Öt hónapig várakoztatta Novák, de megadta az engedélyt: Sándor Fegyir lesz az új ukrán nagykövet

2023. augusztus 8. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban küldték be Novák Katalin köztársasági elnök irodájába Sándor Fegyir, magyarosan Sándor Ferenc befogadónyilatkozatát, de csak most, augusztus 8-án írták ezt alá. A hírről elsőként az ATV értesült a köztársasági elnöki hivatalhoz „közel álló” forrásból,az információt pedig később Novák Katalin hivatala is megerősítette a televíziónak.

„A köztársasági elnök a mai napon aláírta az Ukrajna új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének kinevezéséhez szükséges hozzájáruló határozatot”

– közölte az ATV-vel a köztársasági elnök kommunikációs igazgatósága. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a határozatot most továbbítják a külügyminisztériumnak miniszteri ellenjegyzésre, ahogyan a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül értesítik róla a küldő államot is. Ha Sándor Ferenc már Budapesten lesz, és átadta a megbízólevelét a köztársasági elnöknek, akkor az elnöki határozat is nyilvános lesz a Magyar Közlönyben.

Arról nem tudni, miért telt Novák Katalinnak öt hónapjába aláírni a befogadó nyilatkozatot. Korábban a Szabad Európa arról írt, hogy egy tapasztalt diplomatajelölt esetén egy, legfeljebb két hónap alatt lezárul egy ilyen procedúra. Június végén viszont a külügyminisztérium azt közölte, még „folyamatban van” az agrémentkérelem értékelése.

Július közepén az Index arról írt egy, a köztársasági elnökhöz közel álló diplomáciai forrásra hivatkozva, hogy Novák azért nem írta akkor még alá az új ukrán nagykövet befogadó nyilatkozatát, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hónapok óta nem veszi fel neki a telefont. Nem sokkal később viszont már arról jött hír, hogy Novák elfogadta az ukrán kormány meghívását a Krími Platform soron következő, augusztus 23-i találkozójára Kijevbe.

Sándor Ferenc civilben az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, a háború kezdete óta azonban a 101-es számú kárpátaljai brigád katonája. Tavaly májusban jelent meg róla egy erős fotó arról, hogy a harcok szüneteiben a lövészárokból, fegyverrel a kezében tart előadásokat a hallgatóinak. Civilben Sándor turisztikai szakértő, szociológus, városi és regionális projekteken dolgozik.

Júniusban Sándor a Hvg-nek adott interjút, amiben azt mondta, 400 magyar harcol sikerrel az ukrán hadseregben, harmincan viszont már sajnos meghaltak. Az interjúról bővebben itt olvashat.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!