Lakatos Júlia: Magyarországon teljesen másképp viszonyulunk a jobboldalhoz, mint Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban

2024. június 9. – 23:39

Másolás

Vágólapra másolva

Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója a Telex élő eredményvárójában értékelte a franciaországi választások eredményét. Lakatos szerint egy eddig ismeretlen helyzetet eredményez, ha egy ekkora, geopolitikailag fontos országban a vezetés elmegy a szélsőjobboldal felé, amiről eddig úgy gondolták, hogy nem lehet része az EP-nek.

Lakatos Júlia arról is beszélt a műsorban, hogy a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés kétszer annyi szavazatot szerzett, mint Emmanuel Macron pártja, és valószínűleg az Identitás és Demokrácia frakciójához fog csatlakozni. Emmanuel Macron francia elnök az EP-választás várható eredményei miatt oszlatta fel a parlamentet, Lakatos szerint ez a helyzet példátlan, „a franciák pedig kezdik beárazni ezt a történetet”.

A szakértő kitért Macron politikai karakterére is, szerinte a francia elnök személyének érdekessége, hogy próbált egy víziót adni az uniónak, a mostani esemény viszont megbillentheti a pozícióját, szerepe pedig megkérdőjeleződhet.

Lakatos kitért arra is, hogy milyen hatást gyakorolhat a francia eredmény a magyar politikára. A stratégiai igazgató szerint nem véletlenül mondta korábban Orbán Viktor, hogy három irányba, Franciaország, Olaszország és Németország felé néz, ugyanis ezekben az országokban lehetett várni nagy jobboldali fordulatokat. Mint a szakértő mondja, az EP várhatóan elmozdul jobboldalra, de kevésbé vesz majd olyan szélsőjobboldali irányt, mint azt előzetesen gondolták.

„A nyugat-európai pártoknak hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy egész mást fog jelenteni a jobboldal az EU-n belül, mint korábban.”

Szerinte a kialakult helyzet miatt újra kell definiálni bizonyos fogalmakat, a mainstream pedig ma már egészen mást jelent az unión belül, mint korábban, a helyzetet nehezíti, hogy Magyarországon máig teljesen másképp viszonyulunk a jobboldalhoz, mint Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban.

Lengyel szerint Le Pen pártjának elsődleges szempontja az lehet, hogy megnyerjék az előrehozott választást, melynek első fordulója június 30-án lesz, míg a második fordulót július 7-én tartják. A migráció kérdése és a zöld átállás gazdasági hatása nagyon fontos téma számukra. „Ők is megpróbálják reformálni az uniót, semmint kilépni” – mondja Lakatos, aki szerint ez jellemző újabban az euroszkeptikusokra, akik tanultak a brexitből.

A szakértő hangsúlyozza, hogy a Fidesz figyelemmel kísérte az események alakulását, „holnaptól kezdve pedig egy új meccs kezdődhet az unión belül.” Szerinte a Fidesznél nem volt eldöntve, hogy hova lépnek be, az sem kizárt, hogy továbbra is függetlenek lesznek, mivel máig sok az ellenérzés velük szemben.

„Nagy kérdés, hogy tudják hatalomra lefordítani azt, ami most történt. Nem biztos, hogy létre tud jönni egy új jobboldali tömb, amire sokan számítanak”

– összegzett Lakatos.

Az uniós erőviszonyokat átszabó EP-választásokról itt írtunk, a francia eseményeket pedig ebben a cikkben összegeztük. A Telex élő eredményvárója alább követhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!