Izrael pufferzónát hozna létre a Gázai övezetben a háború után

2023. október 19. – 05:30

frissítve

Izrael pufferzónát hozna létre a Gázai övezetben a háború után
Rishi Sunak brit miniszterelnököt fogadja izraeli hivatali partnere, Benjámin Netanjahu Jeruzsálemben 2023. október 19-én – Fotó: Simon Walker / Londoni kormányfői rezidencia / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • Először szólalt meg a kínai elnök nyilvánosan a gázai-izraeli konfliktusról.
  • A Reuters szerint egy izraeli támadás végzett a Hamász egy szenior vezetőjével.
  • Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) állítása szerint megölték az egyik gázai terrorcsoport katonai szárnyának vezetőjét csütörtökre virradó éjszaka.
  • Izraelbe utazott csütörtökön Rishi Sunak brit miniszterelnök, találkozott Benjámin Netanjahuval, és azt mondta: az Egyesült Királyság támogatja Izraelt.
  • Az Izraeli külügyminisztérium szerint több tucat, és nem több száz áldozata volt annak a robbanásnak, amely egy kórházat ért kedden.
  • Két elrabolt izraeli holttestének megtalálásával 203-ra emelkedett a Hamász által túszul ejtettek száma.
  • Legkorábban pénteken indulhat meg a Gázának szánt segélyt szállító 20 teherautó az Egyiptommal közös rafahi átkelőn keresztül.

„Mindenekelőtt azért vagyok itt, hogy kifejezzem szolidaritásomat az izraeli néppel. Önök egy kimondhatatlan, szörnyű terrorcselekményt szenvedtek el, és szeretném, ha tudnák, hogy az Egyesült Királyság és én önök mellett állunk” – mondta a brit miniszterelnök, Rishi Sunak a tel-avivi repülőtéren az újságíróknak.

Azt is mondta, hogy a keddi gázai kórházrobbanásnak, „vízválasztó pillanatnak kell lennie a térség és a világ vezetői számára, hogy összefogjanak a konfliktus további veszélyes eszkalálódásának elkerülése érdekében”. Nagy-Britannia ennek az erőfeszítésnek az élére áll – mondta.

Sunak elmondása szerint azt is szorgalmazni fogja, hogy a lehető leghamarabb nyissák meg a rafahi átkelőt, hogy Egyiptomból humanitárius segélyt juttathassanak Gázába, és hogy a Gázában rekedt brit állampolgárok elhagyhassák az övezetet. A mostani tervek szerint az első segélyek pénteken érkezhetnek meg az övezetbe, mert még javítják az izraeli légicsapások által szétroncsolt utakat az átkelőnél.

„Minden civil haláleset tragédia. És túl sok élet veszett oda a Hamász szörnyű terrorcselekménye nyomán” – mondta a brit miniszterelnök.

(Guardian)

A Fehér Ház tisztviselői szerint legkorábban pénteken indulhat meg a Gázának szánt segélyt szállító 20 teherautó az Egyiptommal közös rafahi átkelőn keresztül – írja a Guardian.

A humanitárius segélyt szállító teherautók várakoznak a határnyitásra Rafahnál – Fotó: File Photo / Reuters
A humanitárius segélyt szállító teherautók várakoznak a határnyitásra Rafahnál – Fotó: File Photo / Reuters

Több mint 200 teherautó és mintegy 3000 tonna segély áll a rafahi átkelő környékén – mondta Hálid Zájed, a Vörös Félhold észak-sínai vezetője. A Fehér Ház azonban jelezte, hogy az egyiptomiak elsőre csak 20 teherautót engednek át. Ráadásul Egyiptomnak előbb meg kell javítania a határon átvezető utat, amelyet az izraeli légicsapások szétromboltak, ezért nem indulhatnak meg már csütörtökön a kocsik.

Bár a rafahi átkelő megnyitásáról szóló megállapodás áttörést jelentett, ez a holnapi segélycsomag még mindig kevés a becsült szükségletekhez képest. Martin Griffiths, az ENSZ segélyszervezet vezetője szerdán a Biztonsági Tanács előtt elmondta, hogy a szervezet arra törekszik, hogy a Gázába irányuló segélyszállítmányok száma elérje a napi 100 kamiont, ami a konfliktus előtti szint.

Hét palesztint, köztük négy tinédzsert öltek meg az izraeli erők különböző incidensekben a megszállt Ciszjordániában – jelentette csütörtökön kora reggel a WAFA palesztin hírügynökség.

Ezzel az izraeli erők által Ciszjordániában október 7. óta megölt palesztinok száma immár 69-re emelkedett. A megöltek között 17, 16, 15 és 14 éves fiúk vannak – jelentette a WAFA.

Izrael egyelőre nem kommentálta a hírt.

A Jeruzsálemmel határos Ciszjordániában (angol nevén West Bank) található a Palesztin Hatóság, amelyet a Hamász riválisa, a Fatah és a 87 éves Mahmúd Abbász palesztin elnök vezet.

(Guardian)

A Liverpool egyiptomi futballistája, Mohamed Szalah felszólította a világ vezető politikusait, hogy nyújtsanak azonnali segítséget Gázának, és akadályozzák meg a további vérontást. Szoboszlai Dominik csapattársa vasárnap adományt küldött az egyiptomi Vörös Félhold segélyszervezetnek. A pontos összeget nem hozták nyilvánosságra, de állítólag komoly pénzről van szó.

Mohamed Szalah – Fotó: Phil Noble / Reuters
Mohamed Szalah – Fotó: Phil Noble / Reuters

Szalah azt írta a közösségi oldalán, hogy „Nehéz megszólalni ezekben a napokban. Túl sok erőszak és túl sok szívszorító brutalitás történt. Elviselhetetlen végignézni az elmúlt hetek eszkalálódását. Minden élet szent, és minden életet meg kell védeni. A mészárlásoknak véget kell vetni. Családok szakadnak szét”. (Guardian)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) állítása szerint megölték az egyik gázai terrorcsoport katonai szárnyának vezetőjét csütörtökre virradó éjszaka. A hírszerzéstől kapott információk alapján találták meg Rafah Abu Hilalt a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban, és légicsapást hajtottak végre a tartózkodási helyén. A Népi Ellenállási Bizottságok a harmadik legnagyobb terrorszervezet a térségben a Hamász és az Iszlám Dzsihád után. (Times of Israel)

Tizenkilenc izraeli állampolgárral a fedélzetén landolt Berlinben egy német katonai gép szerdán késő este. A német hadsereg megerősítette, hogy az Airbus 350-es rendben leszállt este tizenegy óra körül. A harcok kirobbanása óta Németország több mint háromszáz embert menekített ki Izraelből. (DPA / Haaretz)

A Hezbollah libanoni állásait támadta az izraeli hadsereg a két ország közötti határvidéken. Közlésük szerint a célpontok között volt egy katonai megfigyelőállás, ahonnan szerdán egy páncéltörő rakétát lőttek ki Rosh HaNikra városa felé. A Hezbollah iszlamista terrorszervezet gyakran hajt végre kisebb-nagyobb csapásokat Izrael területe ellen. Az amerikai külügyminisztérium a kiszámíthatatlan biztonsági körülményekre hivatkozva nem tanácsolja állampolgárainak azt, hogy Libanonba utazzanak. (Times of Israel)

Megszólalt egy sebész, aki éppen a gázai al-Ahli baptista kórház műtőjében volt, amikor az épületet rakétatalálat érte. Hasszán Abu-Szíta azt mondta, hogy a mennyezet szó szerint a fejükre szakadt a robbanás után. Korábban arról beszélt, hogy minden egyes nap hajnali egyig dolgozott „szörnyű körülmények között”, és tízből négy páciense gyerek volt. Joe Biden amerikai elnök azt mondta, „úgy tűnik, hogy a robbanást egy eltévedt rakéta okozta, amelyet egy terrorszervezet lőtt ki Gázában”. (BBC)

A robbanás utáni károkat mérik fel a gázai al-Ahli baptista kórházban – Fotó: Abed Haled / AP / MTI
A robbanás utáni károkat mérik fel a gázai al-Ahli baptista kórházban – Fotó: Abed Haled / AP / MTI

Izraelbe utazik csütörtökön Rishi Sunak brit miniszterelnök. A Downing Street bejelentése szerint Sunak találkozik Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Jichák Hercog államelnökkel, majd a közel-keleti térség más fővárosait is felkeresi. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője ugyanakkor nem részletezte, hogy Rishi Sunak Izraelen kívül hová látogat, de közölte: „tárgyalásain a brit kormányfő a Gázai-övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása után kirobbant konfliktus kiszélesedésének megakadályozására törekszik”. (MTI)

A hatóságok adatai szerint tízezren vettek részt a szerda esti palesztinpárti tüntetésen Athén belvárosában. A demonstrálók egyebek között azt skandálták, hogy „Szabadság Palesztinának!”. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt. Eközben az izraeli nagykövetség előtt néhány tucat ember vett részt egy Izraellel való szimpátiatüntetésen. Amikor a palesztinpárti demonstráció néhány tucat résztvevője elszakadt a tömegtől és az Izraelt támogató tüntetőkre akart támadni, a rendőrségnek közbe kellett avatkoznia, könnygázt vetettek be. Ezután más konfliktus nem volt. (MTI)

Fotó: Louisa Gouliamaki / Reuters
Fotó: Louisa Gouliamaki / Reuters

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!