Attól tart a NATO főtitkára, hogy Oroszország vegyifegyvereket vethet be Ukrajnában

2022. március 13. – 05:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Oroszország akár vegyifegyvereket is képes lenne bevetni az ukrajnai invázió során – erről a Welt am Sonntagnak adott interjújában beszélt. A katonai szövetség vezetője szerint ez háborús bűncselekmény lenne, holott Putyinnak az Ukrajnából való visszavonulásra kellene kiadnia a parancsot.

Oroszország korábban „vegyi és biológiai fegyverek” fejlesztésével vádolta meg Ukrajnát – az ügyről itt írtunk. Stoltenberg szerint az oroszok állításai „abszurdak” – azonban Moszkva kommunikációja az ügyben veszélyes is lehet, ezért a NATO-nak ébernek kell maradnia. A főtitkár és az észak-atlanti védelmi szövetség álláspontjáról itt olvashat bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!