Thatcher bukása óta nem látott sztrájkhullámot és az orosznál is gyengébb növekedést hoz a brexit
2023. február 1. – 23:04
Természetesen túlzás lenne párhuzamot vonni a brexitpárti brit konzervatívok és az újabban az európai uniós tagsággal és Magyarország gazdasági-politikai orientációjával kapcsolatban mosolygós, nem is úgy gondoltam típusú nagyotmondásokba keveredő Orbán Viktor miniszterelnök között, de azért vannak retorikai hasonlóságok.
A brit konzervatívok is azzal indokolták a kilépést, hogy a brüsszeli bürokraták elnyomják a brit szuverenitást, és azt ígérték, hogy a brexittel a „globális Britannia” majd egy európai Szingapúr mintájára, blokkon kívül, szabadon kereskedik Kínával, az Egyesült Államokkal, és mindenki mással.
Közel hét évvel a brexitnépszavazás és több mint két évvel az Európai Unió formális elhagyása után a megénekelt aranykor nemhogy nem valósult meg, az Egyesült Királyság (a brüsszeli bürokraták és a liberális közgazdászok figyelmeztetéseinek megfelelően) leszakadóban van Nyugat-Európától és a fejlett világ többi államától.
Az Egyesült Királyság a hét nagy fejlett gazdaság, a G7 egyetlen olyan tagja, amely 2022 végére nem érte el a 2019-es, a koronavírus-járvány előtti kibocsátását: tavaly ősszel még mindig 0,8 százalékkal a 2019-es negyedik negyedéves GDP-érték alatt voltak, miközben még az olyan lesajnált helyek is pluszba kerültek, mint Japán, Olaszország, vagy az orosz gáz elapadásával megvert Németország.
A jelenlegi kilátások szerint az olló 2023-ban csak nyílni fog ezen a téren a Brit-szigetek és a többi fejlett ország között.
A Nemzetközi Valutaalap keddi értékelése szerint az Egyesült Királyság lesz az egyetlen a világ nagy gazdaságai közül, amelyik visszaesésre számíthat 2023-ban. Ez azt jelenti, hogy a brit kilátások még a szankciókkal agyonvert orosz gazdaságénál is gyengébbek, utóbbi ugyanis egy százalékkal bővülhet idén az IMF szerint, miközben előbbi 0,5 százalékos csökkenésre számíthat.
A brit kormány saját költségvetési ellenőrzési hivatala pedig egy tavalyi elemzésében azt jósolta, hogy a következő két évben a brit háztartások reáljövedelme 7 százalékkal csökken majd, ami a legsúlyosabb visszaesés, amióta 1956-ban elkezdték vezetni az erre vonatkozó statisztikákat.
Bár Rishi Sunak miniszterelnök és pénzügyminisztere azt ígéri, hogy növekedési tervük hamarosan új pályára állítja az országot, a statisztikák növekvő problémákat jeleznek. A Konzervatív Párt támogatottságának összeomlása és a brexittel kapcsolatos csalódottság társadalmi növekedése alapján a nép sem nagyon hisz a toryknak; sőt az utóbbi időben három évtizede nem látott sztrájkhullám kezdődött, ami szerdán új tetőpontjához ért.
Megjött a számla
Az IMF szerint miközben az eurózóna gazdaságai „meglepően jól ellenálltak” a nehézségeknek, az Egyesült Királyságot számos dolog visszahúzza.
- A brit fogyasztókat és vállalatokat a kontinentális Európánál is érzékenyebben érintették a magas energiaárak.
- A brit jegybank kényszerű – részben az előző kormányfő, Liz Truss rövid, de súlyos ámokfutásának helyrehozása érdekében meghozott – kamatemelései miatt jelentősen megnőttek a jelzálogadósok terhei.
- Míg Európában a koronavírus-járvány lecsengése után ismét felpezsdült a munkaerőpiac, addig Nagy-Britanniában nem, nagyrészt mert a brexit óta jóval kevesebb külföldi munkavállaló érkezik az országba.
A Bloomberg Economics elemzői januárban évi százmilliárd fontra (kb. 44 ezer milliárd forint) becsülték a közvetlenül a brexithez köthető költségeket. E szerint az elemzés szerint ma a brit gazdaság kibocsátása nagyjából négy százalékkal kisebb ahhoz képest, mintha az EU-ban maradtak volna. A G7 átlagához képest 19 százalékkal alacsonyabb mértékben nőtt a brit beruházások értéke a brexitnépszavazás óta, és a formális kilépés, azaz 2020 eleje óta 370 ezren hiányoznak a munkaerőpiacról – nagyrészt az uniós munkavállalók elmaradása miatt. A munkaerőhiány pedig rövid távon növeli az inflációs nyomást, hosszú távon pedig visszafogja a gazdaság növekedési potenciálját.
Tavaly hasonló számokat hozott ki a Centre for European Reform nevű agytröszt egy kutatója is, aki huszonkét, hasonló fejlettségű országhoz hasonlította a brit gazdasági mutatók változását. Szerinte a brit GDP 5,5, a beruházások értéke 11, az áruexport 7 százalékkal alacsonyabb annál, mintha elmaradt volna a brexit sokkja.
Bár a kereskedelmi adatokban a brexit utáni első időszak visszaesése után konszolidálódott a helyzet, az uniós kilépés hatása itt is tartós gondokat okoz. Az Egyesült Királyságban magas az EU-ba exportáló kis- és középvállalkozások aránya, amelyeknek relatíve nagyobb költségeket jelent a kilépéssel járó plusz adminisztráció, mondta az S&P elemzője a Reutersnek.
Azt persze az összes elemző elismeri, hogy ezek nem egzakt számok, csak közelítések: nem lehet teljesen pontosan megmondani, hogy a brit gazdasági jelenségek közül melyik pontosan milyen mértékben köthető a brexithez, illetve az is legfeljebb egy becslés, hogy mi történt volna, ha a britek bent maradnak.
Ugyanakkor az 2023 elejére világos, hogy az Egyesült Királyság a kilépés óta lemaradóban van Nyugat-Európához és az Európán kívüli nagy fejlett gazdaságokhoz képest is.
Elemzők pedig azt is kiemelik, hogy ezek a negatív hatások gyorsabban érkeztek a vártnál: a korábbi értékelések arról szóltak, hogy a kilépés negatív hatásai lassabban és kevésbé látványosan lesznek érezhetők.
A Bloomberg egy másik elemzése szerint a brexit óta a brit társadalom vagyoni szétszakadása sem állt meg, sőt a leszakadás mértéke erősebb azokon a területeken, amelyek 2016-ban a brexitre szavaztak. A brexitpártiság eleve a rosszabb gazdasági és társadalmi helyzetű helyekre volt jellemző, és a szavazás óta az olló tovább nyílt London és más gazdagabb helyek, valamint a brexitre voksoló rozsdaövezetek között.
Boris Johnson akkori, brexitpárti miniszterelnök a 2019-es választás előtt azt ígérte, hogy a kormány az infrastruktúra fejlesztésével, az elhanyagolt közszolgáltatások javításával és munkahelyteremtéssel új életet lehel a leszakadó területekbe. Ebből – Johnson sok más ígéretéhez hasonlóan – nem sok lett.
Várjátok ki, mégis jó lesz!
A konzervatív kormány ennek ellenére kitart a régió vízió mellett, miszerint a kezdeti nehézségek ellenére a brexit nyomán nemsokára eljön a kánaán, vagy legalábbis a növekedés. Jeremy Hunt pénzügyminiszter a múlt héten kikelt a brit leszakadásról szóló narratíva ellen, és azt ígérte, a kormány növekedési terve, amely egyebek mellett a zöldtechnológiák kutatás-fejlesztésének támogatását és a „fejlett feldolgozóipar” bevonzását ígéri, hamarosan berúgja a brit gazdaság motorját. „A növekedési tervünket a brexit tette lehetővé”, mondta a Bloomberg londoni székházában a múlt héten.
Rishi Sunak kormányfő szintén elutasította, amikor az üzleti lobbi az európai uniós kereskedelmi hozzáférés és a bevándorlási szabályok javítását kérte a kormánytól. „Az én vezetésem alatt az Egyesült Királyság nem fog olyan kapcsolatra törekedni az Európai Unióval, amely az EU-s jogszabályok betartásán alapul”, mondta, ezzel kizárva a jelenlegi brit–uniós kapcsolat közelítéséről szóló igényeket.
Sunak – elődjeihez hasonlóan – azt hangoztatta, hogy országa csak a szuverén szabályozással lehet versenyképes a jövőt jelentő szektorokban. Eddig ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy létesítettek egy tucatnyi szabadkereskedelmi övezetet, amelyben adómentesen és lazább szabályok mellett lehet üzletelni, valamint a londoni pénzügyi szektor befektetési szabályozásán is lazítottak, hogy ezzel több tőkét vonzzanak az alacsony beruházási rátától szenvedő országba.
A dereguláció egyébként is ezerrel pörög. A kormány hivatalos célja, hogy 2023 végére kiirtsa az összes uniós törvénymaradványt a brit jogrendszerből, bár ehhez az év végéig még legalább 3700 darab, 400 szakterületet érintő jogszabályt kell eltörölni. Ez a vállalati lobbi, szakszervezetek, környezetvédők és jogászok szerint is irreális és destruktív – egyúttal pedig
jelzi, hogy a kormányt inkább a brexit körüli retorikai felhajtás érdekli, mint a gazdasági racionalitás.
A hivatalból optimista kormányon túl egyes brexitpárti közgazdászok is kitartanak amellett, hogy a fellendülés majd ezután jön még, és az átmenet problémái után valóban szárnyalni fog Nagy-Britannia. Gerard Lyons, Boris Johnson egy korábbi gazdasági tanácsadója a Reutersnek arról beszélt, hogy az Egyesült Királyság problémáinak jó része, például a beruházások alacsony aránya, a brexit előttre datálódik, és a mostani helyzet nem a kilépés számlájára írható.
Azt is kiemelik, hogy a dolgozó britek aránya még mindig magasabb, a munkanélküliség pedig alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban, azaz messze nem összeomlásról van szó. A más országokkal való összehasonlítások pedig szerintük értelmetlenek, mert az Egyesült Királyság a brexittől függetlenül is számos egyedi problémával néz szembe.
A rózsás tervekkel szemben ugyanakkor felmerül, hogy a britek a Sunak által hangoztatott zöldtechnológia és okos-feldolgozóipar terén is elég erős versenyhátrányban vannak: az utóbbi években az Európai Unió és az Egyesült Államok is százmilliárdos támogatási programokat jelentett be ezeken a területeken, amivel London az üzleti lobbi félelmei szerint nem tud ringbe szállni.
Jönnek a sztrájkok
A brit nép ugyanakkor a jelek szerint lassúnak tartja a brexit állítólagos gyümölcseinek beérését. Szerdán a brit szakszervezetek szövetsége több százezer – egyes becslések szerint közel félmillió, habár a végső számok valószínűleg elmaradtak ettől – tanárt, vasutast, tűzoltót és más közszolgát érintő sztrájkot hirdetett, részben egy, a sztrájkjogot korlátozó törvénytervezet, részben a béremelések elmaradása és a megélhetési helyzet romlása miatt.
Angliában és Walesben több mint százezer tanár sztrájkol, miután a kormány csak 5 százalékos béremelést ígért a 10 százalék fölötti infláció mellett. A tanárok szakszervezete szerint 2010 óta reálértéken 23, az Institute for Fiscal Studies nevű agytröszt szerint átlagosan 11 százalékkal csökkent a tanárok jövedelme, ami miatt egyre többen hagyják el a pályát, és egyre kevesebben választják – tavalyhoz képest idén 20 százalékkal esett a tanári tanulmányokat kezdők száma a felsőoktatásban.
A munkabeszüntetések már hónapok óta tartanak, mentőktől nővérekig számos szakmai tagjai tiltakoznak jó ideje. A vasutasok, busz- és metróvezetők sztrájkja pedig februárban is folytatódik.
A hivatalos adatok alapján a munkabeszüntetés miatt kiesett munkanapokat tekintve az 1990-es évek fordulója – Margaret Thatcher kormányfő bukásának időszaka – óta nem volt annyi sztrájk, mint tavaly november óta.
A brexit és a Konzervatív Párt regnálásának ballépései miatt a munkások távlati kilátásai sem fényesek. A társadalom elöregedése és a 2010 utáni konzervatív vezetés alatt csökkenő állami ráfordítások miatt az állami egészségbiztosítás válságos helyzet felé tart, amelynek elkerülése Sunak legfőbb feladata lesz a 2024-es választásokig.
Bár a korábbi tervek arról szóltak, hogy az uniós kilépés utáni deregulációnak köszönhetően fellendül majd az egyébként valóban alacsony lángon égő brit ipar, annak egyik régi zászlóshajója, az autóipar a legyártott járművek száma alapján 1956 óta a legrosszabb évét zárta tavaly: míg a brexit előtti években stabilan több mint másfél millió kocsi gördült le a brit gyártósorokról, 2022-ben csak 775 ezer. A brit autóipar nincs felkészülve az elektromos átállásra, és a szektor globális átalakulása csökkentette az ország szerepét az ellátási láncokban.
De a tőkés rétegek alsóbb részére is eljutott az uniós kilépés hagyatéka. A munkaerőhiány különösen érzékenyen érintette a mezőgazdaságot, ahol egy országos felmérés szerint a farmerek több mint fele volt kénytelen visszafogni a termelését, és 40 százalékuk nem tudta betakarítani a teljes termést. Jellemző, hogy a brit mezőgazdászok most arra panaszkodnak a New York Timesnak, hogy a helyben született lakosság – hogy, hogy nem – a keleti uniós polgárokkal ellentétben nem szeret kora reggel mezőgazdasági idénymunkát végezni.
Nem népszerű
Az utóbbi időben számos olyan felmérés is napvilágot látott, amely alapján a britek egyre nagyobb aránya megbánta a brexitet. Azonban az adatok mélyére ásva az látszik, hogy ennél valamivel összetettebb a kép: azok a demográfiai csoportok – jellemzően az idősebbek –, amelynek tagjai 2016-ban is a brexitet támogatták, nem nagyon változtatták meg a véleményüket, míg azokban a csoportokban, amelyek már a népszavazás idején is rossz ötletnek tartották a kilépést – jellemzően a fiatalabbak –, tovább nőtt a brexitet elutasítók száma. Szintén erős a brexit elutasítottsága azok között, akik 2016-ban még nem szavazhattak, de azóta betöltötték a 18-at.
Azaz bár valószínűsíthető, hogy sokan valóban megváltoztatták a véleményüket a brexitről, a kilépés csökkenő népszerűségét mérő felmérések részben a demográfiai helyzet alakulásából fakadnak. Ezzel együtt a közvélemény nem is teljesen konzisztens: a Guardian összesítése alapján az EU-n kívüli lét támogatottsága 2021 tavaszán és nyarán volt a legmagasabb, 53–54 százalék között, amikor már bőven látszott, hogy gazdaságilag nem jött be a dolog. Azóta ez az arány 41,5 százalékra csökkent, és pusztán a demográfiai tendenciák alapján ez vélhetően így is marad.
Ez a kormány és a kormányfő megítélésén is meglátszik.
Rishi Sunak tavaly októberi hatalomra jutása óta ugyan hat pontot csökkent a kormánypárt – a toryk körüli ügyek sem értek véget, vasárnap adójogi kihágás miatt menesztette Sunak a Konzervatív Párt elnöki tisztségéből Nadhim Zahawit – és az ellenzéki Munkáspárt közti népszerűségi szakadék, ám még mindig hatalmas: a Politico átlaga szerint 48–27-re megy a baloldal, dacára annak, hogy nem lehet őket túlzott politikai kreativitással vádolni. A YouGov felmérései alapján pedig a Sunak munkájával elégedetlenek aránya idén januárban 56 százalék volt, míg az elégedetteké csupán 26 százalék.