Ez történt az orosz–ukrán háborúban szombat délutánig

2022. március 12. – 16:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Légvédelmi riadóval indult a nap Ukrajnában, Kijev, Lviv, Odessza, Harkiv és Szumi mellett a Kárpátalján is megszólaltak a szirénák.
  • Ma is több városnál nyíltak humanitárius folyosók, de az ukrán hatóságok szerint a korábbi napokhoz hasonlóan megint nehezíti a civilek mentését, hogy az oroszok nem mindenhol tartják be a tűzszünetet.
  • A főváros Kijev körül egyre hevesebb harcok folynak, az orosz csapatok intenzíven lövik a környező településeket, például Csernyihivet és Vaszilkivet, ahol egy katonai repülőtér is megsemmisült.
  • Az oroszok elfoglalták a régóta ostromlott délnyugati kikitőváros, Mariupol külvárosát, közben az ukránok szerint egy olyan mecsetet is bombáztak Mariupolban, ahová több mint nyolcvan civil menekült be.
  • A pénteken bombázni kezdett Dnyipróban szombat reggel újabb robbanásokat hallottak. Melitopolban pedig több ezren tüntettek a péntek este elrabolt polgármester szabadon engedéséért.
  • Belarusz továbbra is tagadja, hogy hivatalosan belépne a háborúba.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz erők az elmúlt évtizedek legnagyobb veszteségét szenvedik Ukrajnában.
  • A helyi vezetés szerint Oroszország új szakadárállamot akar létrehozni Herszonból, amit egy ál-népszavazással legitimálnának.
  • Oroszország kész fegyverkorlátozásról tárgyalni az USA-val.
  • Oroszország bejelentette, hogy katonai célpontnak tekintik azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket az Egyesült Államok és szövetségesei küldenek Ukrajnába. Az ettől való félelem volt korábban, amire hivatkozva a magyar kormány nem engedélyezte a fegyverszállítmányok áthaladását az országon.
  • Az ukrán nagykövet megköszönte a segítséget Magyarországnak, amelyre szövetségesként tekint.
  • Na és az orosz gáz? Az továbbra is jön a szerződés szerint.
  • Két helszíni riporttal is jelentkeztünk szombaton, kollégáink Beregszászról és Moldovából tudósítottak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!