Finn képviselő: Finnországnak nincs miről tárgyalnia a magyar delegációval

2023. március 5. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly vita alakult ki a Fidesz–KDNP balatonfüredi frakcióülésén Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról, legalábbis ezt mondta Kocsis Máté és Orbán Viktor is az elmúlt hetekben. A miniszterelnök azt kérte a képviselőktől, hogy támogassák a két ország csatlakozását, de állítólag többen is kifogásolták, hogy Svédország és Finnország politikusai az elmúlt években többször is durván, sokszor közönségesen sértegették Magyarországot.

A viták rendezésére parlamenti delegációt küld a Fidesz a két országba Hende Csaba volt honvédelmi miniszter vezetésével. A küldöttségben Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, valamint két fideszes EP-képviselő, Győri Enikő és Schaller-Baross Ernő kapott helyett.

Andreas Norlén svéd házelnök kedden fogadja a magyar küldöttséget, és onnan utazhatnak tovább Helsinkibe. Finnországban azonban a jelek szerint nem mindenki várja nagy örömmel Hendééket.

„Finnországnak nincs miről tárgyalnia, nincs mit magyaráznia a delegációnak”

– mondta Erkki Tuomioja, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke a Demokraattinak, mint azt a 444 észrevette. A szociáldemokrata politikus – aki 2000 és 2007, majd 2011 és 2015 között külügyminiszter is volt – nem a magyar parlament, hanem a Fidesz-frakció látogatásának tekinti a fideszes képviselőcsoport helsinki útját, és szerinte az egész mögött magyar belpolitikai játszma van. Arról is beszélt, a magyar politikai retorikát erősen jellemzi a sértegetés és a bocsánatkérés.

Ahhoz, hogy Svédország és Finnország a katonai szövetség teljes értékű tagjává válhasson, a 30 tagállam parlamentjeinek jóváhagyására is szükség van. Ezt 28 ország szeptember végéig megtette, Törökország mellett a magyar parlament – bár július közepe óta lehetősége lett volna rá – még nem.

A ratifikációról szóló javaslatokról – amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium már július 14-én benyújtott az Országgyűlésnek – szerdán kezdtek el vitázni a képviselők. A négyórásra nyúlt vitában a kormánypártok képviselői hosszasan sorolták, hogy Finnország és Svédország egyes képviselői mivel „sértegették” Magyarországot. Sérelmezték többek közt azt, hogy olyan országok kérnek most szívességet, amelyeknek a képviselő azt akarták, hogy Magyarország ne juthasson EU-s pénzhez. Ilyen vitás kérdések rendezésével indokolták a tárgyalódelegáció küldését.

A héten derült ki, hogy újabb két hetet csúszik a két ország NATO-csatlakozásának megszavazása: az új ülésrend szerint jövő hét helyett március 20-án dönthet az Országgyűlés a bővítésről.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter mellett Novák Katalin is jelezte már, hogy ideje lenne a svéd–finn csatlakozási kérelem ratifikációjának. A köztársasági elnök indokoltnak nevezte a két ország csatlakozását. „Bízom az Országgyűlés mielőbbi bölcs döntésében!” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!