Tízezrek tüntettek Belgrádban a szerb kormány és az erőszakot népszerűsítő média ellen

2023. május 20. – 09:37

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken több tízezren vonultak végig Belgrádon egy kormányellenes tüntetésen – írja a Reuters.

A tüntetéseket a néhány hete történt két tömeges lövöldözés váltotta ki: május 3-án egy 13 éves fiú megölt nyolc diákot és egy iskolaőrt egy belgrádi általános iskolában, egy nappal később pedig egy 21 éves férfi ölt meg nyolc embert Belgrád külvárosában. A lövöldözések és a szerbiai fegyverviselés hátteréről itt írtunk bővebben.

A tüntetők szerint a halálesetekért az erőszak kultúrája felelős, amelyet a hatóságok ellenőrizetlenül hagynak elharapózni. A tiltakozást szervező ellenzéki pártok szerint az Aleksandar Vučić elnök Szerb Haladó Pártja (SNS) vezette kormány nem tudta megfékezni az erőszakot népszerűsítő médiát, és nem lépett fel a társadalom bűnöző elemei ellen. A közelmúltban ugyanis egyes szerbiai valóságshow-kban elítélt bűnözőket, köztük gyilkosokat és nők elleni erőszakot elkövető férfiakat mutattak be.

Több tízezres tömeg vonul Belgrád utcáin – Fotó: Marko Djurica/Reuters
Több tízezres tömeg vonul Belgrád utcáin – Fotó: Marko Djurica/Reuters

A tüntetők lemondásra szólították fel Vučićot, Bratislav Gašić belügyminisztert és a szerbiai biztonsági ügynökség vezetőjét.

„Azért jöttem ide, hogy tiltakozzak az ellen, hogy ebben az országban úgy éljünk, ahogyan most élünk, az erőszak ellen, amely mindenütt látható a közbeszédben, a médiában, ez ellen a gonoszság ellen, amelyben élünk, és az ellen, ahogyan ezt az országot vezetik” – mondta egy egyetemi tanár a Reutersnek.

A kormány tagadja az ellenzéki pártok vádjait, és azzal vádolja őket, hogy politikai haszonszerzés céljából szervezték a tüntetéseket. Ugyanakkor Gašić pénteken a parlamentben elismerte, hogy a 21 éves lövöldöző ellen több büntetőfeljelentést is tettek, de azokból soha nem lett eljárás. Egy közelben tartott ellentüntetésen Vučić azzal vádolta az ellenzéket, hogy a tömeges lövöldözést önreklámozásra próbálja felhasználni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!