Nagy vitákat váltott ki, hogy hatmilliárd dollárral olajozták meg az iráni–amerikai fogolycserét

Két évig tartó, közvetítők segítségével folytatott tárgyalás után hétfőn megvalósult az Egyesült Államok és Irán közti fogolycsere, mely során mindkét fél öt-öt embert engedett szabadon. A megállapodást az USA azzal olajozta meg, hogy engedélyt adott arra, hogy Irán hozzáférhessen 6 milliárd dollárnyi (pénteki árfolyamon 2184 milliárd forintnyi) pénztartalékához, amit a 2018-as szankciós hullám után zároltak dél-koreai bankokban.

Mind az öt amerikai iráni kettős állampolgár is, a név szerint ismert három exfogoly a hírhedt Evin börtönben raboskodott. Az iráni hatóságok ide szokták bezárni a rezsimet kritizáló értelmiségieket és a veszélyesnek ítélt politikai foglyokat; a fogvatartottak között olyan nagy az egyetemi tanárok és hallgatók aránya, hogy a börtön közkeletű gúnyneve „Evin Egyetem”. A BBC összeállításából kiderül, hogy a három egykori rab teljesen más körülmények között került az Evin Egyetem falai közé:

• Az 51 éves iráni–amerikai Siamak Namazi egy dubaji olajcég alkalmazottja volt, 2015-ben tartóztatták le Teheránban, és „ellenséges állammal való együttműködés” címén 10 év börtönre ítélték. A vádakat következetesen tagadó Namazit 2016-ban az iráni hatóságok engedélyével meglátogató 86 éves apját is letartóztatták, de neki egészségügyi problémái miatt 2022-ben már engedélyezték Irán elhagyását. Egészségügyi problémái Siamak Namazinak is adódtak, a férfit ugyanis kínvallatásnak vetették alá, és a börtönorvosok a betegségeit is kihívó hanyagsággal kezelték. Siamak Namazi 2023 januárjában éhségsztrájkba kezdett, hogy így helyezze nagyobb nyomás alá az amerikai diplomáciát, melyet ő és családtagjai azzal vádoltak, hogy Joe Biden fogadkozásai ellenére nem tesz meg mindent a külföldön raboskodó amerikaiak kiszabadítása érdekében.
• Az 58 éves iráni–amerikai Emad Shargit egy iráni befektetőcég alkalmazottjaként először 2018-ban tartóztatták le. Akkor a hatóságok szerint sikerült tisztáznia magát a kémkedés gyanúja alól, ennek ellenére útlevelét nem kapta vissza, így Iránban rekedt. Itt azután 2020-ban újból letartóztatták, és közölték vele, hogy távollétében mégiscsak 10 év börtönre ítélték. A fellebbezést azonban óvadék ellenében szabadlábon várhatta meg (a veszélyes kémként szabadlábon védekező Shargi esetéből is látszik, hogy a rezsim sokszor esetlegesen varr a kiszemeltek nyakába bűncselekményeket), de 2021-ben az iráni hatóságok szerint megpróbált elszökni az országból, ezért börtönbe került – méghozzá az Egyesült Államokban élő lányaival folytatott rövid telefonbeszélgetései alapján embertelen körülmények közé. A fogolycseréről szóló tárgyalások előrehaladtával Shargi büntetését 2023 áprilisában házi őrizetre enyhítették.
• A 67 éves iráni–amerikai–brit hármas állampolgár Morad Tahbaz környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedett Iránban, ahol durva rendszerellenes kémakciókban vett részt: kihelyezett kamerákkal figyelte meg Irán veszélyeztetett őshonos ragadozóit, az ázsiai gepárdot és a perzsa leopárdot. Tahbazt a rezsim környezetvédő civilek elleni 2018-as letartóztatási hulláma sodorta börtönbe (egyik kanadai–iráni kollégája néhány héttel a bebörtönzés után gyanús körülmények között vesztette életét). 2018-ban Tahbazt és három másik környezetvédőt – részben kínvallatással kicsikart „vallomások” alapján – a rendszer megdöntésére irányuló törekvések vádjával halálra ítélték, de ítéletüket a rezsim bevált gyakorlata szerint később börtönbüntetésre enyhítették. Rohamosan hanyatló egészségi állapota miatt Tahbaz 2022-ben a brit kormány nyomására házi őrizetbe került, és innen szállt fel a múlt hétvégén a Dohába tartó gépre.

Az amerikaikkal szemben az összes szabadon engedett iráni kilétét nyilvánosságra hozták: Kaveh Lotfolah Afrasiabit 2021-ben tartóztatták le Bostonban, a vád szerint azért, mert regisztráció nélkül végzett egy külföldi ország számára lobbitevékenységet (az Egyesült Államok jogszabályai tág teret biztosítanak a lobbizásnak, azonban a tevékenység átláthatóságára is ügyelnek). Mehrdad Moein Ansari és Amin Hasanzadeh a vád szerint az iráni biztonsági erőkhöz tartoztak – azaz külföldi ügynökök –, Reza Sarhangpour-Kafranit és Kambiz Attar Kashanit pedig azzal vádolták, hogy megkísérelték kijátszani az Iránra kivetett szankciókat. A szabadon engedett irániak közül csak ketten tértek haza, ketten az USA-ban maradtak, egyikőjük pedig egy harmadik országba utazott, ahol a családja is él.

Nem az amerikai pénztárcákat terheli a hatmilliárd dollár

Az alkut a szunnita Öböl-monarchiák közé sorolható, de az Iránnal való kapcsolatait a régió többi államával ellentétben gondosan ápoló Katar közvetítésével kötötték meg, ide érkezett a két dél-koreai bankból a kialkudott „váltságdíj”, és Dohába repültek a szabadon engedett amerikaiak is.

Annak ellenére, hogy a fogolycsere kritikusai következetesen váltságdíjnak nevezik a szóban forgó 6 milliárd dollárt, az összeg valójában a Dél-Koreának szállított iráni olaj ellentételezése, mely a 2018-ban Donald Trump által visszaállított amerikai pénzügyi szankciók miatt a kelet-ázsiai ország két bankjában rekedt. Ennyi pénzt nem lehet egy mobilapp néhány pöccintésével átutalni; a pénzt őrző két dél-koreai bank előbb wonban Svájcba utalta az összeget, egy ottani bank átváltotta wonból euróba, majd továbbutalta Katarba. Hogy még jobban megédesítse az alkut Irán számára, a katari kormányzat megígérte, hogy kifizeti Teheránnak a több százmillió dollárra rúgó kamatot, amitől a transzfer miatt elesett.

A kváziváltságdíj volt az, ami kiverte a biztosítékot az amerikai és nemzetközi közvéleményben. Többen úgy vélik, hogy az öt fogolyért cserébe felszabadított 6 milliárd dollár csak újabb nyugati polgárok jogtalan bebörtönzésére sarkallja a rezsimet, és arra is rámutatnak, hogy az iráni GDP 1,5 százalékát kitevő összeg jelentős része új lökést adhat a Teherán által szponzorált külföldi terrorszervezeteknek – köztük a Hezbollahnak, a Hamásznak vagy az Iszlám Dzsihádnak.

És még ha a Biden-kormányzat ígéretéhez híven valóban garantálni tudja, hogy az összeget Irán kizárólag humanitárius célokra – agrártermékekre vagy gyógyszerekre – fordíthassa, ez a pénz nyilván növeli az ország mozgásterét, és új forrásokat szabadít fel akár katonai célokra is.

Ebrahím Raíszi elnök kerek-perec ki is mondta, hogy a pénzt ott és akkor használják fel, ahol és amikor szükség van rá.

Tom Cotton befolyásos amerikai szenátor ezért némi joggal kelt ki az elnök ellen, hogy „mégis mi a fenét képzelt Joe Biden, mit fognak csinálni az irániak a pénzzel?”. A republikánusok szerint Donald Trump elnöksége alatt pénzügyi ösztönzők nélkül is sikerült elérni amerikai állampolgárok szabadon bocsátását. Azonban ahogy Brett McGurk korábbi közel-keleti főmegbízott, a Nemzetbiztonsági Tanács regionális koordinátora a Washington Postnak elmagyarázta, a Biden-kormányzat tárgyalási pozíciója sokkal rosszabb volt, mivel az előző adminisztrációval szemben kizárólag kettős állampolgárok szabadon engedéséről kellett meggyőzni Teheránt.

A negatív reakcióval mindkét oldalon számoltak, így az ellenséggel való üzletelést Washingtonban és Teheránban is némi keménykedéssel igyekeztek kompenzálni. Az iráni erkölcsrendészet által lényegében agyonvert Mahsza Amini halálának évfordulóján

Joe Biden 30 újabb szankciós intézkedést jelentett be, köztük az iráni titkosszolgálatokat felügyelő tárca ellen.

Teherán pedig a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség több ellenőrét is kitiltotta nukleáris telepeiről (melyeket a NAÜ amúgy is csak hézagosan tud monitorozni).

Irán maffiaállamként viselkedik

Az iráni rezsim Nyugat-ellenességének már 1979 óta szerves része a túszejtés. Többször előfordul, hogy miután a hatóságok semmilyen akadályt nem gördítenek egy külföldi beutazása elé, az Iránba érkezőt a Forradalmi Gárda (Pasdaran) emberei valamilyen kémkedéses-konspirációs gyanúval azonnal letartóztatják, hogy azután felhasználhassák őt – illetve a kínzással kicsikart „beismerő” vallomását – az Irán elveszejtését célzó Nagy Nyugati Összeesküvést bemutató propagandakampányban. Ezeket a túszokat évekig tartják rabságban, szörnyű vádakkal szörnyű büntetéseket szabnak ki rájuk – majd pedig kicserélik őket egy külföldön lebukott iráni ügynökre, vagy borsos váltságdíj fejében szabadon engedik őket.

Ahogy egy évekig Iránban állomásozó nyugati diplomata az Economistnak elpanaszolta:

Irán nem egy banánköztársaság, mégis úgy viselkedik, mint egy maffiaállam.

És a rendszerszintű túszejtés komoly károkat okoz az amúgy vendégszeretetéről legendás ország turizmusának, és visszaveti a külföldi befektetéseket is – mondjuk Irán leginkább kínai és legújabban szaúdi befektetőkkel kalkulál, ők pedig eddig sem számítottak célpontnak.

Az országban még mindig tucatnyi nyugati állampolgárt, és ennél jóval több kettős állampolgárságú személyt (köztük legalább két amerikait) tarthatnak fogva – Irán legutóbb a múlt hétvégén jelentette be egy újabb ügynökgyanús külföldi letartóztatását.

A rezsim külföldiekkel – különösen az iráni kettős állampolgárokkal – szembeni paranoiája annyiban valódi lehet, hogy Iránban az izraeli Moszad ügynökei rendszeresen hajtanak végre olyan nagyszabású információszerző- és szabotázsakciókat, illetve célzott likvidálásokat, melyekben egyértelműen közreműködnek irániak is. Más kérdés, hogy a nyugati hírszerző szervezetek valószínűleg nem az Iránban leginkább szem előtt lévő kettős állampolgárok közül szervezik be ügynökeiket.

Titokban leolajozták az urándúsítás jegelését

Pár nap elteltével nehéz megmondani, hogy a fogolycsere egy valódi párbeszéd, egy valódi enyhülés egyik első lépcsőfoka, vagy csak egy egyszeri, pragmatikus alku, mely után zavartalanul folyhat tovább az ellenségeskedés.

Egyes elemzők a szkeptikus, „a viszonyunkban semmi nem változott”-nyilatkozatok ellenére önmagában azt a tényt is komoly sikernek tartják, hogy a két ellenséges ország egyáltalán szóba állt.

Az optimisták abban reménykednek, hogy a fogolycsere újraéleszti az USA által 2018-ban felmondott, azóta lényegében tetszhalott állapotban vegetáló nukleáris megállapodást.

Donald Trump döntését követően Teherán egyre közelebb araszol a fegyvertisztaságú és -mennyiségű urán dúsításához (az araszolás plasztikus bemutatása fontos eleme az elrettentésnek, de Irán szakértők szerint is az atomfegyver kapujához érkezett), és a katonai szintű urándúsításról Teheránt eddig formális tárgyalásokon nem sikerült lebeszélni.

Azonban júniusban kiderült, hogy Washington és Teherán informálisan megegyezett abban, hogy az urándúsítás visszafogásáért cserébe az USA szemet huny az elsősorban Kínába irányuló iráni olajexport bizonyos tételei felett. Most a 6 milliárd felszabadított dollártól is azt várják, hogy egyfajta pozitív visszatartó erőként tartja majd távol Iránt az urándúsítás kritikus szintjétől és a közel-keleti kliensháborúitól.

Abban senki sem hisz, hogy Irán felhagy az állami túszszedéssel, éppen ezért többen követelnek egy olyan átfogó nemzetközi szabályozást, amely automatikusan szankciókkal fenyegetné a külföldi állampolgárokat zsarolási céllal fogságban tartó kormányokat. Ezt az igényt fogalmazta meg földet érése után az egyik volt fogoly, Siamak Namazi is:

Az iráni rezsim tökélyre fejlesztette az amerikaiakkal és más külföldiekkel való zsarolást. A szabad világnak drákói büntetéssel kell elrettentenie azokat, akik emberi életekkel próbálnak pénzt kizsarolni.

Diplomáciai jópontok

A fogolycserében a jövő évi elnökválasztásra készülő Joe Biden számára minden bizonnyal az volt a legfontosabb, hogy ne ragadjon bele úgy az iráni–amerikai fogolycserébe, mint ahogy Jimmy Carter ragadt és bukott bele az 1979-es teheráni túszdrámába (a nagykövetségen foglyul ejtett 55 amerikaival Khomeini ajatollah saját szája íze szerint tudta befolyásolni az elnökválasztás kimenetelét, jellemző, hogy a foglyokat néhány órával Ronald Reagan beiktatása után engedték szabadon).

A megállapodás beleillik a Biden-adminisztráció azon törekvésébe, hogy minél több, kétes külföldi rezsimek börtöneiben raboskodó amerikait vigyen haza. A külügyminisztérium 2021 óta 35, önkényesen bebörtönzött amerikait tudott kiszabadítani. Tavaly decemberben Oroszország a hírhedt fegyvernepper Viktor Butért cserébe szabadon engedte a női kosárlabdasztárt, Brittney Grinert, idén márciusban pedig egy ruandai börtönből sikerült kihozni Paul Rusesabagina emberi jogi aktivistát.

A pozitív diplomáciai eredmények vagy legalábbis a pozitivitás látszata Ebrahím Raíszinak sincs ellenére. Az elődjéhez, Haszán Róhánihoz képest keményvonalas konzervatívnak számító Raíszitől az elemzők a megörökölt évtizedes konfliktusok kiéleződését várták.

• Raíszi alatt elindult az akár egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnő iráni–szaúdi megbékélési folyamat – melynek folyományaként az elnök a héten a New York-i ENSZ-közgyűlés égisze alatt a többi Öböl-ország képviselőjével is tárgyalt.
• Az Oroszországnak ezres nagyságrendben szállított drónokkal Teherán nem csak rengeteg pénzt, de óriási piros pontot is bezsebelhetett Vlagyimir Putyintól.
• És nem mellesleg csatlakozott a Kína által patronált ázsiai gazdasági-fejlesztési szervezethez, a Sanghaji Együttműködési Tanácshoz.

A diplomáciai sikerek is csak hézagosan takarják el a tényt, hogy Irán súlyos válságban van. A teokratikus rezsim legitimációja megrendült, tekintélye nem terjed túl a gumibotok ütőtávján. A Mahsza Amini tavaly szeptemberi halálát követő tiltakozássorozatot ugyan legalább félezer ember élete és több ezer ember bebörtönzése árán sikerült leverni, azonban a közhangulat feszült, mindennaposak a kisebb megmozdulások, a női lakosság jelentős része pedig fittyet hány a rezsim által presztízskérdésként kezelt, folyamatosan szigorított konzervatív öltözködési szabályokra.