Biztos vagyok benne, hogy ha Orbán jelez, Kijevben szívesen fogadnák

A február 24-én megindított orosz támadással a második világháború óta nem látott háború zajlik Ukrajna területén. „Mindez nélkülözhetetlenné teszi a békét eddig biztosító , az ENSZ alapokmányán és a NATO létezésén alapuló rendszer felülvizsgálatát” – mondta Olha Sztefanisina.

Az euroatlanti integrációért felelős kormányfőhelyettes szerint ennek a felülvizsgálatnak az eredménye lehet Ukrajna NATO-tagsága, amely határozott célkitűzése az országnak, ahogyan az EU-tagság is.

A folyamat azonban nem a februári invázióval indult: 2014-től kapott nagy lendületet, miután Oroszország elcsatolta a Krím félszigetet, és fegyveres támogatásával létrejöttek a kelet-ukrajnai szeparatista területek. Az alkotmányba 2018-ban került stratégiai célként az euroatlanti integráció, beleértve a NATO-tagságot is.

Van még feladat a harminc igen előtt

„Konszenzus van a harminc NATO-tag körében arról, hogy a kontinens biztonságához szükséges feltételrendszerek mára megváltoztak. Újra kell gondolni a folyamatot, hogy biztosítsuk a térség országainak békés együttélését” – mondta Sztefanisina, hangsúlyozva, hogy a NATO-tagság előnyei kölcsönösek.

„A tapasztalat, amelyet most szerzünk (a harcokkal Oroszország ellen), 75 év óta példátlan, a NATO létezése óta nem volt hasonló.”

Ez a képesség erősítheti a NATO-t is. Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij szeptemberben benyújtotta Ukrajna csatlakozási kérelmét, gyorsított eljárást javasolva a tagság megszerzéséhez. (Ez azt jelentheti, hogy – ellentétben a korábbi, kelet-közép-európai bővítéssel – tagsági akcióterv nélkül jutna tagsághoz Ukrajna, ahogyan az várhatóan Finnország és Svédország esetében megtörténik.)

Pontos határidőt azonban nem lehet jósolni. „A háború után Ukrajna visszaszerzi területeit, és független országként a NATO tagja lesz” – mondja erre Sztefanisina, két fontos dolgot jelezve: a tagság igénye Ukrajna számára eldöntött tény, és az is, hogy a háború alatt ez nem fog megtörténni.

Ez azonban nem jelenti, hogy a folyamat addig is állna: „Ukrajnában a háború alatt is mindent megteszünk, arra készülve, hogy amikor vége lesz a háborúnak, akkor az ország készen álljon a tagságra annyira, hogy amint lehetőség nyílik a csatlakozásra, már ne legyen más hátra, mint a politikai döntés meghozatala” – azaz az, hogy a NATO minden tagja jogilag is jóváhagyja a csatlakozást.

Ukrajna célja tehát, hogy mielőbb „de facto a NATO tagja legyen, de jure pedig, amint ezt a politikai körülmények lehetővé teszik” – tette egyértelművé Sztefanisina.

Ukrajna elmúlt nyolc évben tett katonai, társadalmi reformjai is ezt a célt szolgálták, és hozzájárultak ahhoz is, hogy az ország védelmi képessége jóval nagyobb legyen, mint 2014-ben, amikor Oroszország a hadseregét bevonva, de harc nélkül el tudta foglalni a Krímet és a kelet-ukrajnai szeparatisták viszonylag kis burkolt katonai támogatásával létrehozta a donyecki és luganszki „népköztársaságokat”.

Ezeket idén szeptemberben, a nemzetközi jogot felrúgva, az átláthatóságot, a valódi választás lehetőségét megtagadó népszavazásra hivatkozva magához csatolt, Herszon és Zaporizzsja megyékkel együtt. (Ebből csaknem teljesen Luhanszk megyét tartja ellenőrzése alatt az orosz hadsereg, Donyecknek és Herszonnak csak a keleti, Zaporizzsjának csak a déli felét foglalta el.)

Nyolc hónapja még lehetetlen dolgok váltak lehetővé

Ukrajna ellenállási képessége alapvetően változtatta meg a nyugati hozzáállást is.
„A nyolc hónapja tartó háború dinamikája mutatja, hogy már nem érvényesek a hagyományos kérdésfeltevések és az azokra adott hagyományos válaszok. Nyilván emlékszik arra, hogy a háború első hónapjaiban nem is mentünk demokratikus szövetségeseinkhez légtérzár biztosítását kérni, hogy megmenthessük a népünket.” (De Zelenszkij márciusban többször is beszélt arról, hogy erre lenne szükség.)

„Akkoriban még lehetetlennek tűnt, hogy szövetségeseinkkel kidolgozhassuk azt a formát, amelyen keresztül segíthetnének, hogy légtérvédelmet biztosítsanak. A már nyolc hónapja tartó ellenállás fényében azonban a kérdés magasabb szinten van: ma már gyakorlati szinten beszélünk arról, hogyan lehetne erősíteni az ukrán légvédelmet” – a NATO fegyverszállításai eddig is kulcsszerepet játszottak az ukrán ellenállásban, ehhez a légvédelem további erősítése hozzájárulhat, bár ez nem lesz egyszerű feladat.

Kijevben alapvetésként hangsúlyozzák, hogy a gyakorlatban már nagyon sok minden történt az integráció terén. Az ország „valójában már integrálódott a NATO politikájába. Rendszeresen ad ki az én hivatalom is tájékoztatást arról, hogy mindez hogyan érvényesül a gyakorlatban Ukrajnában.” Szerinte „Oroszország új helyzetet provokált ki, és ez megnyitotta az utat a NATO-tagságunk felé”.

Hogy mit jelent a háború vége, az Sztefanisina szerint nem kérdés: „Deklaráltuk, hogy végső célunk visszaszerezni a nemzetközileg elismert határainkon belül az ország területét. A NATO elismerte ezt az alapvetést.” A csatlakozás eléréséig Kijev lát közbülső megoldásokat is:

„Folyamatban van a NATO-val való együttműködés. Fontos, hogy szövetségeseinkkel egyenként is megvitathassuk, milyen garanciákat adhatnak Ukrajnának, hogy a háború után elejét vegyük az újabb támadás lehetőségének.”

A tagságig tartó folyamatban a biztonság érdemi megteremtése érdekében „a megoldás minden formájára nyitottak vagyunk”. Korábbi interjúnkban ezt erősítette meg az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak is, kétoldalú garanciális megállapodások lehetőségét vetítve előre olyan országokkal, amelyek képesek és hajlandók biztosítékot nyújtani Ukrajna védelme érdekében.

Magyarország lassít, de nem akadályoz

Az euroatlanti integráció véghezviteléhez elengedhetetlen az EU és NATO tagjainak egyetértése is. Ebben tehát Magyarország is kulcsszerepet játszik a szervezetek tagjaként, miközben a magyar kormány számos fenntartást fogalmazott meg, hol Ukrajna felelősségét hangoztatva a konfliktusban, hol a NATO fegyverszállítását kritizálva – mondván, az csak elnyújtja a háborút –, hol az Oroszországgal szembeni „brüsszeli szankciókat” kifogásolva, amelyeket nem mellesleg Magyarország is megszavazott.

A magyar kormány nyilatkozatok szintjén különutasként viselkedik, és egyes esetekben a szankciók körének szintjén is, például amikor a személyre szóló EU-s korlátozó intézkedések hatálya alól a magyar kormány kezdeményezésére kivették Kirill pátriárkát, az orosz egyház vezetőjét. Ez Kijevből is jól látszik, ahogy az is, hogy már a február 24-i orosz invázió előtti időszakban is akadályozta Magyarország a NATO és Ukrajna közötti találkozókat a legmagasabb szinten – bár alacsonyabb találkozók szintjén nem.

„Nem állítom, hogy a magyar kormány hozzáállása önmagában akadálya lenne a NATO-csatlakozásnak. Azonban hosszú története van annak, hogy Magyarország már korábban blokkolta a legmagasabb szinten a párbeszédet a NATO-val. Természetesen igaz, hogy a technikai, szakértői együttműködés sok eleme gyorsabban megvalósult volna, ha az említett szinten nem lett volna blokkolás. Ez tény, és senki sem tagadhatja, hogy a legmagasabb szintű találkozók sokat adnának hozzá a kooperációhoz, és tisztább képet adna, elkerülhetők lennének bizonyos manipulációk, amelyek nyomait sok fővárosban látjuk” – mondta Sztefanisina, utalva az orosz információs politika hatékonyságára egyes országokban.

Magyarország tehát nem akadálya a NATO-tagságnak, de bizonyos szinteken „akadálya annak a párbeszédnek, amely általában a szövetségesi együttműködésről és a mélyebb integrációról szól.”

Budapest rövid távú előnyökre játszik

Ez az Oroszországgal kapcsolatos magyar kormányzati politika Sztefanisina szerint inkább rövidlátó. „Rövid távon lehet, hogy előnyökhöz jut Magyarország, például az energiapolitikában, de hosszabb távon nem hiszem, hogy ez jó stratégia.” Sztefanisina azt is kétli, hogy a Budapest és Kijev közötti feszültség hasznot hozna Magyarországnak.

Szerinte van azonban jele annak, hogy ezt Budapesten is így látják. Voltak olyan nyilatkozatok, amelyek változást mutatnak a kormányzat retorikájában. Amikor rákérdeztünk Orbán Viktor nyilatkozatára, amelyben párhuzamot vont Ukrajna és az '56-os magyar forradalom, valamint Volodimir Zelenszkij és Nagy Imre között, akkor az ukrán kormányfő helyettese azt mondta:

„Ez mutatja, hogy sok közös értéket oszt Magyarország Ukrajnával. Közös a történelmünkben, hogy mindkét ország szenvedett a totalitárius rezsimtől. Szerintem ez jó jel. Az európai biztonság fenntartása, így a magyar és az ukrán nép érdeke közös.”

Az európai biztonsághoz és az Ukrajnában az „európai életforma fenntartásához” szükség van Ukrajna NATO- és EU-tagságára is. Sztefanisina szerint az utóbbi tervezhetőbb dolog, bár határidők megadására itt sem vállalkozott. Az EU bővítési biztosát egyébként épp Magyarország adja Várhelyi Olivér személyében, de Sztefanisina nem látja jelét annak, hogy ez akadálya volna a folyamatnak – Magyarország is támogatta a nyáron Ukrajna tagjelölti státuszának megadását.

„Várhelyi Olivér járt is itt néhány hete, meghatároztuk a következő lépéseket, Ukrajna részéről jeleztük, hogy készek vagyunk gyorsan lépni minden gyakorlati kérdésben.”
Ami a magyar és az ukrán kormány közötti nézeteltérést illet, annak alapja az oktatási és nyelvtörvény, amely Budapest szerint veszélyezteti a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvi oktatását.

„Mi most háborúban küzdünk. A városaink bombázás alatt állnak, a lakosság egy része arra kényszerült, hogy elmeneküljön. Célunk most a túlélés. De nem akarjuk magunkat pusztán áldozatnak mutatni. Hiszünk benne, hogy kapcsolataink pozitívok lesznek, úgy, ahogy évekkel korábban volt.”

Szerinte Kijevben szívesen fogadnák Orbánt

„Nincs más megoldás, mint együttműködni a demokratikus világgal. Idővel minden a helyére kerül. A háború megnyerése után, amikor Ukrajna visszaállítja területi teljességét és megkezdi az újjáépítést, akkor jó lesz a kétoldalú kapcsolat a szomszédainkkal.”

Ami a kifogásolt törvényeket illeti, „tavaly szeptemberben már volt konszenzusos formula arra, hogyan lehetne megoldani a problémát. A euroatlanti integrációnak politikai kritériumai is vannak, ezek között van a kisebbségek jogainak biztosítása a nemzetközi kötelezettségek szellemében. Ezen dolgozunk, remélem ez a kérdés nem lesz a továbbiakban túlpolitizálva. Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő idő erre.”
A két ország vezetője között egyelőre nem volt találkozó – miközben a térség országainak vezetői már ellátogattak Kijevbe, sőt, az orosz hadsereg bűncselekményeinek egyik helyszínére, Bucsába is, amelyet Orbán Viktor 1956 Budapestjéhez hasonlított.

„Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy értékeljem az ukrán elnökkel való találkozó esélyeit, de biztos, hogy ha Orbán Viktor jelzi szándékát, örömmel fogadják Kijevben.”