Szijjártó Belgrádban felolvasta szerbül, hogy a magyarok mindig a szerbeknek szurkolnak

2023. május 26. – 21:18

Szijjártó Belgrádban felolvasta szerbül, hogy a magyarok mindig a szerbeknek szurkolnak
A Szerb Haladó Párt nagygyűlése 2023. május 26-án – Fotó: Marko Djurica / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Esik eső karikára Belgrádban, ahol a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) összehívta „minden idők legnagyobb tömeggyűlését”, hogy ezzel mutassák meg: többen vannak, mint azok, akik hetek óta Aleksandar Vučić köztársasági elnök távozását követelik a szerb fővárosban. A békemenet-jellegű rendezvény létszámát nehéz megtippelni, mert a zivatar miatt mindenki ernyőt tart maga fölé – de a látványból ítélve biztosan nincsenek annyian, mint a buldózeres forradalom idején, amikor a népharag elsöpörte az elcsalt 2000-es elnökválasztás után Slobodan Miloševićet.

A szerb kormány-párt-állam nagygyűlésén meglepetésvendégként felszólalt Szijjártó Péter is, aki az utóbbi hónapokban aktívan vett részt a Lengyelországgal való kapcsolataink rombolásában, kitartóan ássa alá Magyarország részvételét a nyugati szövetségi rendszerekben, és lelkesen tesz oroszbarát nyilatkozatokat a nagyvilágban.

Most a külügyminiszter Szerbiában mutatta meg, hogyan tud felolvasni szerbül*, miközben valaki esernyőt tart fölé:

Szijjártó a pártrendezvényen arról beszélt, hogy „történelmi ellenségeskedés helyett immár történelmi barátság” van Magyarország és Szerbia között, és „a magyar nemzet mára testvérnépként tekint a szerbekre”.

„Ha egy szerb csapat játszik valakivel, rajtunk kívül, mi mindig a szerbeknek szurkolunk” – mondta a külügyminiszter, amivel azért feltehetően a magyar állampolgárok többsége nem értene egyet. Igaz, Szijjártó erre a mondatára kapta az egyetlen értelmezhető tapsot a Belgrádba buszoztatott közönségtől.

És hogy minek köszönhető a nagy szerb–magyar egymásra találás? „Az önök elnökének, Aleksandar Vučićnak!” – mondta Szijjártó. Szerinte példaértékű, ahogyan a szerb kormányzat bánik a vajdasági magyar közösséggel, és szerinte Magyarország és Szerbia is hasonló kihívásokkal néz szembe – majd felmondta a magyar kormány kötelező paneljeit háborúról és békéről.

Aleksandar Vučić péntek estére egyébként azért hívott össze nagygyűlést Belgrádba, hogy a hetek óta tartó ellenzéki gyűlésekkel szemben megmutassa, hogy a kormánypárt támogatói vannak többen. Szerbiában hetek óta feszült a hangulat a május eleji iskolai lövöldözések miatt – az esetről és következményeiről itt írtunk bővebben. Sőt, pénteken készültségbe helyezték a szerb hadsereget is, miután a koszovói szerbek összecsaptak a koszovói hatóságokkal, az esetről itt olvashat.

*Megjegyzés: ha azt érzékelnénk, hogy a külügyminiszter mintha nem is szerbül, hanem szlovákul beszélne, az feltehetően annak köszönhető, hogy Szijjártó a szerb ć betűt következetesen ty-nek ejti. Ez egy rossz tankönyvi beidegződésből ered, ami szerint ć-t ty-nek kell átírni – holott a magyar ty-vel [c] ellentétben a ć a délszlávban egy lágyabb cs-nek [tɕ] felel meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!