Zelenszkij: Az én földemen nem fejlesztettek ki sem vegyi, sem más tömegpusztító fegyvert

2022. március 11. – 03:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnök reagált azokra az orosz vádakra, melyek szerint Ukrajna az Egyesült Államok segítségével biológiai fegyvereket állít elő. Zelenszkij szerint az oroszok gyakran azzal vádolnak másokat, amit valójában ők maguk terveznek megcsinálni, úgyhogy azt a kérdést tette fel nekik címezve, hogy „Hová fognak hullni a vegyi fegyvereitek?”

Az USA szerint Oroszország ukrajnai tömegpusztító fegyverekről szóló állításokat kreál, hogy ezzel igazolja a saját maga által kirobbantott háború létjogosultságát. Washington attól tart, hogy éppen az oroszok vethetnek majd be vegyi és biológiai fegyvereket. A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki arról beszélt korábban, hogy Oroszország „hosszú és jól dokumentált múltra tekint vissza a vegyi fegyverek használatában”, illetve, hogy „a Nyugatot vádolja azokkal a jogsértésekkel, amelyeket maga Oroszország követ el”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!