A lövészárkok professzora, aki Ukrajna budapesti nagykövete lett – portré Sándor Fegyirről

Legfontosabb

2023. augusztus 12. – 17:12

A lövészárkok professzora, aki Ukrajna budapesti nagykövete lett – portré Sándor Fegyirről
Sándor Fegyir a kárpátaljai önkéntesek által aláírt magyar zászlót ad át Csizmadia Alexandra ungvári magyar konzulnak 2023 márciusában – Fotó: Sándor Fegyir / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

2022. február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát, pár hónappal később, májusban egy különleges fotó érkezett az egyik ukrajnai lövészárokból: az Ungvári Nemzeti Egyetem egyik oktatója az éles harcoktól nem messze, online tartott előadást turizmusról a diákjainak.

A magyar sajtóban azokban a hónapokban még ritkán fordult elő a frontról egyetemi órát tartó katona neve, és amikor előkerült, akkor is sokféleképpen, Fedornak, Fedirnek, Ferencnek is írták a keresztnevét. Ukrajna frissen engedélyt kapott budapesti nagykövetéről van szó, akinek helyesen Fegyir a keresztneve, Novák Katalin köztársasági elnök pedig öt hónapig húzta a nagyköveti befogadó nyilatkozatának aláírását.

Magyar, ukrán, szlovák és olasz felmenői is vannak

Sándor Fegyir 1975-ben született a kárpátaljai Ungváron, édesapja magyar–szlovák, édesanyja ukrán–olasz származású. Az ungvári egyetemen szerzett történészdiplomát, aztán az egyetem jogi tanszékén is tanult. Általános iskolai tanárként egy ungvári iskolában történelmet és földrajzot tanított.

Később tudományos fokozatokat szerzett, 2007-től a szociológiai tudományok kandidátusa, 2014-től a filozófiai tudományok doktora. Egy ideig a kárpátaljai turisztikai hivatalt is vezette.

2020-ban pedig politikai pályára lépett, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök A Nép Szolgája nevű pártjának jelöltjeként beválasztották a kárpátaljai régió parlamentjébe. A HVG hetilap idén áprilisi cikke szerint Sándor Fegyir rögbizett, és a Nyíregyháza Tigers csapatában amerikai focizott is.

Az orosz invázió megindulásának napján azonnal jelentkezett a hadseregbe

A Krím orosz annektálásával és a donyecki és luganszki szakadárok orosz támogatásával eredetileg 2014-ben kezdődő orosz–ukrán fegyveres konfliktus tavalyi súlyos eszkalációjakor, rögtön az orosz invázió február végi megindulásának napján jelentkezett, és bevonult az ukrán hadseregbe. Rövid kiképzési gyorstalpaló után áprilisban már a Donyec-medencében volt, és a területvédelmi csapatokhoz tartozó 101-es önálló dandár 68-as zászlóaljának katonája lett.

Ez a területvédelmi dandár nem hivatásos katonákból vagy besorozottakból, hanem önkéntes civilekből áll, feladata Kárpátalja védelme, ezért a zászlóaljai időnként a régió nagyobb településein állomásoznak, de olyan is előfordul, hogy a front közelében vetik be őket.

Sándor tehát a lövészárokból is egyetemi órákat tartott az Ungváron tanuló diákjainak, ezért kaphatta „a lövészárkok professzora” becenevet. A mostoha körülmények között, golyóálló mellényben, sisakban, gépfegyverrel a kezében előadást tartó Sándorról miniszobrot mintázott Ungváron egy ismeretlen művész, aki akár az itthon miniszobrokkal ismertté vált Kolodko Mihály is lehetett. (Kolodko egyébként szintén ungvári születésű ukrán–magyar szobrászművész, aki 2017-ben települt át Magyarországra.)

Az a kárpátaljai zászlóalj, amelynek Sándor is tagja, tavaly ősszel aktív volt az ukrán haderő sikeres harkivi ellenoffenzívájában is, amikor Ukrajna jelentős területeket foglalt vissza az oroszoktól. Sándor Fegyir szerint a zászlóalj több települést is felszabadított, és az orosz–ukrán határhoz közel fekvő Ambarnébe elsőként három magyar katona, Laci, Áron és Bars hatoltak be. A zászlóalj akkor október 23-ról „Ruszkik haza!” felirattal és magyar zászlóval emlékezett meg.

A Sándor-féle zászlóalj egyébként Kárpátaljai Sárkányok néven is ismert, és a 444 cikkéből kiderült, hogy egy magyar civilekből álló csoport tavaly felvette velük a kapcsolatot, hogy megkérdezzék, miben segíthetnek nekik. Pénzt gyűjtöttek a Sárkányoknak, amiből power bankeket, polár felsőket, termozoknikat, talptapaszokat, és a Sárkányok kérésére magyar nosztalgiaételeket, gyulai kolbászt, Tibi csokit, Erős Pistát is küldtek nekik a lövészárkokba. A Sárkányellátó nevű közösségtől kapott csomagokat Sándor Fegyir így köszönte meg: „köszönöm a támogatásokat, bocsánat – nem mindig tudunk válaszolni a fiúkkal – most gyakran ülünk a lövészárokban. Az oroszok drónokkal erősen támadnak. Még egyszer köszönöm a támogatást. A fiúk nagyon örülnek, hogy nem felejtették el őket történelmi szülőföldjükről.”

„A gátlástalan politikusok mindent megtesznek azért, hogy a magyarok és az ukránok egymás ellen forduljanak”

Idén márciusban aztán Sándor a fronton találkozott a szintén egyetemi oktatói állásból frontszolgálatra jelentkező Traski Viktorral. Az Ungvári Nemzeti Egyetem fizika–matematika tanszékének docense tüzérnek állt, ő egy munkácsi dandárral harcol az oroszok ellen. (Traski Viktorral az ukrajnai harcok közelében lévő telexes kollégáink márciusban interjút készítettek egy délkelet-ukrajnai faluban.)

Sándor Fegyir kettejük találkozójának apropóján azt írta: „Látjuk, hogy a gátlástalan politikusok mindent megtesznek azért, hogy a magyarok és az ukránok egymás ellen forduljanak. Mesterségesen botrányokat szítanak, konfliktusokat gerjesztenek. De az emberek bölcsebbek, mint a politikusok, és Magyarországon az emberek megértik, hogy a világ békéjének legfőbb veszélye Oroszország agressziója.”

Hónapokig húzta a magyar fél Sándor Fegyir nagyköveti engedélyét

Idén márciusban a Telex partnerének, a Direkt36-nak az újságírója, Panyi Szabolcs írta meg először, hogy Sándor Fegyir lehet Ukrajna új magyarországi nagykövete. Ezt később az egyetemi oktatóból lett katona meg is erősítette, aztán hosszú hónapokig tartó várakozás következett. Március óta ugyanis egész nyár végéig nem került aláírás Sándor nagyköveti befogadó nyilatkozatára, Novák Katalin államfő nem írta alá a honvédő háborút vívó ország kérelmét.

Sándor Fegyir júniusban azt mondta a Hvg-nek: „Ha a propaganda primitív, az azt jelenti, hogy a közönsége is az. Magam vagyok a példa arra, hogy a magyarok, ugyanúgy, mint Ukrajna többi nemzetiségének képviselői, megvédik családjukat és szülőföldjüket.” Beszélt arról is, hogy 400 magyar harcol sikerrel az ukrán hadseregben, harmincan viszont már sajnos meghaltak.

Kifejtette, hogy szerinte a magyarságnak megvan a maga, több száz év óta változatlan történelmi küldetése: „Európa pajzsának lenni, megvédeni az európai civilizáció értékeit a keleti agresszorokkal szemben. Most mi is ezt tesszük 2023-ban.” Ha Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozhatna, megkérné, hogy menjenek el együtt Székesfehérvárra, sok mondandója lenne ott neki.

Fotó: Fegyir Sándor / Facebook
Fotó: Fegyir Sándor / Facebook

Egy fideszes képviselő szerint Sándor Fegyir nem magyar ember

Augusztusban aztán öt hónapnyi várakoztatás után Novák Katalin aláírta Sándor Fegyir befogadó nyilatkozatát, de az nem derült ki, miért telt ez ennyi időbe. Korábban a Szabad Európa arról írt, hogy egy tapasztalt diplomatajelölt esetén egy, legfeljebb két hónap alatt lezárul egy ilyen procedúra.

Legutóbb akkor került be a hírekbe az egyetemi oktatóból katonává, majd nagykövetté váló férfi neve, amikor egy kárpátaljai lap a nagyköveti kinevezésről szóló hír mellé cirill betűkkel írta ki Sándor nevét, amivel kapcsolatban Gyopáros Alpár fideszes képviselő és a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy kommentben azt írta: „Ezek szerint nem magyar az ember.” Később Gyopáros persze törölte a témában írt kommentjeit. Sándor Fegyir szombaton a Twitteren osztott meg egy angol nyelvű cikket, ami felsorol öt magyar filmet, amik szerinte segítenek megérteni Magyarországot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!