Hiába indult vezető tisztségért az EP-ben egy fideszes képviselő, utolsóként kiesett

2024. július 17. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán választották meg az Európai Parlamentben az adminisztratív feladatokért felelős quaestorokat („háznagyokat”). A vezető tisztségek egyikének számító posztért a Patrióták Európáért (PfE) frakció a fideszes Szekeres Pált indította.

A titkos választáson a képviselőknek a fennmaradt helyeknél legalább eggyel több jelölt nevét kellett leadniuk. A quaestorokat a leadott voksok abszolút többségével választották meg több körben, amíg ki nem osztották az összes pozíciót. Így a 720-ból együtt 401 képviselőt adó néppártiak, szocialisták és liberálisok technikailag leoszthatták volna a posztokat csak egymás között, de a testület eljárási szabályzata szerint a vezető tisztségeknél „tekintettel kell lenni a politikai nézetek méltányos képviseletére”.

Kedden ugyanezzel a módszerrel választották meg az alelnököket, és ugyan a PfE szerint két hely is járt volna nekik, egyet sem kaptak. A quaestoroknál ugyanígy jártak (a harmadik legnagyobb csoport szerint itt egy képviselőjüknek kellett volna megkapnia a tisztséget, egyedül Szekerest jelölték).

Az első körben a hat jelölt közül négyen kaptak többséget, így egy hely maradt kiadó. Szekeres 174 szavazattal utolsó lett. (A PfE-nek összesen 84 képviselője van.) A második körben így már csak ketten versenyeztek, de itt is második helyen végzett 130 vokssal, míg a PfE-nél kisebb ECR-től Kosma Złotowski mindössze 14 szavazattal, de többet kapott, mint amennyire szükség volt az utolsó pozíció elnyeréséhez.

Az EP kedden kezdte az első ülését azóta, hogy júniusban újraválasztották a testületet, a témákról bővebben itt írtunk.

Címlapkép: Mathieu Cugnot / Európai Parlament / Európai Unió

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!