Varga Mihály úgy jelentett be egy előleget, mintha már nem lenne akadály az uniós támogatások előtt

2023. december 8. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai uniós tagállamok elfogadták a magyar helyreállítási terv módosítását, jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter pénteken közölte: a kormány így már januárban hozzá tud jutni az első előleghez.

Az Európai Bizottság pár hete javasolta a tagállamoknak, hogy bólintsanak rá több másik ország mellett Magyarország kérelemére. A terv az egyszeri, uniós költségvetésen felüli helyreállítási alap elköltéséről szól, a megváltoztatását augusztus végén kezdeményezte a kormány. Két oka is volt rá:

A 4,6 milliárd eurós módosításból 3,9 milliárd euró a hitel, 700 millió euró plusz vissza nem térítendő támogatás, ami a REPowerEU miatt áll rendelkezésre, így a helyreállítási alapból Magyarországnak járó rész összesen 10,4 milliárd euróra nő.

A teljes összegtől nagyrészt továbbra is 27 „szupermérföldkő” választja el a kormányt, de a pénteki döntés megnyit egy kerülőutat egy előleghez, ami a jóváhagyott módosítás húsz százaléka. Varga Mihály erre utalva beszélt arról, hogy „januárban az első előleghez hozzá tudunk jutni,

ez 920 millió eurót, átszámítva 380 milliárd forintot jelent.”

Nem tette hozzá, hogy ennek első körben csak a felét lehet lehívni (a másik részét várhatóan jövő decemberben), ráadásul kijelentette:

„ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy Magyarország hozzájusson a neki szükséges támogatásokhoz”.

Ahogy azt az Európai Bizottság korábbi közleménye is leszögezte, az EU „pénzügyi érdekeinek védelmét és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését célzó 27 szupermérföldkő változatlan marad a módosított magyar tervben. Ez azt jelenti, hogy

a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében benyújtott kifizetési kérelmek mindaddig nem teljesíthetők, amíg Magyarország kielégítően végre nem hajtotta ezeket a szupermérföldköveket”,

azaz az előlegen kívüli rész továbbra is elérhetetlen.

A kormány a hétéves költségvetés felzárkóztatási támogatásainak túlnyomó részét sem tudja lehívni a – vagyonkezelő alapítványok, modellváltó egyetemek kötelezettségvállalásait is megtiltó – jogállamisági eljárás és horizontális feltételek miatt.

Utóbbiak közül várhatóan nemsokára sikerül kipipálni a legtöbb pénzt érő igazságügyi reformot (ami négy szupermérföldkövet is jelentene a 27-ből). Ez szinte a teljes, 22 milliárd eurónyi keretet érinti, de a többi jogállamisági és szakmai feltétel is blokkolja egyes részeit, így nagyjából tízmilliárd euró válna hozzáférhetővé. Ezt nem egyben, hanem számlákért cserébe fizetnék ki, a kormány a nyáron előre beküldött egy 200 millió eurós csomagot.

A szavazás eredményét még nem tették fel a miniszteri Tanács jegyzékébe, de a Népszava előzetes információi szerint négy tagállam is a fenntartásait hangoztatta, Hollandia és egy másik ország pedig azt jelezte, hogy tartózkodni fog. A jóváhagyáshoz nem kell egyhangúság, elég a minősített többség, a tartózkodás is leadott szavazatnak számít.

Az ülés oldala alapján összesen 13 ország módosításaira mondtak igent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!