Letartóztatták az iráni erkölcsrendészet kezében meghalt 22 éves nő, Mahsza Amini nagybátyját

2023. szeptember 8. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatták az iráni hatóságok az egy évvel ezelőtt meghalt Mahsza Amini nagybátyját, írja a CNN. Amini volt az a 22 éves iráni nő, akit tavaly szeptemberben az iszlamista rezsim erkölcsrendészete „helytelen” öltözködés miatt „erkölcsi prédikációra” vitt – ahol viszont addig kínozták, amíg bele nem halt a sérüléseibe.

Gyertyagyújtás Mahsza Amini emlékére Los Angelesben 2022. szeptember 29-én – Fotó: Ringo Chiu / AFP
Gyertyagyújtás Mahsza Amini emlékére Los Angelesben 2022. szeptember 29-én – Fotó: Ringo Chiu / AFP

Mahsza Amini halála tüntetéshullámot robbantott ki a közel-keleti országban, és társadalmi mozgalmat a nők között: több iráni nő is elégette a hidzsábját és levágatta a haját, hogy így tiltakozzon a nőellenes rezsim ellen. A karhatalom erőszakos megtorlásba kezdett: több tüntetőt nyilvánosan végeztek ki 2022 végén, korbácsolásokkal tüzelték a hangulatot, erről itt írtunk bővebben. Idén év elején bejelentették, hogy köztéri megfigyelőrendszert vezetnek be a nők elnyomására – azaz a fejkendőviselés betartatására.

Sőt, július óta az ideiglenesen visszaszorult erkölcsrendészet is újra járja az utcákat, a fejkendőt nem viselő nőket pedig pszichiátriai kezelésre küldik, vagy közmunkára egy halottmosdatóba.

Az iszlamista rezsim pedig tovább fokozhatja az elnyomást a következő napokban, hiszen szeptember 16-án lesz Mahsza Amini halálának évfordulója. Feltehetően ezért tartóztatták le a teheráni hatóságok Amini Szakkezben élő nagybátyját is – ezt a CNN-nek a családja mellett egy emberi jogi szervezet is megerősítette.

Tavaly októberben a Telexnek is nyilatkozott több iráni nő arról, hogyan élik meg a fundamentalista rezsim nőellenes politikáját, és hogy mit várnak a demonstrációktól.

„Olyan ez, mintha háborúba indulnál: minden alkalommal, amikor elhagyom az otthonom, arra gondolok, nem biztos, hogy haza is térek”

– mondta akkor lapunknak egy teheráni nő, akinek történetét bővebben itt mutattuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!