Technikai megállapodást kötött a kormány a legértékesebb uniós reformról

2023. április 24. – 11:50

Technikai megállapodást kötött a kormány a legértékesebb uniós reformról
Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos és Varga Judit igazságügyi miniszter – Fotó: Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Technikai megállapodást kötött a magyar kormány és az Európai Bizottság az igazságügyi csomagról, jelentette be Varga Judit hétfőn.

Ez a „horizontális feltétel” önmagában szinte teljesen blokkolja 22 milliárd eurónyi felzárkóztatási támogatás kifizetését. Ugyan az összeg egy részét más okokból sem kaphatja meg a költségvetés, de a megállapodás a Népszava szerint 13 milliárd eurót (nagyjából 4900 milliárd forintot) szabadíthatna fel.

Népszava: Nem garantált a politikai jóváhagyás

A lap brüsszeli tudósítójának forrásai hangsúlyozták, hogy az egyezséget még jóvá kell hagynia a bizottsági elnöknek és a testület tagjainak (azaz a „kollégiumnak”), de nem ez lenne az első eset, hogy ezen a szinten vérzik el egy előzetes megállapodás. Varga Judit is arról írt, hogy „a biztosi kollégium döntését várjuk”. A horizontális feltétel teljesítését elég az Európai Bizottságnak kimondania.

Az uniós testület szóvivője, Christian Wigand szűkszavúan csak annyit erősített meg, hogy a technikai egyeztetések „jól haladtak”, Varga Judit és Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos hétfőn Brüsszelben találkoztak, ahol „konstruktív beszélgetést” folytattak, az Európai Bizottság pedig majd elemzi a helyzetet, de zajló folyamatokat nem kommentálnak.

A bizottsági naptár szerint a testület tagjainak kollégiuma legközelebb e hét szerdán ül össze, de Christian Wigand kérdésre sem adott arról információkat, hogy mikor léphetnek tovább az eljárással.

Miről szól a vita?

Az uniós feltételek szerint meg kell erősíteni

  • a független igazságszolgáltatási felügyeleti jogkört nevében viselő Országos Bírói Tanács (OBT) szerepét és hatásköreit;
  • valamint a kúriai – azaz a korábbi legfelsőbb bírósági – bírók függetlenségét, hogy védettebbek legyenek a politikai befolyásolástól.
  • Meg kell szüntetni a hatóságok lehetőségét, hogy jogerős ítéleteket támadhassanak meg az Alkotmánybíróságon;
  • valamint az – Európai Unió Bíróságának korábbi ítélete alapján uniós jogot sértő – akadályokat, hogy a magyar bírók az uniós törvényszékhez forduljanak, ha úgy látják, nincs összhangban a magyar és az uniós jog.

A kormány januárban bocsátotta társadalmi egyeztetésre a reformjavaslatát, de ezzel az érintett OBT és a kiszivárgott információk alapján az Európai Bizottság sem volt elégedett.

Az igazságügyi feltételek a 27 „mérföldkőnek” is részei, amelyek az uniós költségvetésen felüli helyreállítási alap vissza nem térítendő, 5,8 milliárd eurós (mintegy 2200 milliárd forintnyi) részének kifizetését blokkolják.

Az uniós források közül egy összefonódó feltételrendszer miatt jelenleg visszatartják

  • az önrész nélkül nagyjából 22 milliárd euró (mostani árfolyamon több mint 8300 milliárd forintnyi), kormányon keresztül kiosztott felzárkóztatási források szinte egészét;
  • a „rendes” uniós költségvetésen felüli helyreállítási alap vissza nem térítendő részét (januárban döntött a kormány, hogy az alapból kérhető hitelt is kéri);
  • valamint a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál és az ilyen, alapítványi hátterűvé alakított egyetemeknél december közepe, a tagállamok döntése óta megtiltották bármiféle támogatási szerződés (kötelezettségvállalás) megkötését.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!