Így kerülte volna ki az Oroszország elleni embargót az Egyesült Államokban letartóztatott magyar férfi

Legfontosabb

2024. augusztus 27. – 15:27

Így kerülte volna ki az Oroszország elleni embargót az Egyesült Államokban letartóztatott magyar férfi
Fotó: Gorodenkoff Productions / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egyebek mellett kereskedelmi forgalomban is kapható Motorola kézi rádió adó-vevő készülékeket akart társaival Oroszországba juttatni az a 46 éves magyar állampolgár, akit emiatt augusztus 23-án az Egyesült Államokban letartóztattak – tudta meg a Telex. H. Bence és társai különféle fedőcégeken keresztül akarták az Egyesült Államokból az eszközöket Oroszországba juttatni.

H. Bence magyar állampolgárt az amerikai exportellenőrzések megsértésével vádolják. Többek között azzal, hogy másokkal összeesküvést szőtt az amerikai eredetű rádiótávközlési technológia engedély nélküli, illegális exportjára orosz kormányzati végfelhasználók számára. H.-t augusztus 23-án tartóztatták le, amikor megérkezett a kaliforniai San Francisco nemzetközi repülőtérre.

A vád szerint H. katonai minőségű rádiókat próbált vásárolni orosz szervezetek számára egy multinacionális beszerzési lánc segítségével, hogy kijátssza a bűnüldözést – legalábbis ezt mondta Matthew G. Olsen főügyészhelyettes az amerikai Igazságügyi Minisztérium Nemzetbiztonsági Osztályától. „Az Igazságügyi Minisztérium továbbra is elkötelezett az olyan bűnszövetkezetek megzavarása és felelősségre vonása mellett, amelyek továbbra is táplálják az orosz agressziót külföldön és fenyegetik kollektív biztonságunkat” – nyilatkozta Olsen.

„A legmagasabb prioritást jelenti az illegális globális beszerzési hálózatok elleni fellépés, amelyek az orosz kormány felszerelését szolgálják az árnyékban” – mondta Matthew S. Axelrod, a Kereskedelmi Minisztérium Ipari és Biztonsági Hivatalának (BIS) exportérvényesítésért felelős helyettes államtitkára. „Ahogy H. letartóztatása is mutatja, nem számít, hogy a világ mely részén tevékenykedik – ha az Egyesült Államok úgy véli, hogy a magatartása sérti az exporttörvényeinket, akkor lépéseket teszünk.”

A Telex úgy tudja, hogy H. ügyében a felderítést az amerikai Belbiztonsági Nyomozóiroda (HSI) végezte. Ez a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) egyik legfontosabb szövetségi bűnüldöző szerve. „Mi védjük nemzetünket a globális fenyegetésektől, hogy az amerikaiak biztonságban legyenek” – olvasható a szervezet honlapján. A HSI globális szinten végez felderítést, tehát nemcsak az Egyesült Államokban, hanem külföldön is.

Információnk szerint H. Bence még tavaly januárban egy üzlettársával és egy lett szállítmányozási vállalattal tárgyalásokat kezdett egy kis amerikai cég vezetőjével. A kis amerikai cég Motorola rádió adó-vevő készülékeket és hozzá tartozó eszközöket forgalmaz. H.-ék a nyomozók szerint azt tervezték, hogy a termékeket az Egyesült Államokból harmadik országokon (beleértve Lettországot és az Egyesült Arab Emírségeket) keresztül juttatják el Oroszországba, merthogy közvetlenül nem lehet legálisan oda exportálni az érvényben lévő embargó miatt.

Mindehhez fedőcégekre is szükség volt. Úgy tudjuk, H. kezdetben azt a lehetőséget vetette fel az amerikai cég vezetőjének, hogy ha az áru Dubajban, a szabadkereskedelmi övezetben lesz, akkor ott megvásárolja egy szerb cég, majd ez a szerb vállalat adja tovább Oroszországba.

Tavasszal az amerikai cég vezetője jelezte H.-nak, hogy az eladáshoz mindenképpen ki kell tölteniük egy nyomtatványt arra vonatkozóan, hogy melyik országban lesz a legvégén értékesítve a termék. H. ekkor azt közölte az amerikaival, hogy az adó-vevőket Moszkvába vinnék rendőrségi felhasználásra. Azt is írta neki, hogy tudomása szerint csak a Motorola hagyta ott az orosz piacot, de a Motorola termékei nem embargósak. Ugyanakkor megkérdezte az amerikai eladót, hogy így van-e, mire az amerikai fél azt írta: nincs esély arra, hogy ezeket a termékeket Oroszországba vigyék.

Később H. már úgy tájékoztatta az amerikai partnert, hogy a rádiókat Spanyolországba, azon belül is Madridba szállítanák majd le.

Információnk szerint H. és partnerei Motorola DP4401e, 4400e és 4600e típusú készülékeket rendeltek meg. Bár ezek kereskedelmi forgalomban kaphatók, de bizonyos specifikációikban katonai szabványnak felelnek meg – például egy bizonyos mértékig vízállók és ütésállók is.

A rádiókért az amerikai fél által kiállított számlát H.-ék egy spanyol cég nevére kérték. A spanyol cég tavaly áprilisban közel 100 ezer dollárt ki is fizetett az amerikai eladónak. H.-ék összesen 200 készüléket vásároltak.

Ugyanakkor egy rigai címre kérték leszállítani az árut, ami viszont már a miami nemzetközi repülőtéren szemet szúrt a hatóságoknak. A papírok szerint török légitársaság szállította volna Európába az árut, amit azonban a vámosok jelzésére a Belbiztonsági Nyomozóiroda visszatartott. Tavaly júniusban az amerikai ügynökök Rigába mentek, ahol a lettországi szállítmányozási vállalat vezetője elismerte nekik, hogy nem Lettország lett volna a szállítmány végállomása.

Az amerikai nyomozás feltárta H. Bence kapcsolatrendszerét, és úgy tudjuk, le is hallgatták az érintettek telefonjait, így is szereztek információkat. Eszerint a magyar férfi – rokoni szálon keresztül – nagyon szoros kapcsolatban áll orosz cégekkel, egyikben igazgatóhelyettesi pozícióban is van. A társaság egyébként úgy tervezte, hogy a spanyol cég eladja egy telekommunikációval foglalkozó magyar cégnek a rádiókat, amely aztán továbbadja azt egy szerb cégnek. Az egész ügymenetben H., mint szervező, kulcsszerepet játszott.

Az oroszok azt szerették volna, hogy amikor az áru Szerbiába érkezik, akkor az legyen a látszat, hogy az egy magyar cégtől származik. Merthogy végül Szerbiából vitték volna a rádiókat Moszkvába.

Az ügyben érintett egyik orosz cég közvetlenül orosz kormányzati szervhez kötődik, azzal szerződésben áll. Ez azt jelenti, hogy az érintett orosz cég alkalmazottai kapcsolatba léptek vagy szerződést kötöttek több orosz kormányzati szervezettel, köztük az orosz belügyminisztériummal az amerikai Motorola rádiók beszerzésével kapcsolatban. Az orosz cég állítólag érdekelt volt a kurszki régió operatív rádiós kommunikációs rendszerének kiépítésében is. Ez a rendszer az orosz–ukrán határ mentén található.

Az nyomozás során megszerzett egyik dokumentum egy műholdképet is tartalmazott a kurszki régióról az ukrán határ mentén, ami különböző földrajzi helyeket jelölt meg. A dokumentum továbbá kiemelte a térségben elhelyezendő rádióátjátszó antennák típusait, valamint az ideiglenes személyzettel ellátott átjátszó és megfigyelőállomásokat.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!