahból Tel Aviv felé.
Megvan a következő magyar űrhajós
Kapu Tibor fejlesztőmérnök és az esetleges pótlásra kijelölt Cserényi Gyula villamosmérnök végzik el a képzés utolsó szakaszát.
Elbontották Hatvanpusztát vagy a paksi erőművet? Hogyan lehet negatív termelés az építőiparban?
Nagyon furcsa számok jelentek meg a KSH építőipari adatai között: többször is előfordult, hogy egy-egy megyében negatív termelési értéket mutattak ki.
Kövess minket Facebookon is!