Havanna-szindróma: hirtelen elég sok jel utal arra, hogy mégis az oroszok lehettek

Hét éve rejtély, hogy ki és mi okozhatta a Havanna-szindróma néven elhíresült, hivatalosan és semmitmondóan Rendellenes Egészségi Incidensnek (Anomalous Health Incident, AHI) nevezett tünetegyüttest. Ezt a köznyelvben azért hívják Havanna-szindrómának, mert a nyilvánosság először akkor hallott róla, amikor Kubában állomásozó amerikai diplomaták kezdtek panaszkodni különös tüneteikre. Az amerikai hírszerzés főigazgatója hat év vizsgálat után arra jutott, hogy nem ellenséges erők ármánykodása áll mögötte.

Három médium, az amerikai CBS, a német Der Spiegel és az orosz emigráns The Insider, bár közvetlen bizonyítékot nem sikerült feltárniuk, egyéves nyomozásuk során elég közvetett bizonyítékot találtak arra, hogy mégis az orosz katonai hírszerzés, a GRU kimondottan erőszakos műveletekre specializálódott egységére terelődjön a gyanú. Amit Oroszország tagad, és az amerikaiak se sietnek elismerni, talán mert

ha elismernék, akkor nem hagyhatnák válasz nélkül sem a csapást.

Van bennük valami közös

2017 nyarán tömegével lettek rosszul az Egyesült Államok havannai nagykövetségén, illetve Kanada az amerikaiakéval szomszédos nagykövetségén dolgozó diplomaták. Azonos tüneteik voltak: süketítő, megmagyarázhatatlan fülcsengésre, szédülésre, hányingerre panaszkodtak. Olyan hirtelen és olyan sokan lettek rosszul, hogy több szakértő már tömegpszichózist emlegetett. Csakhogy nemsoká újabb és újabb hasonló esetek kerültek nyilvánosságra olyan, Kubától távoli vidékekről, mint Kína, vagy éppen Moszkva.

A havannai eset óta eltelt hét évben a nyilvánosságban száznál is több esetet idéztek, összességében pedig a világszerte szolgáló amerikai diplomaták, kémek, katonák és szerződésesek, valamint családtagjaik körében több száz áldozat lehet, akik a tünetegyüttestől – halláskárosodástól, traumatikus agyi sérüléstől – szenvednek. A legjobban dokumentált esetekben az áldozatok között sokan az amerikai hírszerzés vagy a diplomáciai testület tagjai.

Ezen túl az is közös bennük, hogy bár a kínai Kantontól (Kuangcsou) a világ túlsó felén, az amerikai partoktól mindössze 170 kilométerre lévő Havannáig szerte a világban szolgáltak, szakterületük Oroszország volt, vagy az orosz terminológiában közelkülföldnek nevezett posztszovjet országokban, azok közül is az Oroszországgal az elmúlt két évtizedben fegyveres konfliktusba keveredett Grúziában vagy Ukrajnában szerezték műveleti tapasztalataikat.

Annak az Oroszországnak voltak tehát a szakértői, amelyik dokumentáltan már a múlt század nyolcvanas éveinek közepén, még a szovjet időkben kiterjedt kutatásokba kezdett egy olyan, a szakterminológiában nem halálosnak (non-lethal) nevezett fegyver fejlesztésére, amely rádió- vagy mikrohullámok sugárzásával az agyműködést manipulálva gyöngíti el az áldozatot. Az első ilyen fejlesztés, a Reduktor program még 1984-ben a harkivi Rádiótechnológiai Méréstechnikai Kutatóintézetben indult, ahonnan 1991-ben, a Szovjetunió szétesése után a KGB Moszkvába menekítette a titkos kutatási anyagokat.

Logikus következtetések

Vagyis éppenséggel Oroszországgal behatóan foglalkozó, vagy orosz érdekszférában műveleteket végző diplomaták és kémek tapasztaltak olyan tüneteket, amelyekre a legkézenfekvőbb magyarázat egy olyan szónikus fegyver volt, aminek a fejlesztésén Oroszország akkor már bő harminc éve dolgozott. Adná magát a következtetés, hogy ha ezek az emberek olyan tünetektől szenvednek, amelyekre a legkézenfekvőbb magyarázat egy olyan fegyver használata, amelynek a fejlesztésén az Egyesült Államok talán legnagyobb stratégiai riválisa évtizedek óta dolgozik, akkor talán pont az a rivális pont azzal a fegyverrel támadta pont azokat, akik amúgy éppen a gyengítésén dolgoznak.

Az amerikai hírszerzés csúcsszerve, a számtalan hírszerző ügynökség munkáját összefogó ODNI (A Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala, Office of the Director of National Intelligence) hat év vizsgálatait összefoglaló, tavaly nyilvánosságra hozott jelentése azonban nem erre jutott. 2023 márciusában kiadott, részben titkosított jelentésük szerint „nagyon valószínűtlen”, hogy a sejtelmesen csak AHI-nak nevezett tünetegyüttest „külső ellenség” támadása okozta volna. 2022-ben a CIA is hasonló eredményre jutott.

Az Insider a Der Spiegellel és a CBS 60 Minutes című oknyomozó magazinjával közös, egy éven át tartó nyomozásában tehát ennek ellenkezőjét állapította meg. Nyílt forrásokon alapuló felderítésen, megszerzett emaileken, az áldozatokkal készült interjúikon alapuló vizsgálataik alapján arra jutottak, hogy az AHI-áldozatok igenis „külső ellenség”, konkrétan az orosz katonai hírszerzés hírhedt gyilkos egysége, a 29155-ös egység akusztikus vagy közvetlen energianyalábos fegyverével elkövetett támadása miatt szenvedtek agykárosodást. Az erről szóló megállapításaikat hétfőn hozták nyilvánosságra.

Mert legalább ez utóbbit, hogy valóban sérülést szenvedtek, most már senki sem vonja kétségbe.

A sérülés oka még vitatott. A CIA 2022-es jelentésében a legtöbb esetet stresszel, környezeti hatásokkal, korábban fennálló egészségügyi problémákkal magyarázta. Mark Lenzi, a kevés név szerint is ismert áldozat egyike – aki 2017 nyarán a kínai Kuangcsouban szenvedett traumatikus agysérülést, azt állítja, hogy „bár az amerikai kormány nyilvánosan csak a vállát vonogatja a családom viszontagságai hallatán, a kormánytisztviselők zárt ajtók mögött elismerik, hogy diagnosztizált traumatikus agykárosodásunkat pulzáló mikrohullámú sugárzás okozta”.

Az Insider cikke szerint a témát kutató tudósok, köztük azok, akik az amerikai hírszerzés felkérésére vizsgálták a Havanna-szindrómát, a pulzáló mikrohullámú sugárzást azonosították az agykárosodás egyik lehetséges okaként. A másik lehetséges ok: akusztikus fegyver. Két olyan technológia, amivel Oroszország évtizedek óta kísérletezik.

De mire is jöttek rá a tényfeltárók egy éven át tartó oknyomozásuk során? A három médium munkatársai több áldozattal személyesen is találkoztak, a segítségükkel pedig fényképek alapján arcról is sikerült azonosítaniuk a GRU 29155-ös egységében dolgozó ügynököket, akik a nyilvánosan elérhető információk és más, konspiratívabb módon megszerzett információk – telefonjaik helyadatai, vagy éppen kiszivárogtatott emailjeik alapján – rendre akkor és ott tűntek fel, ahol és amikor néhány amerikai diplomata, kém, vagy adott esetben járulékos áldozatként családtagjaik váratlanul agykárosodást szenvedtek. Mint például a jóvágású és szemtelenül fiatal Albert Averjanov, akit az Egyesült Államok tbiliszi nagykövetségén dolgozó egyik tisztviselő neje, az Insider cikkében álnéven csak Joyként hivatkozott amerikai ápolónő azonosított fénykép alapján.

Magas szőke férfi fekete Mercedesben

Joy 2021. október 7-én éppen a mosott ruhát pakolta a szárítógépbe, amikor hirtelen veszettül sípolni kezdett a füle. Joyt diplomatafeleségként kiképezték a túlélés szabályairól, melyek közül az első, hogy ha valami gyanús, akkor „lépjen le az X-ről”, vagyis hagyja el a helyszínt. Joy a süketítő csöngés ellenére azonnal hívta férjét, majd ellenőrizte otthonuk biztonsági kamerájának közvetítését. Egyből feltűnt nekik a kertkapujuk előtt parkoló fekete Mercedes terepjáró. Joy kiment az utcára, ahol észrevette a grúz környezetből kirívó magas, szőke, kék szemű fiatalembert, aki, mikor Joy felemelte a telefonját, hogy lefotózza, sietve távozott a járművel. Mikor az újságírók megmutatták neki Averjanov képét, azonnal azonosította a férfit.

Averjanov a 29155-ös egység tagja, és nem akárki. Apja, Andrej Averjanov alapította egykor az egységet. Az idősebb Averjanov most már a GRU főigazgató-helyettese, fiát pedig már kora gyerekkorától örökösének neveli. Ezért is lehet, hogy az ifjabb Averjanov 21 éves korában már ilyen fontos műveletben vehetett részt. A tényfeltáróknak nagyjából sikerült felderíteniük az ifjú Albert útját is.

Averjanov 2021. szeptember 30-án, nyolc nappal a tbiliszi incidens előtt indult Moszkvából az üzbegisztáni Taskentba nagyhatalmú édesapja társaságában. De míg az idősebb férfi már Moszkvában kikapcsolta a telefonját, így tartózkodási helyét a későbbiekben nem sikerült azonosítani, Albert Taskentban is használta a készüléket, bő fél órával azelőtt, hogy felszállt volna egy Tbiliszibe tartó járatra. Grúziában már nem követte el ugyanezt a hibát, de október 9-én, két nappal a tbiliszi incidens után újra Taskentban volt, ahol telefonjára meg is érkezett mobilszolgáltatója automatikus üzenete, amiben üdvözölték Üzbegisztánban. Hogy ekkor is kapott ilyet, azt jelzi, hogy a készülék időközben elhagyta az országot.

A 29155-ös egység tagjai máshol is felbukkantak, ahol amerikai diplomaták és kémek agykárosodást szenvedtek. Például a legelső ilyen ismert eset helyszínén is. A világ közvéleménye ugyan csak 2017-ben, a havannai történések után értesült a jelenségről, de az első ismert eset három évvel korábban, egy kontinenssel arrébb, a németországi Frankfurtban történt, ahol az amerikai konzulátus munkatársai szenvedtek agykárosodást.

Egyikükkel – akit amúgy az ekkoriban még a frankfurti konzulátuson dolgozó, de az itteni támadásban nem károsodott Lenzi ajánlott az újságírók figyelmébe – az Insider beszélni is tudott. A cikkben csak Taylornak nevezett személy (a Taylor férfi és női név is lehet, és a cikkben nem hivatkoznak rá névmással, így nem derül ki a neme) a támadás előtti hetekben a konzulátus lakókomplexumával szemközt konfrontálódott egy katonásan mozgó, erős orosz akcentussal beszélő férfival, aki az utcában parkoló, amerikai diplomata rendszámú autókat fényképezte. Taylor fényképek alapján azonosította Jegor Gorgyenkót.

Gorgyenkó szintén nem szimpla kém. Hogy mennyire nem az, azt talán az mutatja leginkább, hogy amikor Albert Averjanov elvégezte az egyetemet, apja Gorgyenkót bízta meg a fia mentorálásával. Gorgyenkó a 29155-ös egység egy másik tagjával, Gyenyisz Szergejevvel szeptember végén valószínűleg még csak felderítette a terepet, a támadást három héttel később egy másik, szintén a 29155-ös egység kötelékébe tartozó csapat, Nyikolaj Jezsov, Danil Kapralov, Ivan Terentyev és Alekszander Kovalcsuk hajthatták végre.

Közvetett bizonyítékok

Az Insider egyértelműen támadásokról ír, mert bár közvetlen bizonyítékuk nincs erre, minden körülmény arra utal, hogy ezek a kémek nem csak nézelődni voltak ott és akkor, ahol és amikor amerikai diplomatákkal furcsa dolgok történtek. A GRU ugyan elvben hírszerzéssel foglalkozik, de a 29155-ös egység fő területe a „kinetikus műveletek”, ami a kémzsargonban és a hadászatban is erőszakot jelent. A 29155-ös egység „globális fókusszal hajt végre halálos műveleteket és szabotázsakciókat. A küldetésük, hogy felkutassanak, fikszáljanak, végezzenek, mindezt Vlagyimir Putyin birodalmi álmainak megvalósítása érdekében”, jellemezte tevékenységüket a CIA egy volt, Oroszországra szakosodott magas rangú tisztje, aki a téma érzékenységére tekintettel csak neve elhallgatását kérve nyilatkozott.

Az is mutatja, hogy ez mennyire így van, hogy a frankfurti történetben már említett Gyenyisz Szergejev részt vett a britek szolgálatába állt kettős ügynök, Szergej Szkripal és lánya, Júlia elleni merényletben, valamint a bolgár fegyverkereskedő, Emilian Gebrev elleni két merényletben is – mindhárom gyilkossági kísérletet idegméreggel követték el, és mindhárom sikertelen volt. A 29155-ös egység tagjai hajtottak végre robbantásokat bolgár és cseh fegyverraktárakban is, amelyekben feltételezésük szerint Gebrev Ukrajnának szánt fegyvereket tárolhatott. A csehországi robbantásban a morvaországi Vrběticében ketten életüket is vesztették.

De a 29155-ös egység nem csak robbanószerekben és idegméregben profi. A frankfurti esetben már említett Ivan Terentyev, aki egy évtizeden át az egység parancsnokhelyettese, illetve a „különleges feladatokra” szakosodott csoportjának parancsnoka is volt, eredendően mérnöknek tanult, és az orosz hadügy kutatásfejlesztési szakembereként is dolgozott.

Tudományos munkássága szerteágazó, de annak részeként akusztikus fegyverek fejlesztésével is foglalkozott.

Hogy mennyire fontos figura lehet, azt jól mutatja, hogy 2019-ben őt Szahalin orosz sziget, szárnysegédjét, a frankfurti incidensben szintén érintet Nyikolaj Jezsovot pedig az olajban és gyémántban gazdag Jakutföld szövetségi felügyelőjévé nevezték ki. Ez nagyon komoly politikai beosztás, a szövetségi felügyelők ellenőrzik a helyi kormányzókat, a poszt tökéletes lehetőséget ad a vagyonszerzésre zsebbe csurgatott kenőpénzek révén.

A három médium oknyomozása alapján a 29155-ös egységben nem csak a szaktudás volt adott az akusztikus fegyverek használatához. 2014-ben, a Krím megszállása után a GRU egy működő, gépjárműbe szerelhető eszközre is rátehette a kezét. A cikk elején már említettük, hogy már a szovjet időkben dolgoztak olyan elektromágneses sugárkészüléken, amellyel „biológiai objektumok viselkedését és reakcióit” lehetne befolyásolni.

Ekkor még csak a tervekig jutottak, a kor és a Szovjetunió technológiai korlátai miatt az elképzelt eszköz elég feltűnő lett volna. Egy autó alvázára kellett volna generátorokat, antennákat és egy hatalmas tányért szerelni, de már akkor azt feltételezték, hogy idővel kisebb, hordozhatóbb verziót is lehet majd építeni belőle. 2010-ben egy orosz kutatóintézet már egy személygépkocsira is felszerelhető, hordozható szónikus fegyver fejlesztésén dolgozott. 2014-ben, a Krím megszállása után a dokumentumok és a kísérleti fegyver is a GRU birtokába kerültek Szevasztopolban.

Oroszország hétfőn, a három médium oknyomozó riportjának megjelenése után tagadta, hogy bármi köze lenne a Havanna-szindróma néven elhíresült tünetegyüttes kialakulásához, ahogy korábban az ODNI vizsgálata is arra jutott, hogy nem ellenséges művelet eredményeként szenvedtek agykárosodást az amerikai diplomaták és kémek.

Ez utóbbira amúgy adódik egy kézenfekvő magyarázat: ha az amerikai kormány hivatalosan azt állítaná, hogy Oroszország fegyveres támadást intézett amerikai kormánytisztviselők ellen, azt nem hagyhatnák megtorlatlanul. Az pedig kényes kérdés, hogy mi lehet egy ilyen csapásra az arányos válasz, pláne mit léphetne arra a nukleáris kardcsörtetésben amúgy sem szemérmes, hiperszónikus rakétáival előszeretettel büszkélkedő orosz vezetés. Másrészt az Insider szerint ha a CIA elismerné, hogy ügynökeit egy rivális hatalom szónikus fegyverekkel támadja, az

jelentősen megnehezítené az új ügynökök toborzását, pláne külföldi bevetésüket.

Hogy a hivatalos tagadás ellenére valójában felső szinten is tisztában lehetnek a Havanna-szindróma valós eredetével, azt a három lap birtokába került külügyi dokumentumok is jelzik. Ezek között volt az a memorandum, amit a Joyt ért támadás után a tbiliszi követségen dolgozóknak küldtek. Ebben azon túl, hogy az AHI-val foglalkozó munkacsoportra is hivatkoznak, azt is levezetik, hogy hogyan kéne a követségi dolgozóknak elmagyarázniuk a támadásban sérült gyerekeiknek, hogy mi is történt.

Azt javasolták, hogy mivel a gyerekeknek „nincs elég élettapasztalatuk olyan komplex és bonyolult témák feldolgozásához és megértéséhez, mint amilyen az AHI”, inkább ne avassák be őket minden részletbe. „Ne mondják, hogy »az oroszok bántani vagy megfélemlíteni akarnak«, se azt, hogy »ha hangos zajt hallasz, akkor valószínűleg szédülni fogsz és rosszul leszel, ezért lépj le az X-ről«”. Mindezek alapján három éve is már nem csupán abban voltak biztosak, hogy az AHI valóban létező, és nem csupán képzelt tünetegyüttes, hanem abban is, hogy ki állhat a történtek hátterében.