Az első akadályon elbukott az ötlet, hogy kétféle autós jogosítvány legyen az EU-ban

2023. december 8. – 00:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament közlekedési szakbizottsága csütörtökön elfogadta az álláspontját a jogosítványok reformjáról. A képviselők minden tagállamban kötelezővé tennék az egészségügyi vizsgálatokat a dokumentum megszerzésekor vagy megújításakor.

A jogosítványokat – néhány kivétellel – a motorkerékpároknál, autóknál és traktoroknál legalább 15 évre, a teherautóknál és buszoknál minimum öt évre tennék érvényessé.

A kezdő vezetőknek legalább két év próbaidőt írnának elő, amíg többek között szigorúbb büntetést kapnának, ha nem biztonságosan vezetnek.

Az autós oktatást hozzáigazítanák az olyan változásokhoz, mint az elektromos robogók és kerékpárok megjelenése az utakon vagy a különféle vezetéssegítő rendszerek használata. A biztonságos telefonhasználatot és a káros anyagok kibocsátásának csökkentését is beépítenék a tananyagba.

A szakbizottsági képviselők azt is támogatták, hogy a vezetők digitális, a mostani kártyákkal egyenértékű jogosítványt használhassanak, amelyet a telefonjukon is be tudnának mutatni.

Kimaradt a B+ kategória és az idősek gyakoribb vizsgálata

A szövegtervezetet egyetlen fős többséggel, két tartózkodás mellett fogadták el. Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottság eredeti javaslatát Karima Delli, a szöveg parlamenti felelőse többek között azzal szigorította volna, hogy a nehezebb személyautókra külön B+ kategóriát vezetett volna be. A módosítást a városi hobbiterepjárók (SUV-k) terjedésével indokolta, amelyek szerinte balesetveszélyesebbek és többet fogyasztanak.

Az ötlet már az első akadálynál, a parlamenti szakbizottságban elbukott, mielőtt a teljes képviselő-testület elé kerülne szavazásra. (Még ha a B+ kategória túl is élte volna ezt a szakaszt, az EP-nek a tagállami miniszterekkel együtt kell kialakítania és elfogadnia a végső jogszabályt. Jelenleg még csak arról van szó, mi legyen a két testület álláspontja a tárgyalásokon.)

A kétfelé bontást korábban fideszes és ellenzéki képviselő is támadta. A volt MSZP-s, most az Esély Közösség színeiben politizáló Ujhelyi István a szavazás után Facebookon jelentette, hogy „sikerült megfúrni az őrült” tervet.

Az Euractiv szerint a szocialisták és a zöldek kötelezően meghatározták volna azt is, hogy milyen orvosi vizsgálatokat várjanak el a jogosítványhoz. Végül csak a látás ellenőrzése lesz kötelező, a többi részletről a tagállamok saját hatáskörben dönthetnének. A miniszterek már korábban elfogadták a saját álláspontjukat, ők nyitva hagynák az ajtót az önértékelés előtt is, azaz a vezetők maguk tanúsíthatnák, alkalmasak-e a vezetésre.

A szakbizottsági képviselők azt a javaslatot is kiszórták, hogy a 70 év felettieknél már csak rövidebb időre hosszabbítsák meg a jogosítványok érvényességét. A jobbközép Európai Néppárt az idősek mobilitására és függetlenségére hivatkozva támadta a tervet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!