Biden: Egyiptom beleegyezett abba, hogy megnyissa a rafahi átkelőt húszkamionnyi segélyszállítmány előtt

2023. október 18. – 23:45

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden az Air Force One fedélzetén arról beszélt, hogy Abdel-Fattah esz-Sziszi egyiptomi elnök beleegyezett abba, hogy valamennyi segélyszállítmány előtt megnyissák a Gázai övezet déli részén lévő rafahi átkelőt. Az amerikai elnök telefonon beszélt Sziszivel, szerinte az egyiptomi elnök egyelőre húszkamionnyi segélyszállítmányt enged át, ha azok a civilekhez jutnak el. A szállítmányokat a másik oldalon az ENSZ várja majd.

Viszont arról is beszéltek, hogy ki kell javítani a megrongálódott utat a határátkelőnél, amit csütörtökön végezhetnek el, így Biden úgy vélte, pénteken juthatnak át a kamionok. Azt is hangsúlyozta, hogy az átkelő csak az említett segélyszállítmányok előtt nyílik meg, evakuálásokról nincs szó.

Fotó: Brendan Smialowski / AFP
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Biden azt mondta, ha a Hamász elkobozza a szállítmányokat vagy nem engedi át azokat, akkor az egész műveletnek vége, „mert nem fogunk humanitárius segélyt küldeni a Hamásznak”.

A Fehér Ház szerint a két vezető arról is egyeztetett, hogyan lehet olyan mechanizmusokat kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy a civil lakosság kapja a segélyeket, és a Hamász terrorszervezet ne tehesse rá ezekre a kezét. John Kirby, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője hozzátette, az Egyesült Államok reméli, hogy idővel még több kamiont átengednek majd.

Biden izraeli látogatásának a végén Benjámin Netanjahu kormányfő hivatala kiadott egy közleményt, amelyben jelezték, hogy Izrael nem fogja megakadályozni, hogy humanitárius segélyek jussanak be Egyiptomból, amíg azok a Gázai övezet déli részén lévő civil lakosságnak szánt élelmiszert, vizet és orvosságot tartalmaznak. Azonban még órákkal az izraeli bejelentés után is azt mondta az ENSZ egyik szóvivője, hogy egyelőre nem tudják, hogy mikor nyílhat meg legalább időlegesen a rafahi átkelő.

(BBC, CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!