Szigorításokat szavaztak meg az EP-ben a Katargate miatt

2023. szeptember 7. – 19:03

frissítve

Szigorításokat szavaztak meg az EP-ben a Katargate miatt
Szavazás az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságában 2023. szeptember 7-én – Fotó: Emilie Gomez / Európai Parlament / Európai Unió

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottsága csütörtökön megszavazta azokat az átláthatósági és korrupcióellenes intézkedéseket, amelyekkel a „Katargate” után akadályoznák meg a hasonló botrányokat. Tavaly decemberben derült ki, hogy a gyanú szerint Katar megvesztegetett több akkori és korábbi szocialista képviselőt. (Az ügyről bővebben itt írtunk.)

Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola januárban 14 intézkedést jelentett be, ezekre építenek a csütörtökön megszavazott javaslatok. A parlamenti szakbizottság 15 igen, 10 nem és egy tartózkodás mellett fogadta el a szöveget, írja az EUobserver.

A lap szerint eredetileg már nyárra megvalósították volna a 14 pontot. A Transparency International júniusban elítélte a „tépelődést, késlekedést és próbálkozásokat, hogy másokat vádoljanak a történtek miatt”.

A most megszavazott javaslat szerint a képviselőknek minden olyan tevékenységet be kellene jelenteniük, amelyért évi 5000 eurónál többet kapnak, és nem vehetnének át 150 eurónál (mostani árfolyamon nagyjából 58 ezer forintnál) nagyobb értékű ajándékokat.

Az összeférhetetlenségi szabályokba beemelnék a képviselők családtagjait és minden gazdasági érdekeltségüket. (Néhány napja több mint negyedmillió eurót foglaltak le a Katargate egyik érintettje, Marie Arena fiánál. Eva Kaili volt EP-alelnök apjára januárban csaptak le a rendőrök, miközben másfél millió eurót (nagyjából 580 millió forintot érő bankjegyet) cipelt egy bőröndben.)

A kilépő képviselőknek egy fél évig tartó átmeneti időszakot is bevezetnének, ezalatt nem léphetnének kapcsolatba EP-tagokkal, hogy jogszabályokat befolyásoljanak.

A képviselők nem hivatalos csoportjai nem használhatnák az EP nevét vagy logóját, és egy jegyzéket állítanának fel az ajándékoknak, amelyeket kapnak. (A gyanú szerint egy ilyen, ironikus módon „Harc a büntetlenség ellen” nevű társaság kulcsszerepet játszott a Katargate-ben.)

A 14 pont részeként létrehoznának egy felügyelőtestületet, amely büntetéseket javasolhat. Az eredeti javaslat szerint ez öt parlamenti képviselőből állna, akiket az EP elnöke jelölne ki. A csütörtökön megszavazott vélemény három külső szakértővel egészítené ki a bizottságot.

A szöveget még a teljes Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia a jövő hétfőn kezdődő plenáris ülésen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!