Miniszobrot kapott Ungváron a professzor, aki egy lövészárokból tartott előadást hallgatóinak

2023. január 5. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Hősökre egyértelműen szüksége van a világnak, és egy részének miniszobrokra is. Sándor Fegyir tevékenysége egyértelműen olyan, amit a világ elismerése övez: civilben az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, amúgy pedig az orosz–ukrán háborúban harcol. Májusban jelent meg róla egy erős fotó és a hozzá kapcsolódó hír, miszerint a harcok szüneteiben a lövészárokból, fegyverrel a kezében tart előadásokat a hallgatóinak. Civilben turisztikai szakértő, szociológus, városi és regionális projekteken dolgozik.

Egy szerdai tweet szerint neki, ahogy írják, „az árkok professzorának” szentelt miniszobrot adtak át Ungváron. Mint az Ukrinform, az Ukrán Nemzeti Hírügynökség tweetjéből kiderül, Sándor jelenleg is az egyik kárpátaljai zászlóalj katonája.

2021 májusában Bódi László „Cipő”, a Republic együttes egykori frontembere emlékére avattak miniszobrot Ungváron, az énekes szülővárosában. A kis szobor Ungváron akkor már a 46. ilyen alkotás volt. A turisták körében egyre népszerűbb miniszobrok jelentős része magyar vonatkozású, az Ung jegén korcsolyázó Csontváry Kosztka Tivadartól a Rubik-kockán át Bartók Béláig és Liszt Ferencig. Egy blogbejegyzés szerint az apró szobrok szerzője ugyanaz a Kolodko Mihály, akinek szobrai Budapesten is egyre terjedőben vannak.

Kolodko Mihály ungvári születésű ukrán–magyar szobrászművész 2017-ben települt át Magyarországra. Megkérdeztük a szobrászt, ő készítette-e a Sándor Fegyir-miniszobrot, ha válaszol, frissítjük cikkünket.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!