Meghalt a Csádba akkreditált magyar katonai attasé

2024. október 22. – 21:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elhunyt a Csád fővárosába, N'Djamenába akkreditált magyar katonai attasé, Vékás-Kovács Imre alezredes – írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Az attasé hétfőn hunyt el, az ezt megelőző napokban rosszullétre panaszkodott, a szállodai szobájában találtak rá, idegenkezűségre utaló jel nem merült fel.

Vékes-Kovács 1988-ban kezdte meg katonai pályafutását, számos alkalommal szolgált műveleti területen, diplomáciai, illetve katonadiplomáciai beosztásokban.

Magyarország n'djamenai katonai attaséjaként nemrég kezdte meg külszolgálatát Csádban.

Hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosítja, halálának pontos okát Magyarországon vizsgálják ki. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium részvétét fejezi ki a családnak.

A csádi misszió

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tavaly október 13-án jelentette be, hogy a kormány 200 magyar katonát küld a polgárháborús Csádba a Száhel-övezeti migrációs válság megfékezése érdekében. A parlament tavaly november 6-án szavazta meg a katonai missziót, de már hetekkel a bejelentés – és parlamenti szavazás – előtt arról döntött a kormány, hogy 817 millió forintot ad egy csádi humanitárius, képzési és fejlesztési központ létrehozására.

A honvédelmi miniszter kabinetjének tagjaként a csádi katonai misszió előkészítésében részt vett Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is. Arról még nincs döntés, hogy pontosan mikor indulnak Csádba a magyar katonák. Hogy mi lehet a magyar kormány célja a csádi misszióval, arról szakértők is csak találgatnak. A VSquare oknyomozó portál információi szerint a magyar kormány katonai hírszerző központot akar létrehozni Csádban.

A csádi elnök szeptember elején járt Magyarországon. Mahamat Idriss Déby Itnó a Pekingben megrendezett Kína–Afrika-csúcstalálkozó után utazott Budapestre, hogy a Csád és Magyarország közötti biztonsági együttműködési megállapodásokat véglegesítésék. Később Szijjártó Péter beszélt a csádi–magyar együttműködésről, melynek része egy 200 millió eurós segélyhitelprogram is.

A csádi misszióról itt írtunk részletesebben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!