Ukrán civil szervezettől kapott miniszobrot Ungváron Bódi László Cipő

2021. május 3. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Születésnapjához időzítve miniszobrot avattak Bódi László „Cipő”, a Republic együttes egykori frontembere emlékére szülővárosában, Ungváron – jelentette az MTI.

A Kárpátalján is rendkívül népszerű együttes énekese 1965. május 3-án született Ungváron. Egyéves koráig élt a megyeszékhely közelében fekvő Kisgejőc községben, onnan költözött át a család Kisvárdára. Cipő mindig szeretettel gondolt a szülőföldjére, ahol gyermekkorában gyakran vendégeskedett a rokonainál – mondta el az avatóünnepségen Bódi Marica, a 2013-ban meghalt énekes húga, akit telefonon kapcsoltak a szervezők.

Sándor Fegyir turisztikai szakértő az ünnepségen arról beszélt, hogy a kis szobor Ungváron már a 46. ilyen alkotás. A turisták körében egyre népszerűbb miniszobrok jelentős része magyar vonatkozású: az Ung jegén korcsolyázó Csontváry Kosztka Tivadartól a Rubik-kockán át Bartók Béláig és Liszt Ferencig.

Kovács Attila konzul elmondta, hogy ez a kis szobrocska lehetőséget ad arra, hogy a következő generáció megismerje Bódi László munkásságát. Az alkotás elkészítését a főként ukrán nemzetiségű fiatalokból álló Armada Karpat civil szervezet kezdeményezte és finanszírozta. Vezetője, Roman Mehela ismertette, tevékenységük egyik fő iránya a kárpátaljai származású neves személyek emlékének ápolása, függetlenül a nemzetiségüktől és attól, hol alkottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!