Felrobbanthatta maga mögött az orosz hadsereg a Dnyeper hídjait

2022. november 11. – 07:29

frissítve

Felrobbanthatta maga mögött az orosz hadsereg a Dnyeper hídjait
Ünneplők Herszon főterén – Kép: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményt adott ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Herszon visszafoglalása kapcsán, amelyben megköszönte a katonáknak a kitartó harcot. Szerinte a pénteki történelmi jelentőségű nap volt Ukrajna számára, a katonaságon útban van a városba.

Az elnök beszélt arról, hogy már a katonaság megérkezése előtt feltűntek az ukrán zászlók a városban: „Örömmel látom, hogy az emberek minden fenyegetés, az elnyomás, a megszállók visszaélései ellenére megtartották az ukrán zászlókat, hittek Ukrajnában”.

Zelenszkij megismételte, amit az ukrán hírszerzési igazgatóság pénteken korábban közölt, és felszólította a még a nyugati parton tartózkodó orosz katonákat, hogy adják meg magukat.

„Garantáljuk, hogy a törvényeknek és a nemzetközi normáknak megfelelően bánunk önökkel. Azoknak az orosz katonáknak, akik civil ruhába öltözve rejtőztek el valahová, azt üzenem hogy nem bújhatnak el. Meg fogunk találni mindenkit”.

A közleményben azt is írja:

„A herszoniak vártak. Soha nem mondtak le Ukrajnáról. Köszönetet mondok a védelmi erők összes katonájának és egységének, akik lehetővé teszik a mostani a déli támadási hadműveletet. Mindenkinek – a közlegényektől kezdve egészen a tábornokokig.”

(CNN)

Legalább hét herszoni híd – köztük négy olyan, amely a Dnyeper folyón át vezet – semmisült meg az elmúlt 24 órában, miután kivonultak a folyó jobb partjáról az oroszok. A frontvonal ezzel a folyó lett, amelynek most két oldaláról néz szembe egymással a két hadsereg. A hidakat korábban az ukrán hadsereg is támadta, most azonban az oroszok robbanthatták fel őket.

Az egyik felrobbantott híd – Kép: AFP
Az egyik felrobbantott híd – Kép: AFP

Az oroszok még márciusban foglalták el a Dnyeper folyótól nyugatra fekvő Herszont, de az utóbbi időben az egyre intenzívebb ukrán támadások miatt egyre nehezebb lett tartani a régiót. Ezért döntöttek úgy néhány napja, hogy kivonulnak onnan, és a folyó természetes védvonala mögé húzzák vissza a csapataikat. A további ukrán támadás megakadályozása érdekében felrobbanthatták maguk mögött a Dnyeperen átvezető hidakat.

(CNN)

Nem csak a visszafoglalt Herszonban, de Kijevben is ünneplés alakult ki péntek este a dél-ukrajnai város visszaszerzésének hírére. Kijevben belvárosában ukrán zászlót lengetve gyülekeznek a lakosok.

Ünneplő férfi Kijev belvárosában – Fotó: Genya Savilov / AFP.
Ünneplő férfi Kijev belvárosában – Fotó: Genya Savilov / AFP.

Herszon az egyetlen ukrajnai megyeszékhely volt, amelyet a háború elején sikerült elfoglania az orosz hadseregnek, az utóbbi hetekben azonban nem tudták már tartani a régiót, ezért a városból kivonulva a Dnyeper folyó keleti partjára vonták vissza a csapataikat.

(Guardian)

Nem szerepel a tervek között, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök akár online formában is részt vegyen a G20-csoport indonéziai és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (APEC) thaiföldi csúcstalálkozóján – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

„Ez az államfő döntése volt, kifejezetten az időbeosztása miatt, mivel az Oroszországi Föderációban kell tartózkodnia” – mondta. Annyit még elárult Putyin programjával kapcsolatban, hogy bizonyos „kapcsolatfelvételek előkészítés alatt állnak”.

(MTI)

Herszon lakosságának egy része a város felszabadulását ünnepli a főtéren, ahol az elhaladó autók dudálással fejezik ki örömüket. A városba péntek reggel vonult be az ukrán hadsereg, a helyiek közül sokan ezt több mint féléves megszállás utáni felszabadulásként élik meg.

Herszon visszafoglalása fontos győzelem az ukránoknak, a város volt ugyanis az egyetlen megyeszékhely, amelyet az oroszoknak sikerült megszerezniük a háború során. Az utóbbi hetekre azonban tarthatatlanná vált számukra a város környéke, ezért a Dnyeper folyó bal partjára vonták vissza a csapataikat.

(Guardian)

Szögesdróttal, árkokkal és gátakkal megerősített betonfalat épít a Belarusszal közös határára Ukrajna – írja a Kyiv Independent. A lap értesülései szerint a fal építését már elkezdték, egyelőre 3 kilométer áll készen belőle.

Belarusz Putyin szövetségének számít, az ukránok pedig sokáig attól tartottak, hogy Oroszország Belarusz felől fogja hátba támadni az országot. Erre ugyan nem került sor, de a két nemzet között azóta is feszült a viszony.

A falat Rivne és Zsitomir megyékben kezdték el építeni. Belaruszban 2020-ban rendszerellenes tüntetések sorozata zajlott le, az események után több ezren menekültek el az országból. A menekülők életét ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.

(KI)

Házról házra járnak az ukrán katonák a frissen elfoglalt településeken kollaboránsokat és civil ruhába bújt orosz katonákat keresve. A házakat átnézik, a lakókat pedig kikérdezik arról, bújkálhatnak-e a környéken olyanok, akik a jövőben esetleg az oroszokat segíthetnék a háborúban.

A most visszafoglalt települések között számos hidat, útelemet felrobbantottak az oroszok, hogy hátráltassák a bevonuló ukrán hadsereget. A Dnyeper folyó, továbbra is orosz kézen lévő bal partjáról ezzel párhuzamosan az oroszok lőni kezdték az érkező ukrán harckocsikat.

Azzal, hogy a két hadsereget most már csak egy folyó választja el egymástól, a csapatok rendkívül közel kerültek egymáshoz. Az ukrán hadsereg pedig ugyan elfoglalta Herszont, de mivel a város a folyó partján van, azt könnyen tűz alatt tudják tartani az oroszok.

(Guardian)

Negyvenöt, korábban orosz fogságba került ukrán katona került vissza az ukránokhoz egy fogolycsere részeként – közölte az ukrán elnöki hivatal a Reuters szerint. Velük együtt két katona holttestét is sikerült visszaszerezni.

Arról, hogy mit adtak a foglyokért cserébe az ukránok, egyelőre nem jelentek meg hírek. A háború kezdete óta folyamatosak az ehhez hasonló fogolycserék, nyáron az Azovsztal védőit is egy ilyen megegyezés részeként engedték szabadon az oroszok.

(Guardian)

Név nélkül nyilatkozó informátorokra hivatkozva a Bloomberg azt írja: ellenőrzik az oroszországi óvóhelyek állapotát az oroszok. A létesítményeket a hidegháború óta, mintegy harminc éve nem használták. Az állami dolgozók csendben végigjárják a pincéket és más védett létesítményeket, javítják és takarítják a szovjet korszak óta nem használt berendezéseket.

A lépések egy nagyobb volumenű erőfeszítés részét képezik, a cél a polgári védelmi infrastruktúra felkészítése egy szélesebb körű konfliktus esetére – mondták az informátorok, akik név nélkül nyilatkoztak a Bloombergnek.

Az ellenőrzéseket hivatalosan nem jelentették be, és nem konkrét fenyegetések miatt rendelték el. Az óvóhelyek ellenőrzése egy újabb példa arra, hogy az immár kilencedik hónapja tartó háború hogyan váltja ki az orosz társadalom szélesebb körű militarizálását. Az orosz oktatási tisztviselők a héten azt mondták, hogy jövő évtől országszerte visszaállítják a szovjetkori katonai alapképzést az iskolákban.

(Bloomberg)

Ukrán zászlót tűztek ki Herszon központjában – erről sorra kerülnek ki a képek a közösségi médiába. Anton Gerascsenko, ukrán miniszteri tanácsadó egy helyi újságírót idézett: „Az ellenállási mozgalom üdvözletét küldi. Éljen Ukrajna. A kép mostani”. A herszoni regionális tanács egyik tagja is arról írt, hogy több helyen ukrán zászlókat tűztek ki – írja a Sky News.

Egy másik, szintén Twitteren közzétett videón pedig az látszik, ahogy katonák a rendőrség herszoni épületére akasztanak egy ukrán zászlót:

Az orosz védelmi minisztérium megerősítette, hogy Herszon összes nyugati partján állomásozó katona átkelt a város másik oldalára, a Dnyeper bal partjára – az információ az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ oldalán jelent meg először.

„Ma moszkvai idő szerint 05:00-kor befejeződött az orosz egységek átcsoportosítása a Dnyeper folyó bal (keleti) partjára.”

– írta közleményében a hadsereg. Hozzátették, hogy se személyi, se anyagi veszteségük nincs. A közlemény ezentúl kitér az orosz hadsereg állítólagos sikereire Ukrajnában az elmúlt 24 órában.

Hátra hagyott, földbe vájt orosz katonai állás a Herszon megyei Arhanhelszke település közelében 2022. november 6-án – Fotó: Hannibal Hanschke / EPA / MTI
Hátra hagyott, földbe vájt orosz katonai állás a Herszon megyei Arhanhelszke település közelében 2022. november 6-án – Fotó: Hannibal Hanschke / EPA / MTI

Oroszország szerdán jelentette be, hogy megkezdte a csapatai kivonását a háború eleje óta megszállva tartott dél-ukrajnai Herszonból, az egyetlen régióközpontnak számító ukrán városból, amelyet az invázió februári megindulása óta sikerült elfoglalniuk. A RIA orosz állami hírügynökség azt írta ekkor, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter adta ki a parancsot arra, hogy az orosz csapatokat a Dnyeper bal partjára csoportosítják át (Herszon városa a jobb parton fekszik).

Az ukránok sokáig semmi jelét nem látták annak, hogy valóban megtörténne az orosz visszavonulás, azonban pénteken azt mondták: információk szerint a teljes kivonulás egy hétig is eltarthat. Az ISW jelentése is arról írt, hogy vélhetően nem orosz csapda a csapatok visszavonulása.

(BBC)

Orosz rakétacsapás ért egy lakótömböt Mikolajivban, a támadásban többen meghaltak és megsebesültek – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken. Zelenszkij szerint a támadás az orosz „terrorállam cinikus válasza” az ukránok harctéri sikereire.

Vitali Kim, Mikolajiv megye kormányzója a Telegramon azt írta: az ötemeletes épületre mért csapásban ketten meghaltak, és ketten megsebesültek. Kim egy fotót is közzétett a pusztításról. Mikolajiv város polgármestere, Olekszandr Szenkevics már hat halálos áldozatról számolt be a Telegramon.

Az ukrán vezérkar eközben arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok herszoni kivonulása után az ukrán erők tovább nyomultak előre a térségben. Ugyanakkor haladásukat aknaveszély nehezíti.

Zelenszkij hagyományos esti videoüzenetében, csütörtökön óvatosságra intett az oroszok herszoni visszavonulásával kapcsolatban. „Az ellenség nem osztogat ajándékokat, és nem tesz a jóakaratát kifejezendő gesztusokat” – figyelmeztetett. Ezért az ukrán hadsereg „nagyon óvatosan, érzelmek és szükségtelen kockázatvállalás nélkül” halad előre – tette hozzá. Zelenszkij leszögezte: továbbra is az a cél, hogy Ukrajna teljes területét felszabadítsák a megszállás alól, és a lehető legalacsonyabban tartsák a veszteségeket.

Herszon megyében hetek óta átfogó ukrán ellenoffenzíva zajlik. A térség stratégiai jelentőségű Moszkva számára, miután csak innen tudja folytatni offenzíváját Mikolajiv megye és a fekete-tengeri Odessza irányába, valamint itt található a kahovkai vízerőmű is, amely az Oroszország által annektált Krím félszigetet látja el ivóvízzel.

(MTI)

Az Egyesült Államok 400 millió dolláros katonai segélyt küld Ukrajnának. A Pentagon tájékoztatása szerint a mostani segélycsomag nagy mennyiségű lőszert és most először négy könnyen mozgatható Avenger típusú légvédelmi rendszert is tartalmaz. Ezentúl az Egyesült Államok 100 ezer lőszert is vásárol dél-koreai gyártóktól, hogy ezeket utána Ukrajnának szállítsa.

A hírről Anthony Blinken, amerikai külügyminiszter is posztolt Twitteren. Azt írta, hogy a mostani támogatás már a 25. az Egyesült Államok részéről. Hozzáteszi: Miközben Ukrajna védői szorítják vissza az orosz erőket, az Egyesült Államok Ukrajna mellett áll.

Legalább egy hétnek el kell telnie ahhoz, hogy Oroszország kivonuljon Herszon városából – erről Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter beszélt egy Reutersnek adott interjúban.

Ukrajna állítása szerint Oroszországnak még mindig 40 ezer katonája van a régióban, és a hírszerzési információk szerint az orosz erők a kivonulás után is a város közelében maradnak majd. A miniszter hozzátette: az orosz katonák várhatóan a város környékén és a Dnyeper nyugati partján maradnak. Vadim Szkibitszkij, Ukrajna katonai hírszerzési helyettes vezetője arról beszélt, hogy a város jobb partján állomásozó orosz erőknek nagyjából több mint fele még mindig ott van – ez körülbelül 20 ezer katonát jelent.

 Ukrán katonák egy 203 milliméteres Pion önjáró löveggel támadják az orosz állásokat a dél-ukrajnai Herszon térségében 2022. november 9-én – Fotó: Sztaniszlav Kozliuk / EPA / MTI
Ukrán katonák egy 203 milliméteres Pion önjáró löveggel támadják az orosz állásokat a dél-ukrajnai Herszon térségében 2022. november 9-én – Fotó: Sztaniszlav Kozliuk / EPA / MTI

Oroszország kedden jelentette be, hogy megkezdte a csapatai kivonását a háború eleje óta megszállva tartott dél-ukrajnai Herszonból, az egyetlen régióközpontnak számító ukrán városból, amelyet az invázió februári megindulása óta sikerült elfoglalniuk. A RIA orosz állami hírügynökség azt írta ekkor, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter adta ki a parancsot arra, hogy az orosz csapatokat a Dnyeper bal partjára csoportosítják át (Herszon városa a jobb parton fekszik). Az ukránok sokáig semmi jelét nem látták annak, hogy ez valóban így történné. Azonban az ISW jelentése és a védelmi miniszter mondatai is arra utalnak, hogy vélhetően nem orosz csapda a csapatok visszavonulása.

Az ausztrál szövetségi rendőrség pénteken közölte, hogy orosz hekkerek álltak a Medibank ausztrál egészségügyi biztosító elleni kibertámadás mögött. A támadás a rendőrség közlése szerint 10 millió jelenlegi és korábbi ügyfél adatait veszélyeztette. A kiberbűnözők csütörtökön 10 millió dollárt (mintegy 4 milliárd forintot) követeltek az ellopott adatokért cserébe.

„A bűnözőknek üzenem: tudjuk, kik vagytok, ráadásul a rendőrségnek van néhány jelentős eredménye azon a téren, mikor tengerentúli bűnelkövetők Ausztráliába való visszajuttatásáról volt szó.”

– mondta Reece Kershaw, az ausztrál szövetségi rendőrség egyik vezetője. Kershaw közölte, hogy a rendőrség már kapcsolatba lépett az orosz bűnüldöző szervekkel. Oroszország canberrai nagykövetsége egyelőre nem reagált a bejelentésre.

(Reuters)

  • Az ISW amerikai elemzőintézet jelentése szerint nem csapda a herszoni orosz visszavonulás.
  • Mark Milley amerikai vezérkari főnök szerint az orosz hadsereg akár százezer katonát is veszíthetett az Ukrajna elleni háború február 24. kezdete óta.
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt személyesen a G20-csoport jövő heti indonéziai csúcstalálkozóján.
  • Spanyolország 64 ukrán katona öthetes kiképzését kezdi meg jövő héten, és újabb két Hawk típusú rakétakilövőrendszert küldenek Ukrajnába a múlt hónapban eljuttatott négy mellé.
  • Az Európai Unió nem fogadja el a megszállt ukrán területeken vagy Grúziában kiállított orosz útleveleket.
  • Az Európai parlament jóváhagyta a közúti áruszállítást segítő uniós megállapodásokat Ukrajnával és Moldovával.

A csütörtöki híreket itt tudja visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!