444: A rádiócsempészettel gyanúsított magyar férfinak komoly pozíciója volt a moszkvai irodában

2024. augusztus 30. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban nemrég csempészetért letartóztatott H. Bence is a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai partnerirodájának munkatársa volt a 444 cikke szerint. Erre több bizonyítékot talált a lap. Az egyik H. VK-profilja (a VKontakte orosz közösségi oldal új neve), itteni profilképén a moszkvai partnerirodában a magyar és az orosz zászló előtt áll – ezt az irodát vezette H. Ficzere Margarita, a férfi édesanyja.

Egy levél is eljutott a 444-hez, amit H. Bence írt, és amit a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség munkatársaként, a moszkvai partneriroda country managereként írt alá. Ebben arról is ír, hogy a magyar állam bízta meg a feladattal.

H.-t San Franciscóban tartóztatták le augusztus 26-án, mert a gyanú szerint másokkal összeesküvésben illegálisan exportált 200 amerikai katonai rádiókommunikációs eszközt orosz kormányzati felhasználóknak, közölte Washington D. C. államügyészének hivatala. A 46 éves H. Bencét a 2018-as amerikai exportellenőrzési reformtörvény („ECRA”) megsértésére irányuló összeesküvéssel vádolják.

A vád szerint a férfi társaival egy multinacionális beszerzési hálózatot irányított, amely közvetlenül az orosz kormány különböző szerveivel kötött szerződéseket, és olyan nagyszabású projekteken dolgozott, mint például az orosz–ukrán határ mentén fekvő Kurszkban működő rádiókommunikációs rendszerek kiépítése. A vád szerint a férfi vette meg és adta el az eszközöket orosz kormányzati végfelhasználóknak Spanyolországban, Szerbiában, Magyarországon, Lettországban és máshol található leányvállalatok hálózatán keresztül.

H. édesanyja Motorola eszközöket szállított orosz szerveknek, és a fia is a gyanú szerint Motorola rádiókat akart becsempészni Oroszországba. A nő a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nem töltött be pozíciót magyar állami cégben, a moszkvai partnerirodát ugyanis egy orosz cég üzemeltette.

A férfi az exportellenőrzési reformtörvény megsértéséért akár 20 év börtönt és legfeljebb 1 millió dolláros pénzbüntetést kaphat. Az amerikai államügyészi hivatal tájékoztatta a területileg illetékes magyar konzulátust a férfi letartóztatásáról, de ő nem igényelt magyar konzuli védelmet. Arról, hogy H. Bence hogyan kerülte volna ki az Oroszország elleni embargót az Egyesült Államokban, itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!