Az állítólagos ukrán vegyifegyver ügye lehet a következő napok nagy témája, Kína is beszállt az oroszok oldalán

2022. március 11. – 06:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az állítólagos ukrán vegyifegyver ügye lehet a következő napok legjelentősebb témája az orosz-ukrán háborúban, az USA és Ukrajna szerint durva konteóról van szó, amit Oroszország azért terjeszt, hogy koholt ürügyként ezzel próbálja igazolni az általuk kirobbantott háború létjogosultságát. Az oroszok és Kína viszont komolyan beleállt az egyelőre bizonyíték nélküli feltételezésbe. A témát körüljáró fact-check-cikkünk itt olvasható.

Oroszország péntekre ENSZ-gyűlést hívott össze az állítólagos ukrán biológiai fegyver ügyében. Korábban Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bármiféle bizonyíték bemutatása nélkül azt állította, hogy az USA segít biológiai fegyverek kifejlesztésében Ukrajnának, és az Oroszországon átvonuló madarakat használják fel vírusok terjesztésére. Az ENSZ később helyt adott a kérésnek, pénteken tehát megvitatják Oroszország állításait.

Ezzel egy időben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt tanácsolja Ukrajnának, hogy semmisítse meg a közegészségügyi laboratóriumokban tárolt veszélyes kórokozókat, nehogy a laborok megsérüljenek az orosz támadásban, és esetleg kiszabaduljon egy lakosságra is veszélyes kórokozó.

A Reuters cikke szerint a WHO képviselői elmondták, hogy évek óta együttműködnek az ukrán közegészségügyi laboratóriumokkal olyan biztonsági gyakorlatok miatt, amik segítenek megelőzni a kórokozók véletlen vagy szándékos kiszabadulását.

Mindez azért is nagyon kényes, mert az ukránok és az amerikaiak az oroszokat vádolják azzal, hogy Ukrajnában vegyi vagy biológiai fegyvert akarnak bevetni, Washington szerint koholt ürügyként ezzel próbálják igazolni az általuk kirobbantott háború létjogosultságát.

Aztán Kína is beszállt az oroszok oldalán, egy csütörtöki tájékoztatón Zao Lijian, a pekingi külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az USA-nak el kellene fogadnia a „többoldalú ellenőrzést” az állítólagos amerikai irányítású biofegyver-laboratóriummal kapcsolatban. Zao szerint az orosz katonai műveletet „titkokat tárt fel” az ukrajnai amerikai laboratóriumokról, és úgy véli, ezt nem lehet azzal lesöpörni, hogy ez csak propaganda.

A CNN szerint a kínai állami tévék, amelyek uralják az ország erősen cenzúrázott médiatérét – nagyrészt az orosz állami médiát vagy az orosz tisztviselőktől származó információkat visszhangozták az ukrajnai invázióról.

Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára szerdán „összeesküvés-elméletként” utasította el a vádakat. A Szovjetunió felbomlását követően egyébként tényleg létrehoztak Ukrajnában amerikai finanszírozású biolaborokat, főként azért, hogy az országban maradt szovjet fegyvereket biztonságban tudják, írja a CNN.

Zelenszkij úgy fogalmazott péntek éjjeli videóüzenetében: Az én földemen nem fejlesztettek ki sem vegyi, sem más tömegpusztító fegyvert. Az ukrán elnök szerint az oroszok gyakran azzal vádolnak másokat, amit valójában ők maguk terveznek megcsinálni, úgyhogy azt a kérdést tette fel nekik címezve, hogy „Hová fognak hullni a vegyi fegyvereitek?”

A témát alaposan körüljáró fact-check-cikkünket érdemes elolvasni.