A háború Kárpátalja etnikai viszonyait is átrendezi, Kelet-Ukrajnában bizarr, rettenetes versenyfutás kezdődött

Noha egymást érik a konferenciák és pódiumbeszélgetések az orosz–ukrán háborúról, a harcok alakulása és a háború értelmezési szempontjainak sokasága miatt mindig lehet újat, érdekeset mondani a konfliktusról.

Mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémián csütörtökön rendezett, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat keretében működő Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete, annak is a Kárpátaljával és Ukrajnával foglalkozó kutatócsoportja által rendezett minikonferencia előzetes programjához és a címben – Az orosz–ukrán háború háttere és kárpátaljai vetületei – rejlő ígérethez képest igen keveset foglalkozott magával Kárpátaljával.

Annyit azért megtudhattunk az intézet kutatói, Erőss Ágnes, Kovály Katalin és Tátrai Patrik előadásából, hogy a legutóbbi, 2017-es kutatások alapján 130 ezresre becsült kárpátaljai magyarok száma évente eddig is néhány százas nagyságrendben csökkent. A fogyást elsősorban az elvándorlás okozta, melynek fő célpontja Magyarország után Csehország volt. 2014-ben, a forradalom, a politikai bizonytalanság és az orosz agresszió évében a magyarok kivándorlása egy időre megugrott. 2022-ben azonban valóban tömeges elvándorlás indult meg: egyes kárpátaljai járásoknak a fele-harmada jött át a magyar határon. Az előadók arra figyelmeztettek, nehéz ezekből a becslésekből hosszú távú következtetéseket levonni, ugyanis a menekülők egy része biztosan hazatér.

Minél inkább elhúzódik azonban a háború, a távollévők visszatérése annál bizonytalanabb.

Kárpátalja etnikai-nyelvi összetételét pedig újból megkavarhatja, hogy miközben ezrével vándorolnak ki magyarok, minden faluba gyakran 1000 kilométerről érkező belső menekültek tucatjai települnek be.

Kovály Katalin, aki maga is kárpátaljai származású, helyszíni élményei és értesülései alapján azt mondta, a háború leginkább a propagandaplakátok és az ukránok spontán kiragasztott hazafias transzparenseiben mutatkozik meg. Kérdésemre Kovály azt mondta, Ukrajna és Magyarország elmúlt évekre jellemző konfliktusai, a Kárpátalján etnikai konfliktust szító orosz propaganda ellenére „nemzetiségtől független szolidaritás tapasztalható”.

A konferencián részt vevő Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete pedig azt állította, hogy „származástól függetlenül mindenki az orosz támadás elhárításán dolgozik”, a 128-as kárpátaljai dandárban például sok magyar ajkú katona is szolgál. A Budapest és Kijev közötti súrlódásokért pedig senki nem hibáztatja a helyi magyarokat.

A háború az ukrán vidéket sújtja

A Kárpátaljáról szóló előadás hagyott némi hiányérzetet maga után, a háború egészéről szóló földrajzi-demográfiai előadások azonban egy sor értékes háttérinformációval szolgáltak. Kárpátalja földrajzával foglalkozó geográfus, Karácsonyi Dávid a Szovjetunió szétbomlásával támadt „befagyott” konfliktusokkal összevetve mutatta be, hogy az érintett területet és népességet tekintve milyen új szintet jelent az orosz–ukrán háború.

Karácsonyi felhívta a figyelmet arra, hogy a háború 2014–15-ös szakasza és a 2022-es invázió mennyire másként érintette Ukrajnát. Míg az ország az előbbiben főleg orosz ajkúak által lakott városi központokat és nehézipari kapacitásokat vesztett el, addig most pont a városok váltak az ellenállás gócaivá. Az oroszok főleg ukrán nyelvűek által lakott vidéki régiókat tudtak meghódítani – Herszon és Mariupol kivételével egyetlen jelentős ukrán város sem esett el –, a legnagyobb gazdasági károkat pedig az agrárium szenvedte/szenvedi el.

A mezőgazdasági károk és azok globális jelentőségét minden előadó hangsúlyozta. Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa például az agrárexportot megfojtó orosz tengeri blokádon túl rámutatott arra, hogy

„eszelős nagy területeken” kell a százezrével lerakott orosz aknákat, a fel nem robbant lőszereket eltávolítani.

Ezek még hónapokra visszavethetik a művelést – főleg azért, mert az utak, lakott települések az aknamentesítésben elsőbbséget élveznek. Az export kísérleti, szárazföldi útvonalai pedig az ukrán vasútvonalak európaitól eltérő nyomtávja miatt nagyon nehézkesnek tűnik.

A háborúnak semmi köze az oroszokhoz

Kocsis Károly, a Földrajztudományi Intézet igazgatója Ukrajna demográfiai viszonyait bemutatva rögtön egy módszertani nehézséggel tette zárójelbe az összes népességadatot: az országban legutóbb 2001-ben volt népszámlálás, így csak részismereteink lehetnek az azóta történt folyamatokról. A kilencvenes évek elejétől tapasztalható népességfogyás azonban folytatódhatott a kivándorlással, a csaknem 7 milliós háborús menekültáradattal pedig

Ukrajna népessége valószínűleg a száz évvel ezelőtti szintre süllyedt vissza.

2001-ben a 41 millió lakos kétharmada volt ukrán anyanyelvű, 30 százaléka orosz; nemzeti identitása szerint azonban már 78 százalék vallotta magát ukránnak és 17 százalék orosznak. Ami kevéssé ismert tény, hogy a Fekete-tengertől északra „elképesztő az etnikai kavarodás”. Nem csak Ukrajnában van jelentős orosz kisebbség, az ukrán etnikum az Azovi-tenger keleti partján, a Don, a Volga felé nyújtózó sztyeppéken messze túlnyúlik az orosz határon.

Kelet-Ukrajnában az oroszok az 1861-es jobbágyfelszabadítás után jelentek meg, azaz ez a terület egyáltalán nem számít „ősi orosz földnek”. Elsősorban a cári Oroszország iparosításával kialakuló donyecki iparvidék kínálta munka vonzotta őket; számuk ugrásszerűen a Sztálin 1928-as első ötéves tervében meghirdetett erőltetett iparosítás alatt nőtt meg.

Karácsonyi azt a fontos tényt is hangsúlyozta, hogy a nyelvi-etnikai megoszlás alapján a jelenlegi invázió – a Putyin által deklarált céllal ellentétben – egyáltalán nem az orosz nyelvűek „felszabadítására” irányult. Ez a nyelvi-etnikai elem már 2014–15-ben sem volt egyértelmű, de akkor még a megszállt területek lakossága 80 százalékban oroszul beszélt. A 2022-es invázió azonban már csak 40 százalékában érintett orosz ajkúak által lakott régiókat; az Oroszország által megálmodott legújabb „népköztársaság” központjában, Herszonban például egyértelmű az ukrán anyanyelvű többség.

Nagyon-nagyon kemény harcokra kell készülni

Rácz András arra figyelmeztetett, hogy a nyílt forrásból dolgozó elemzők mindig nagyjából 24 órás késésben vannak a harctéri történésekhez képest, azonban nem szabad legyinteni, hogy „á, úgysem tudjuk pontosan, mi történik”. Rövid összefoglalójában vázolta az orosz háborús célok visszanyesegetését; a nagy léptékű bekerítési tervekből mára csak a Szeverodonyeck–Liszicsanszk kiszögellését védő ukrán erők bekerítése maradt.

A Kelet-Ukrajnába összpontosuló orosz támadóerők egy hónapnyi szívós harc árán a luhanszki zsák déli szájánál található Popasznánál áttörték a védelmi vonalakat, a dombvidékről síkságba fordul terepen már könnyebben haladhatnak északra. Északról a bilohorivkai orosz folyamátkelés kudarca után valószínűleg már nem próbálkoznak újabb veszélyes manőverrel. A képlékeny helyzet miatt Rácz szerint „nagyon kemény harcokra kell készülni az elkövetkezendő napokban-hetekben”.

A szakértő szerint egyértelműen kirajzolódik az orosz cél: az áttörés után bezárni a katlant, majd

az ott csapdába zárt háromdandárnyi ukrán katonát (ez a harcok előtt nagyjából 10 ezer embert jelentett) mintegy túszul ejtik, hogy megsemmisítésükkel fenyegetőzve csikarjanak ki megállapodást Kijevből.

Rácz emlékeztetett arra, hogy 2015 elején hasonló módszerrel, a Debalcevénél bekerített ukrán egységekkel kényszerítették bele Petro Porosenko akkori elnököt a második minszki megállapodásba.

A szakértő szerint azonban rengeteg az olyan tényező, ami újból felboríthatja az orosz terveket. Az egyik ilyen az orosz veszteségek mértéke, a harcoló egységek állapota. Valószínű, hogy az eredetileg támadásra felsorakozott erők harmada-fele már halál, sérülés vagy hadifogság miatt kiesett. Az emberveszteséget Moszkva a háború deklarációja, illetve az azzal járó teljes mozgósítás helyett úgy próbálja pótolni, hogy busás fizetés ígéretével szerződteti újra a nemrég leszerelt tartalékosokat. Az ő harci értékük, illetve a szovjet arzenálokban leporolt fegyverzetük azonban nem képvisel olyan színvonalat, mint a februárban bevetett zászlóaljcsoportoké.

Valószínűleg az ukrán haderő krémjét képviselő, eredetileg nagyjából tízdandárnyi kelet-ukrajnai védősereg is kivérezhetett (bár az ukrán veszteségekről csak az utóbbi napokban, mintegy segélykiáltásként közöltek adatokat). Rácz szerint „bizarr, rettenetes versenyfutás zajlik”, hogy elég gyorsan érkeznek-e be az ukrán és orosz fegyverzetnél sokkalta hatékonyabb nyugati fegyverek. Ritkán fordul elő ilyen kiélezett helyzet a hadtörténelemben, amikor minden késlekedés területekben mérhető.

Az elfoglalt területek visszahódításának esélyeivel kapcsolatban Rácz szkeptikusnak tűnt.

A Harkiv körül indított ukrán ellentámadás is kifulladt, Luhanszk és Donyeck nagy része, a dombokkal, keresztirányú vízfolyásokkal tagolt, „még ukrán léptékkel mérve is rossz” úthálózatával ráadásul nem is kedvez a gyors ellentámadásnak. Ráadásul egy esetleges ellentámadásnak is az a „peremfeltétele”, hogy nagy számban érkezzen nyugati nehéztüzérség és lőszer, ugyanis a dróntámadásokat és páncéltörő rakéták találatait bemutató látványos videók ellenére mindkét oldalon a legnagyobb veszteséget az ellenséges tüzérség okozza.