Utalványokkal, áfacsökkentéssel vagy tanfolyamokkal is ösztönöznék az EU-ban a javítást csere helyett

2024. február 2. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken előzetes megállapodást kötött az Európai Parlament és az EU tagállami miniszterekből álló Tanácsa a javítási irányelvről. A tervezetet még mindkét testületnek hivatalosan is el kell fogadnia, de az általában a hasonló egyezségek után már csak formaság.

Ahogy arról korábban is írtunk, a törvényes jótállási időszakon belül az eladóknak előnyben kellene részesíteniük a javítást, ha az olcsóbb vagy azonos költségű, mint az áru cseréje. Kivétel lenne ez alól, ha a szerelés nem kivitelezhető vagy a fogyasztónak kényelmetlen.

A két testület abban is egyetértett, hogy a termék javítása egy évvel hosszabbítsa meg a garanciát. A fogyasztóknak joguk lenne a garancia lejárta után is kérni a javítást olyan termékeknél, mint a mosógépek, porszívók, okostelefonok és kerékpárok. A javítást az is vonzóbbá tenné, hogy a gyártók a javítás idejére egy cserekészüléket kérhetnének kölcsön.

Előírnák, hogy a független javítóműhelyek és felhasználók észszerű áron hozzáférhessenek minden pótalkatrészhez, javítási információhoz és szerszámhoz. A gyártókat eltiltanák attól, hogy kizárólagossági szerződésekkel, hardveresen vagy szoftveresen akadályozzák a javítást. Azt sem akadályozhatnák, hogy a műhelyek például három dimenziós nyomtatóval készült pótalkatrészeket használjanak.

Online platformok segítenék a fogyasztókat abban, hogy megtalálják a helyi javítóműhelyeket és a felújított termékek kereskedőit. Megállapodtak arról is, hogy a tagállamok legalább egy intézkedéssel ösztönözzék a javításokat, például utalványokkal, olcsóbb áfával, tájékoztató kampányokkal, közösségi műhelyekkel vagy tanfolyamokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!