Kiadja Észak-Korea a hozzá nevetve átfutó amerikai katonát

2023. szeptember 27. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Kiadja Észak-Korea az Egyesült Államoknak azt az amerikai katonát, aki július 18-án nevetve futott át a két Korea közötti demilitarizált határövezeten (DMZ) keresztül a zárt kommunista országba – írta a BBC az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) nyomán. Azt azonban az észak-koreai fél nem közölte, hogy mikor adják át Travis Kinget.

A KCNA szerint a 23 éves afroamerikai katona elismerte az illegális határátlépést, amit azzal magyarázott, hogy az Egyesült Államokban társadalmi egyenlőtlenséggel, a hadseregben rasszizmussal szembesül, folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri.

King személyesen nem hallatott magáról azóta, hogy a DMZ-ből egy turistacsoport látogatására befizetve átszökött az északi oldalra. Phenjan augusztus elején ismerte el, hogy a katona náluk van őrizetben, és nyomozást folytatnak az ügyében.

A katona felderítési szakértőként szolgált a hadseregben. A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta a phanjani közlést – írta a Reuters. A férfi édesanyja korábban azt mondta, szerinte fiának elment az esze, amikor átment az észak-koreai oldalra.

Travis King amerikai katona fotója az egyik dél-koreai csatorna híradójában 2023. augusztus 16-án – Fotó: Anthony Wallace / AFP
Travis King amerikai katona fotója az egyik dél-koreai csatorna híradójában 2023. augusztus 16-án – Fotó: Anthony Wallace / AFP

Travist idén februárban rongálás és garázdaság miatt ítélte el egy szöuli bíróság, aminek nyomán az amerikai bázis fogdájába került. A katona még szeptemberben egy bárban összeverekedett egy férfival, de azt a konfliktust még komolyabb jogi következmények nélkül sikerült elsimítani. Két héttel később hasonló incidens részese volt, ekkor már a kiérkező rendőröket és általában a koreaiakat szidalmazta. A rendőrautóban is kárt tett, ami miatt a bíróság ötmillió won (kb. 1,5 millió forint) bírság megfizetésére kötelezte – emlékeztetett a Reuters.

Az Egyesült Államok katonai bázisán lévő őrizetéből július elején jött ki, ezután csatlakozott a turistacsoporthoz és menekült át Észak-Koreába. Ekkor Travis már tudta, hogy néhány napon belül hazaszállítják korábbi egységéhez, és a katonai bíróságon is felelnie kell viselkedéséért.

Ritka, de nem példa nélküli, hogy amerikai katonák dezertálnak Észak-Koreába. Az egyik legismertebb Charles Jenkins esete, aki 1964-ben azzal a tervvel menekült át a koreai félsziget status quóját máig meghatározó, 1953-ban véget ért háború nyomán stabilizált Észak-Korea kommunista diktatúrájába, hogy majd a szovjet nagykövetségen át fogolycserével hazakerülhet, így akár rövid börtönt is vállalva elkerülheti, hogy Vietnámba küldjék harcolni. Jenkins számítása nem jött be: ellentétben Travisszel nem néhány hónapot, hanem 40 évet volt kénytelen élni Észak-Koreában, ahol megfigyelés alatt élt és propagandafilmekhez kellett az arcát adnia. 2004-ben térhetett haza, 2017-ben halt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!