Ha nem is a tervezettként alakult az ellentámadás, nem szaladtak bele a késbe az ukránok

„Jobb több apró kudarc, mint egy nagy” – összegezte Dmitrij Kuznyec azt a június elején indított ukrán ellentámadást, amelyből inkább óvatosabb tapogatózás lett az orosz védelmi vonalaknál. A Meduza ellenzéki lap ma már Oroszországon kívül élő elemzője szerint látható, hogy nem az ukrán várakozások szerint alakult a hadi helyzet, de nagy hibát végül nem követett el az ukrán hadsereg. (Maga a Meduza.io sem működhet már Oroszországban, a központja jelenleg Rigában van. Az emigrációba kényszerített orosz sajtóról itt olvashatja korábbi cikkünket.)

Az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképeit itt lehet megnézni a frontvonalakról:

Ukrajna kivár a nagyobb erőivel

„A részletes elemzésekből tudható, hogy a NATO tagországaitól érkezett fegyverszállítmányok a közelmúltban kilenc nehézfegyverzetű dandár felfegyverzését biztosították, rajtuk kívül további három nehézfegyverzetű dandár állt készen az ellentámadásra” – mondta Kuznyec. „Rajtuk kívül nyolc könnyűfegyverzetű dandár sorakozott fel, akiknek a feladata nem az áttörés, hanem a már bevett terület biztosítása”, ahogyan az tavaly ősszel Harkiv megye keleti részének visszaszerzésekor történt.

A három előkészített dandárból kettő június 4-én rögtön részt vett a támadásban – amelyet az ukrán vezetés akkor nem is nevezett ellentámadásnak, úgy fogalmaztak, hogy „aktív védekezésre kényszerítették a megszállókat”. Ez két ponton történt: a donyecki Novoszilivkánál és Zaporizzsja megyében Orihivnél, déli irányban.

A 12 nehézfegyverzetű dandárból összesen hármat vetettek be az ukránok, a 8 könnyűfegyverzetűből – amelyeket a határőrség és a nemzeti gárda töltött fel – pedig egyet sem. (Legutóbbi elemzésünket Resperger István ezredessel a katonai esélyekről itt olvashatja, abban is írtunk már arról, miért halad lassan az ukrán ellentámadás. Az oroszok rengeteg aknát telepítettek, és az ukrán légierő hiányosságokkal küzd, de az ellentámadásra kijelölt erőik nagy részét még nem vetették be az ukránok.)

Kuznyec szerint az ukrán vezetés arra számíthatott, hogy az oroszok erőket csoportosítanak át ezekre a pontokra, azt gondolva, hogy ez maga a korábban sokat emlegetett ukrán ellentámadás – talán ezért is lehet, hogy az óvatosabb megfogalmazás után egy-két nappal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már ellentámadásnak hívta az akciót, remélve, hogy az oroszok mégis elkezdik az átcsoportosítást.

Ez a remélt orosz reakció lehetőséget adott volna arra, hogy a máshol meggyengített szakaszokra fókuszáljon az ukrán erők valódi ellentámadása. Ez azonban nem történt meg. „A másik lehetőség, hogy a kisebb erőkkel rést akartak ütni az orosz védelmi vonalakon, ezt követték volna a nagyobb erők, ám mivel a támadás nem hozott látványos eredményt, inkább nem kockáztatták a nagyobb erőket” – vélte Kuznyec.

Hozzátette, hogy kisebb elmozdulás azért így is volt: pár száz métertől néhány kilométerig visszanyomták az orosz erőket a frontvonal szürke zónájában, néhány falut sikerült felszabadítani az orosz megszállás alól, és a frontközeli Orihivtől is délebbre került a front a 47-es dandár révén, de a további támadás túl nagy kockázattal járt volna. A Telex márciusban járt Orihivban, helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Az orosz vonalaknak nem érdemes nekirontani

A szürkezónán – tehát a frontnak az a területe, amelyet egyik fél sem ural egyértelműen – az orosz aknák miatt nehezen verekednék át magukat az ukrán erők, ráadásul az orosz rakéta-sorozatvetők nagy részét erre a szakaszra összpontosították Zaporizzsja megyében. Ez érthető, hiszen egy sikeres ukrán ellentámadás itt okozná a legtöbb gondot az orosz megszállóknak. Itt nem kell a Dnyeperen való átkeléssel bajlódni, megnyílna az út az Azovi-tenger felé, ezzel megszűnne a szárazföldi összeköttetés az orosz megszállók és a Krím félsziget között is. Az orosz védelmi rendszerről és a távolsági aknatelepítéseikről itt olvashatja Rácz András szakértővel készített elemzésünket.

Annak Kuznyec nem látja esélyét, hogy Herszonnál, a Nova Kahovka-i gát orosz felrobbantásával elárasztott térségben tervezne átkelést az ukrán haderő. Bizonyos orosz védelmi állásokat ugyan elvitt az ár, de a szigeteken lévők megmaradtak. A Dnyeperen való átkelés továbbra is súlyos veszteséggel fenyegetne. Ez azonban a gát felrobbantásától függetlenül így van, Kuznyec szerint valójában

a helyzetet most már nem is befolyásolja különösebben a gát felrobbantása. Az ár részben levonult, a folyó két oldaláról zajló tüzérségi harcok éppúgy zajlanak, mint korábban.

Új fegyver kellene az orosz helikopterekkel szemben

A fronton egy taktikai változást említett meg a katonai elemző: hosszabb szünet után ismét bevetették az oroszok a helikopterekről indított tankelhárító rakétákat. Elképzelhető, hogy az orosz gyártási kapacitással most érték el azt a mennyiséget, hogy újra érdemes ezeket használni. Ezeket a rakétákat 8 kilométerről indítják, orosz ellenőrzésű területről, és mivel viszonylag kis távolságról, alacsony magasságból érkező rakétákról van szó, nehéz az elhárításuk is. Sem a rakétákat, sem a helikoptereket nem könnyű kiszúrni. A Zenit rakétarendszernek ez túl közeli célpont, a rakétaelhárító Stingereknek pedig már épp túl van a hatótávolságán az a pont, ahonnan a helikopterekről indítják őket.

„Az ukrán katonák erre rengeteget panaszkodnak” – mondta Kuznyec, megjegyezve, hogy azt nehéz megmondani, mekkora kárt okoztak az ukrán erőknek ezek a támadások. A több mint száz videóval dokumentált találatokból ugyanis nem látszik, mit értek el az oroszok. Volt, hogy mezőgazdasági kombájnt vagy korábban már megsemmisített páncélost lőttek ki, de nem kétséges, hogy érdemi pusztítást is okoztak. Az elmúlt hónap összegzése alapján azonban úgy tűnik, az ukrán és orosz erők azonos mennyiségű veszteséget szenvedtek: előbb az ukránok többet, az utóbbi hetekben inkább az oroszok – állította a katonai szakértő.

A harc most lényegében a hátországba, az utánpótlási vonalakra célzott rakéták, drónok elindításából áll, vagy a légvédelmi rendszerek megsemmisítését célozza mindkét oldalon – amit még orosz részről kiegészít az ukrán hátország civil infrastruktúrájának, lakóházainak pusztítása is. Ez történt csütörtök hajnalban Lvivben, ahol öt civil vesztette életét. Az orosz rakétákkal szétrombolt lakóházról az orosz sajtó katonai objektumként írt, ahol katonák szálltak meg.

Az ukrán megfogalmazás szerint erőik most az orosz védelmi „vonalak fellazításán” dolgoznak. „Persze, ettől még lehet, hogy hamarosan mégis indul egy átütő ukrán ellentámadás, de a jelek most nem erre utalnak – mondta Kuznyec. – Ezzel együtt a kezdeményezés most ukrán kézben van, leszámítva néhány kisebb, a stratégiai helyzetet nem befolyásoló orosz fellépést a front északi szakaszán.”

Bahmut elesve is orosz erőket von el

Az ukrán kezdeményezés Bahmut térségére is igaz. A békeidőben 40 ezres város tíz hónap ostrom után került orosz kézre jelentős emberveszteség árán, amelyet főleg a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-magánhadsereg szenvedett el. Most a várostól északra és délre is nyomultak előre az ukrán erők. „Ha Berhivkát és Kliscsijivkát elfoglalják az ukránok, azzal nagyon nehéz helyzetbe hozzák Bahmut orosz megszállóit” – mondta a katonai elemző. Igaz, Bahmut stratégiai jelentősége most is éppoly csekély, mint volt akkor, amikor az orosz erők ostromolták. „Nem nagyon látszik, merre lehetne innen továbbvinni a támadást. Ugyanakkor egy ilyen szimbolikus győzelem jelentőségét sem lehet lebecsülni.”

Amikor az ukrán erők védték Bahmutot, annak értelme abban állt, hogy ezzel orosz erőket vontak el veszélyesebb szakaszokról – miután az orosz vezetés fejébe vette, hogy a várost mindenképp trófeaként akarja felmutatni. Az oroszok és elsősorban a Wagner május végére szerezte meg Bahmutot.

Most a város körül óvatosan nyomuló ukrán erők jelenlétének pontosan ugyanaz a célja, mint akkor, amikor védték Bahmutot: az oroszok kénytelenek erőket átcsoportosítani ide.

Márpedig az oroszoknak nagyobb terhet jelent az erők biztosítása Bahmutban azután, hogy Prigozsin június elején elhagyta a várost, amelynek bevételéhez saját szavai szerint legalább 20 ezer katonája, köztük tízezer börtönökben verbuvált harcos meghalt.

Azóta zsoldosaival fellázadt az orosz katonai vezetés ellen, és Moszkva felé indította katonáit. A június 24-i lázadás ugyan egy nap alatt véget ért, de váratlanul megmutatta a putyini rezsim ingatagságát. Elvégre az éttermi vállalkozásai és állami megbízatásai révén „Putyin séfjeként” ismertté lett Prigozsin katonái érdemi ellenállás nélkül 700 kilométert tettek meg Oroszországban Moszkva felé, könnyedén ellenőrzésük alá vonták Rosztov városát, legalább négy orosz helikoptert lelőttek, 13 orosz katonát megöltek. És mindezek után az egy napig árulónak nevezett hadúr szabadon távozhatott Belaruszba.

A lázadó hadúr sorsa még kérdés

„Prigozsin emberei elmentek, pár tízezer ember hiányzik, az orosz védelmi minisztérium most igyekszik betömködni a lyukakat Bahmutban.” Kuznyec szerint a zsoldosok helyére átdobott néhány ezer ember nem lesz elég az ukrán erőkkel szemben, de további orosz egységek átvezénylése Bahmuthoz azzal fenyeget, hogy az ukránok valódi csapásirányával szemben nem lesz elég emberük.

Prigozsin tett ugyan olyan bejelentést, hogy csapatai visszatérnek a frontra, ám nem világos, hogy a csúcson 50 ezer fegyveressel működő Wagner ezt milyen módon, mikor és hol tenné meg – hiszen a lázadás után Prigozsin helyzete már nem lehet olyan, mint előtte volt, ráadásul a Kreml egyébként is szeretné betagozni a magánhadseregeket a reguláris erőkbe, miután azok túlzott ereje és önállósága veszélyt jelenthet a Kremlre.

„Nyilván érzékelte a hadvezetéssel szembeni elégedetlenséget az orosz tisztek körében, akikkel azonban túl sokat beszélgethetett, és így túlértékelte ennek a kétségtelenül meglévő elégedetlenségnek az erejét, abban bízva, hogy a hadsereg támogatni fogja őt” – mondta a katonai elemző a lázadásról. Prigozsin régóta készülhetett az akcióra, hiszen a védelmi minisztert és a vezérkari főnököt már korábban is súlyos kritikával illette nyilvánosan.

Az időzítéséről mégis hirtelen dönthetett, látva, hogy a Kreml ki akarja venni a kezéből a zsoldossereget, így később már nem lett volna esélye a lázadásra. Az akció bukásában azonban Kuznyec szerint szerepet játszik az is, hogy a hadsereg által végrehajtott katonai puccsnak semmilyen hagyománya nincs a szovjet és az orosz történelemben.

„Egy dolog az elégedetlenség, és egy másik a puccs. Ez utóbbi a hadseregnél egyszerűen tabu.”

Ha Prigozsinra nem is, az általa verbuvált emberekre azonban szüksége lehet a Kremlnek. Az élő erőt pótolni kell, márpedig Putyin mindenképp el akarja kerülni, hogy ismét mozgósítást rendeljen el. Dmitrij Medvegyev – két putyini ciklus között átmeneti elnök, egy ideig kormányfő, most az orosz nemzetbiztonsági bizottság elnökhelyettese, aki véresszájú, Nyugat-ellenes megmondóemberré vált – a közelmúltban azt írta, hogy 185 ezer önkéntest sikerült toborozni, ez azonban kétséges. Ráadásul kiképzésük időigényes, megfelelő felszerelésükhöz pedig gyakran hiányoznak az eszközök.

Ha ez anyagháború, az oroszok sem állnak jól

Az emberek mindkét oldalon fogynak, most láthatóan inkább a kifárasztásra mennek a felek. Kuznyec szerint valóban az erőforrások küzdelmeként írható le a háború, ám ezzel Oroszország sem áll jól, miközben a Kreml a közelében sincs a háború kezdetekor deklarált céljainak: ez Ukrajna nagy részének elfoglalása, a kijevi kormány megdöntése, az ország semlegesítése, majd az orosz érdekszférába való visszaterelése lett volna.

Helyette van egy 16 hónapja ellenálló, katonailag sikereket felmutató ország, amely élvezi a Nyugat egységes támogatását. A fegyverszállítmányok folyamatosan érkeznek, nincs jele annak, hogy ez csökkenne. Kuznyec szerint ha ez valóban az erőforrások harca, akkor az idő – a nyugati támogatás révén – Ukrajnának dolgozik. Kétségtelen, hogy e nélkül a támogatás nélkül Ukrajna nem tudott volna ellenállni, mert tavaly őszre saját tartalékai elfogytak, azt azonban

vitatja az orosz katonai elemző, hogy ettől még érvényes lenne Orbán Viktor legutóbbi kijelentése, amely szerint Ukrajna nem szuverén ország.

Abban pedig egységes a nyugati álláspont, hogy Putyin nem könyvelhet el területi nyereséget Ukrajna megtámadásával, és annak nem látni jelét, hogy ez az álláspont megváltozna. Igaz, Ukrajnának most még nincsen meg az áttöréshez bizonyosan elegendő ereje, ezért sincs látványos mozgás a frontvonalakon, de ez igaz orosz oldalról is.

Ukrajnának valóban szüksége lenne a nyugati vadászgépekre, elsősorban a már említett, orosz területről, alacsony magasságból rakétákat indító helikopterekkel szemben. „Néhány tucat azonban nem változtatna önmagában a háború menetén. Az amerikai HIMARS megjelenésének sokkal nagyobb hatása volt” – mondta az orosz utánpótlási vonalakat már érdemben elérő rakétatüzérségi rendszerről.

Attól Kuznyec nem tart, hogy az orosz erők bármiféle nukleáris fegyvert vetnének be. „Igen, zsákutcában van Oroszország, de a taktikai atomfegyver bevetése a gyakorlatban lehetetlen. Az arzenál megléte és a fenyegetés egy ideig jelenthet politikai előnyt, de minél tovább beszél róla az orosz vezetés, annál világosabb a Nyugat számára, hogy végső soron ez blöff”.