„Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – Magyar Péter második EU-csúcsa az elmúlt évek leghosszabbja lett
A tapasztalt, régi motoros miniszterelnökök szerint évek óta nem volt ennyire nyílt, őszinte és néha érzelmes vita Brüsszelben – jelentette ki pénteken Magyar Péter. A magyar kormányfő második csúcstalálkozója az elmúlt évek leghosszabbja lett: a 2024 óta tartó szokásoktól eltérően egy nap helyett eleve kettővel számoltak, és már a csütörtöki rész is elhúzódott. Magyar szerint „volt itt minden: vétófenyegetés, kiabálás, szövetségek és óriási viták”, de „minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek”.
Ahogy arról korábban írtunk, a csütörtöki ülés részben a Visegrádi Négyek (V4-ek) – köztük Magyarország – vezetői, valamint az olasz és a görög miniszterelnök miatt borult meg, mert halasztani szeretnék a szén-dioxid kibocsátását forintosító ETS 2028-as kiterjesztését a lakóépületekre és az autókra. (A rendszer bevételeiből kibocsátáscsökkentési, energiahatékonysági fejlesztéseket támogatnak.)
Magyar szerint „egyre többen érzik, hogy a jelenlegi szabályozás elviselhetetlen terheket róna a jövőben nemcsak az európai iparra és vállalkozásokra, hanem már a lakosságra is”, de újraértékeltetik a hatásait, amit áttörésként értékelt. (Az ülések végén kiadott következtetésekben felkérték az Európai Bizottságot, hogy frissítse az értékelését az ETS kiterjesztésének összes hatásáról, különösen annak kialakításáról és biztosítékairól.)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke több intézkedést is felsorolt, amelyekkel igyekeznének leszorítani az árakat, mert már 106 milliárd eurónyi plusz energiaköltséget eredményezett az EU-nak Donald Trump iráni háborúja. Többek között száz millió hordónyi olaj- és dízeltartalékot szabadítanak fel, meghosszabbítják és kiterjesztik az ideiglenes rendszert az állami támogatások kivételeire, valamint hatékonyabban vásárolnának közösen energiahordozókat. A finomítókkal is külön foglalkoznak, hogy rövid távon felpörgessék a hatékonyságukat és a kapacitásaikat – ennek a százhalombattai finomító miatt lehet jelentősége Magyarországon.
Új eszköz készül a ceutaihoz hasonló esetek kezelésére
Magyar Péter a migrációt is kiemelte a témák közül: a csúcson a V4-ek, Olaszország, Dánia és Belgium szigorú álláspontját támogatta. Elfogadhatatlannak nevezte a napi egymillió eurós büntetést, amit az elmondása szerint azért fizet a magyar állam, mert védi a saját határait. (Az EU bírósága azzal indokolta a 2024-es döntést, hogy az előző kormány alatt kialakított szabályozás egy teljes uniós politika példátlan, szándékos kijátszása, hogy a magyar hatóságok másokra hárítsák a kötelezettségeiket. Magyarul egy plusz, csak Belgrádban vagy Kijevben beadható kérelemmel Horvátország és más tagállamok felé terelik a menedékkérőket.) Magyar Péter közölte: mind a tagállami vezetőktől, mind az Európai Bizottságtól ígéretet kapott, hogy rendezik a bírósági ügyet.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ülés végi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az utóbbi két évben kevesebb, mint felére estek az illegális határátlépések, és csak idén harmadával csökkentek, amit a menekültügyi csomagnak tudott be. Ugyanakkor azt tapasztalták, hogy állami és nem állami szereplők tömegeket szerveznek, hogy túlterheljék a hatóságokat, pánikot okozzanak és megosszák az EU-t. (Nem mondta ki, de a ceutai tömeges határsértésekhez hasonló esetekre utalt.) Az ilyen vészhelyzetekre egy új eszközt dolgoznak ki, hogy a tagállami hatóságok gyorsan megvédhessék a külső határokat és a belső biztonságot. Az állam- és kormányfők az ülés végén kiadott következtetésekben üdvözölték a bizottsági szándékot.
Most indul be igazán a költségvetési vita
A mostani csúcstalálkozón kerültek át a 2028-ban induló hétéves uniós költségvetés tárgyalásai a politikailag legmagasabb, állam- és kormányfői szintre. A büdzsé sarokszámairól egyhangúlag kell megegyezniük, azaz bárki vétózhat, és az Európai Parlament (EP) beleegyezésére is szükség van. A költségvetésnél alapvetően a nettó befizetők, a „takarékos hatok” állnak szemben a nettó haszonélvezők 17 vezetőjéből – köztük Magyar Péterből – álló Kohézió Barátaival.
Magyar Péter pénteken arról beszélt: csak akkor fogja elfogadni a költségvetést, ha „minden nekünk járó forrást megkapunk, és semmivel sem csökkennek” a felzárkóztatási (kohéziós), valamint a mezőgazdasági támogatások.
A legutóbbi tervezet kíméletesen bánna ezzel a két területtel, de a teljes költségvetés összegén nyolc százalékot faragna az eredeti javaslathoz képest. Ezt többek között a vészhelyzeti tartalék csökkentésével érné el. Von der Leyen arra figyelmeztetett: biztosak lehetnek benne, hogy lesznek még a koronavírus-járványhoz vagy a háborúkhoz hasonló válságok, csak még nem tudni, milyenek. Kényszerzubbony lenne, ha megfeleznék a tartalékot.
Bár a csúcs első napjára érkezve több tagállami vezető, köztük Magyar Péter kétségesnek látta, hogy az eredeti terveknek megfelelően év végéig meg tudnak állapodni, az üléseket elnöklő António Costa pénteken kitartott a nem hivatalos határidő mellett. Arra figyelmeztetett, hogy alapesetben egy év kellene a költségvetés végrehajtásához, de a mostani bonyolultabb lesz, ezért még több idő kell az uniós és tagállami hatóságoknak. A 27 tagállam valamelyikében mindig vannak választások, soha nem fogadnák el a költségvetést, ha ezekre várnának, miközben a cégek, a kutatók, a polgárok közben várják a pénzt – válaszolta arra, hogy meg kellene-e várniuk a 2027-es francia elnökválasztást.
Fel kell gyorsítani a munkát a saját forrásokon – utalt arra, hogy a most túlnyomórészt bruttó nemzeti jövedelem alapján összedobott költségvetésben nagyobb szerepet kaphatnak a közös bevételek. Az Európai Bizottság öt ilyet javasolt, de az EP-nek voltak saját ötletei. Sajtóértesülések szerint utóbbiakból például Emmanuel Macron francia elnök szeretne egy, főleg az USA techóriásait sújtó digitális adót.
Magyar Péter csütörtökön kiegyensúlyozottabb terveket akart, és arra panaszkodott, hogy a bevételeknél többet várnának el Magyarországtól. (Arról, hogy mik a saját források, és miért lehetnek problémásak a keleti tagállamoknak, amire Magyar Péter is utalhatott a befizetések emlegetésével, itt írtunk bővebben.)
Új kereskedelmi védőeszközök jönnek
A vezetők a kereskedelmi egyensúlytalanságokról is egyeztettek, és a végkövetkeztetéseik ugyan nem nevezték meg, de von der Leyen egyértelműen kimondta, hogy Kínáról volt szó. Fenntarthatatlannak tartotta, hogy napi egymilliárd euróra emelkedett az EU kereskedelmi hiánya, ezért jelentősen és gyorsan ki kell egyensúlyozni a deficitet.
A testület a múlt héten kötött megállapodást a kínai kormánnyal. Von der Leyen kiemelte: a kínaiak először egyeztek bele, hogy visszafogják a hibridexportjukat, elérhetőbbé teszik a piacukat számos uniós mezőgazdasági és ipari termék előtt, valamint kiszámíthatóbban engedélyezik a ritkaföldfémeknél és a mágnesek kivitelét.
Mindezek ellenére az ágazati megállapodások nem orvosolják a strukturális gondokat, ezért haladni kell a kereskedelmi védőintézkedések használatával is, és világos támogatást kaptak erre – jelentette ki. Új intézkedéseken dolgoznak, mert az eddigiek viszonylag lassúak, sokkal gyorsabbakra és pontosabbakra van szükség. Decemberben egy olyan eszközt fognak javasolni, amely országoktól függetlenül egy-egy céget vehet célba, hogy ne csak egy beszállítótól függjenek. Egy szolidaritási mechanizmust is bevezetnének, ha valamelyiküket gazdasági kényszerítéssel fenyegetik, és egy francia-német kezdeményezésre építve „azonnal” korlátoznák a közös piaci hozzáférést, ha ez az EU érdeke.
Visszatérhet a vita a befagyasztott orosz vagyonról
A második napon meghallgatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, mire van szükségük. Costa az ülés után hangsúlyozta: továbbra is kiállnak Ukrajna mellett, és minden őszinte lépést támogatnak a béke felé, de az EU nemzetközi partnereinek is fel kell lépniük.
Tavaly megállapodtak egy 90 milliárd eurós (többek között Magyarországra pénzügyi terhet nem rovó) hitelről Ukrajnának. Az eredeti bizottsági elképzelés szerint ezt olyan orosz jegybanki vagyonból fedezték volna, amely a szankciók miatt az EU-ban, egy belgiumi cégnél ragadt. Orbán Viktor elutasította az ötletet, de főleg Belgium garanciákat követelő miniszterelnöke, Bart De Wever miatt jegelték a tervet, fenntartva a jogot, hogy felmelegítsék, ha kell.
Von der Leyen emlékeztetett rá, hogy a 2027-ig szánt hitelnél eleve a becsült ukrán költségvetési lyuk kétharmadának fedezésével számoltak, ráadásul a tervezéskor nem látták, milyen lesz 2027. Várhatóan egy 70 milliárd eurós lyukat kellene befoltozni, amelyet részben az EU partnereivel fizettetnének ki.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pénteki meghallgatása utáni sajtótájékoztatóján jelezte: valamilyen formában szívesen fogadnák a befagyasztott orosz jegybanki vagyont. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerint már fel is vetették ezt az európai kollégáiknak.
Két új csúcsról is szó volt
A Politico csütörtökön azt állította: az Európai Tanácstól megerősítették, hogy november végén újabb csúcstalálkozó jön. Itt Costa egy új költségvetési tervezetet mutatna be.
A testület elnöke erről nem beszélt a záró sajtótájékoztatóján, egy 2027-es, informális „elvonulásról” viszont igen. Ezt Orbán Viktor utolsó előtti csúcsának helyszínén, a flamand Alden Biesenben rendeznék.