Így néz majd ki a vita

2024. október 9. – 08:57

Másolás

Vágólapra másolva

A valódi párbeszédet korlátozza az ülés formátuma. A miniszterelnök szólalna fel először az elnökségi programról, utána az Európai Bizottság elnöke – várhatóan maga Ursula von der Leyen elnök. Csak később következnének a frakcióvezetők vagy a pártcsoportok által kijelölt vezérszónokok, az ő felszólalásaikra aztán Orbán válaszolhatna. Végül a sima képviselők is bekapcsolódhatnak, akikre aztán a magyar kormányfő megint reagálhat egy körben.

A csoportok nagysága határozza meg a sorrendet és azt, hogy melyik frakciónak összesen mennyi idő jut. Vagyis a tiszásoknak a legnagyobb Európai Néppárt tagjaként akár több felszólalási lehetőségük is lehet a képviselői felszólalásoknál. A második helyen a DK-sok szocialista csoportja áll. A fideszesek frakciója, a PfE a harmadik, az Orbánnak örülő ECR a negyedik legnagyobb, így a magyar miniszterelnök is sok támogató hozzászólásra számíthat. A legkisebb frakcióból, a Mi Hazánkkal megalakult Szuverén Nemzetek Európájából is kaphat bátorítást, a zöldektől és szélsőbaloldaltól várhatóak a legkeményebb kritikák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!