Még az értékelésnél tart a leendő budapesti ukrán nagykövet befogadó nyilatkozata

2023. június 29. – 05:59

Másolás

Vágólapra másolva

Március óta nem került aláírás Sándor Fegyir nagyköveti befogadó nyilatkozatára. A kárpátaljai önkéntes katona, az Ungvári Nemzeti Egyetem volt tanára maga is elismerte, hogy ő lehet Ukrajna budapesti nagykövete, de a hivatalát eddig még nem tudta betölteni, a befogadó nyilatkozat egyelőre Novák Katalin köztársasági elnök asztalán várakozik. Korábban lapinformációk alapján azt írtuk: ha tapasztalt diplomatajelöltről van szó, egy, legfeljebb két hónap alatt lezárul az ilyen típusú procedúra.

Ungár Péter, az LMP társelnök-frakcióvezetője írásbeli kérdést küldött a témában Szijjártó Péternek: arra volt kíváncsi, hogy van-e tudomásuk a várakoztatásról, és kívánnak-e bármiféle lépést tenni az ügyben, írja a Népszava.

Kérdésére rövid válasz érkezett Magyar Leventétől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárától. „Az Ukrajna által előterjesztett agrément-kérelem értékelése folyamatban van” – írta.

Sándor Fegyir leendő ukrán nagykövet nemrég a Hvg360-nak adott interjút, amiben azt mondta, négyszáz magyar harcol sikerrel az ukrán hadseregben, harmincan viszont már sajnos meghaltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!