Egy egész busznyi segélyszállítmányt dobott össze egy kis szlovákiai falu, a polgármester maga vitte Beregszászra

Egy hét után újra visszatértünk Kárpátaljára, hogy a nem enyhülő háború és menekülthullám miatt beszámoljunk arról, hogyan néz ki Ukrajna azon része, ahonnan a helyiek nagy része már elmenekült, de többi területéről rengetegen jöttek ide, az ország egyelőre legbékésebb, legnyugatibb pontjára. Bár sajnos éppen érkezésünk napján érkezett a hír, hogy innen 230 kilométerre, a Kárpátok másik oldalán már Ivano-Frankivszkot is bombázták az oroszok.

Úgy tervezzük, a következő napokban megszólaltatjuk a beregszászi polgármestert, hogy mesélje el, hogyan viseli a város és környéke, hogy az eredetileg itt élők fele már elhagyta az országot, miközben ezrével érkeznek a háború sújtotta részekről menekültek. Szeretnénk olyan magyar ajkú kárpátaljaiakkal is beszélni, akiknek nem is jutott eszükbe, hogy elutazzanak, sőt, akár önként jelentkeznének védelmi feladatokra. És azt is, hogyan néz ki most a sokkal nagyobb Ungvár.

Amikor este Beregszászra érkeztünk, a szállás előtt benéztünk abba az elhagyatott iskolában ideiglenesen felállított segítő pontba, – amiről ebben a cikkünkben már beszámoltunk –, ahol helyi önkéntesek munkájával gyűjtik az adományokat, és osztják azokat ki a menekülteknek. Rengeteg helyi ajánl fel bútorokat, ruhákat, bármit, amire szükség van, de nem csak ott élőktől érkezik segítség: amikor este megérkeztünk, pont belefutottunk egy szlovák kisbuszba. A tisztítószerekkel, ruhákkal, pelenkával, gyógyszerekkel rogyásig pakolt kisbusz kipakolása közben lassan az is kiderült, hogy honnan jött, és miért pont ide.

A kisbusszal érkező szlovák férfi a kipakolásnál, keresve az ukrán és szlovák nyelv közös pontjait, magyarázta dobozról dobozra, hogy miket hoztak. És ahogy lassan szinte teljesen megtelt az egyik terem a zsákokkal, dobozokkal, kiderült, ő egy Pozsony melletti falu, Lozornó polgármestere. Lubos Tvrdon elmesélte, hogy hogyan kerültek éppen Beregszászra.

„Nekünk van a legjobb fogorvosunk, aki beregszászi. Amikor kitört az ukrajnai háború, kérdeztem tőle: Andrej, valamit tennünk kell. Mit tudunk segíteni?”

– meséli.

Először megkérte a települése közösségét, hogy aki tud fogadni Ukrajnából menekülteket, akár teljes lakásba, akár csak egy szobába, az jelentkezzen. Ezután kértek egy listát a beregszásziaktól, hogy mikre lenne szükségük, majd miután megkapták, azt is megosztotta a településsel, hogy aki ezekben tud, segítsen. Végül pedig nyitottak egy számlát, ahol pénzt gyűjtöttek, hogy megvegyék, ami kimaradt.

A Beregszászra a fiával együtt érkező Tvrdon azt mondja, ötezer eurót (kb. 1,9 millió forintot) adott össze az egyébként háromezer fős falu, és a gyűjtést, a számlát most le is zárták, de ha tovább húzódik a helyzet, biztos benne, hogy lesz még több ilyen körük. Még hozzátette, hogy kicsit kalandos volt az útjuk: indulás előtti napon mondta az eredeti kisbuszos, hogy elnézte, lejárt az útlevele. Akkor Facebookon kérdezte, van-e a faluban valakinek olyan ismerőse, aki el tudná vinni a dolgokat Ukrajnába. Végül béreltek egy kisbuszt, ami aztán körülbelül 50 kilométerre Beregszásztól lerobbant, és egy telefonálás után innen ment el valaki beindítani.

Miközben a segélyponton folyik a munka, a város egy másik pontján, egy lakótelep alján lévő helyiséget próbálnak az önkéntesek menekültek befogadására alkalmassá tenni. Mielőtt a szállásunkra megyünk, még elkísérjük őket ide is. A minket is kalauzoló Viktor kisbuszával kanapét, fotelt, asztalt és tévét viszünk a földszinti helyiségbe, ahol körülbelül 10-15 menekültet tudnak majd elszállásolni.