Már Kijev belvárosától 25 kilométerre dúlnak a harcok, egy ukrán képviselő szerint a főváros lesz az oroszok Sztálingrádja

2022. március 12. – 11:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszok lassan, de továbbra is nyomulnak Kijev felé. Több nyugati portál is arról számolt be szombat délelőtt, hogy a harcok már az ukrán főváros központjától mindössze 25 kilométerre dúlnak. Az orosz csapatok észak, nyugat, és északkelet felől is közelítenek Kijev felé. Eközben szombat reggel orosz rakéták találtak el egy Kijevtől délre fekvő ukrán katonai repülőteret. Vaszilkiv polgármestere szerint a támadás tönkretette a kifutópályát és egy üzemanyagraktárt, valamint robbanásokat okozott egy lőszerraktárban. A közösségi médiában közzétett videókon az látszik, hogy sűrű fekete füst gomolyog a repülőtér felől.

Szvjatoszlav Jurasz, Ukrajna legfiatalabb parlamenti képviselője a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy „Kijev lesz Oroszország Sztálingrádja”, utalva a második háború sorsdöntő ostromára, melyben 1,1 millió szovjet és 800 ezer német katona vesztette életét, és mely Hitler oroszországi hadjáratának kudarcát jelentette. „Senki sem fogja megadni magát, ez garantálhatom magának” – tette hozzá Jurasz.

Rose Gottemoeller, a NATO korábbi főtitkárhelyettese is arról beszélt a BBC-nek, hogy szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az oroszoknak sikerül bevenniük az ukrán fővárost. „Kíváncsi vagyok, hogy valóban képesek-e most átcsoportosítani, mert a logisztikájuk olyan rossz állapotban van, hogy nincs meg az üzemanyag-utánpótlásuk, amire szükségük lenne a Kijev felé való nyomuláshoz” – érvelt Gottemoeller arra utalva, hogy az oroszok egyes szakértők szerint jelenleg újrarendezik soraikat, mielőtt megindulna az ukrán főváros ostroma.

(BBC, AFP)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!