Orosz invázió: Beregszászon diákok fonják az álcahálót az ukrán X-Faktor sztárjával

A 2014-es ukrán Európa-párti megmozdulásokon tanult kézműves technikával készül az álcaháló halászhálóból és csíkokra vágott rongyokból egy beregszászi iskola folyosóján és tornatermében. A menekültek, diákok, tanárok munkájába a napokban az ukrán X-Faktor egyik sztárja is besegít.

Miután eltöltöttünk egy estét négy menekült családdal az őket befogadó Dmitro házában, körülnéztünk Beregszászon: hogyan néz ki a menekültek szervezett fogadása, segítése, hogyan segítenek aktívan a harcoló katonáknak a helyiek, és milyen egy este a határnál, ahol kilométeres autósor várja, hogy elhagyja az országot.

Azt már korábban hallottuk, hogy az egyik gimnáziumban készülnek az álcahálók, most meg is tudtuk nézni, hogyan is történik ez. A munkát koordináló angoltanár mesélte el nekünk, hogy múlt hét szombaton hívták fel: segítség kellene, mert nincs elég álcahálója a harcoló katonáknak. Azonnal írt egy posztot egy segítő csoportban, és másnap már tucatnyi ember kezdte el készíteni a hálókat; először a városházán egy irodában dolgoztak, aztán átköltöztek a gimnázium folyosójára, végül már a tornaterem minden falán ez lógott. Ő volt az, aki betanította a többieket, így megtudtunk tőle pár praktikus részletet.

A beérkezett anyagokat vékony csíkokra vágják, majd azokat egy kifeszített halászhálóra kötözik cikk-cakkban. Ezt addig csinálják, míg teljesen be ne fedi a hálót. A frontról konkrét méreteket kérnek, annak megfelelően készülnek a hálók. Sokan hoznak felvágható rongyokat, de nem minden anyag jó: azon kívül, hogy nem lehet csillogó, fényvisszaverő, nem lehet nagyon színes sem. Az anyaga is fontos, hogy ne legyen műszálas, éghető, olvadó. Van, aki az alapul szolgáló halászhálókat ajánlotta fel, de most már ott tartanak, hogy egy segítő azt mondta, ha beszerzik az alapanyagot, ő tud készíteni halászhálót is.

Megkérdeztem, honnan tudták, miket lehet használni, hogyan kell csinálni az álcahálókat. A tanárnő elmondása szerint a technikát 2014-ben dolgozták ki. Már akkor megtanulták, hogyan kell nagyon gyorsan pótolni azt, ami nincs meg, hiszen „olyan keserves állapotban volt akkor az ukrán hadsereg”.

Azt is tőle tudtuk meg, hogy Kijevből ide menekült az ukrán X-Faktor egyik felfedezettje, sztárja, KAZKA, aki szintén az álcahálókon dolgozik. KAZKA ott volt, sikerült is elcsípnünk, hogy – gondolom némi nyaggatás után – egy minikoncertet rögtönzött a tornateremben. Megható volt, ahogy a háborúban harcoló katonáknak szükséges technika készítését 10 percre abbahagyó diákok együtt énekelték az ukrán himnuszt a helyi sztárral, majd annak legnagyobb slágerét, a Cry-t.

A rögtönzött koncert után készült pár közös kép vele, majd ment mindenki dolgozni. Előtte pár kérdést feltettünk KAZKA-nak. Megtudtuk tőle, hogy az anyjával, a húgával és három kutyájukkal menekültek el Kijev mellől. Volt rá lehetősége, hogy átmenjen Magyarországra, majd onnan akár tovább is utazzon, de úgy döntött, inkább itt marad segíteni.

Először a helyi pékséget ajánlották neki, hogy besegíthet ott is, de inkább az álcaháló-készítést választotta. Azt mondta, nagyon sok országba hívták, és gondolkodik is rajta, hogy eleget tesz néhány meghívásnak később, hogy elmondja az egész világnak, mi történik Ukrajnában.

A gimnázium után egy másik iskolába, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba mentünk, hogy megnézzük az egyik olyan helyszínt, ahol menekülteket tudnak fogadni szállással, étkezéssel. Az iskola vezetője elmondta, hogy a kollégiumban 40-50 embert szállásoltak el, de sokkal többen étkeznek ott: akik a helyi főiskolában berendezett menekültszálláson laknak, azokat is ez a konyha látja el.

Az ágyak alapvetően gyerekeknek készültek, így a felnőttek alatt néhány összetört már, de ezeket folyamatosan pótolják. Ahogy az elromlott mosógépet és hűtőt is akkor cserélték éppen, amikor megérkeztünk, még a becipelésbe is sikerült belecsöppenni. Az intézményvezető elmondta: érkezésünk előtt egy nappal járt ott Lévai Anikó, aki megígérte, hogy kedden biztosan meg fog érkezni egy új hűtő és mosógép is. És így is lett. Ezen azért meglepődtek, mert nem annyira jellemző, hogy másnapra meglegyen az, amire szükség van.

A beszélgetés után megnéztünk egy kollégiumi szobát is. Itt találkoztunk a kijevi Alexandrral, aki előző nap érkezett a húgával és annak gyermekével. Elvitte őket a határig, hogy átmehessenek Magyarországra, ő pedig megszállt itt Beregszászon. Láthatóan nagyon sokkos állapotban volt még. Azt mesélte, azon a környékén lakott Kijevnek, ahol elkezdődtek az első rakétatámadások.

Azt mondta, most majd bejelentkezik a toborzóirodában, ahol kötelező is jelentkeznie, aztán majd kiderül, marad-e itt segíteni, vagy visszamegy Kijevbe. Mindenesetre Beregszászon senkit sem ismer. Négy napig tartott nekik az út Kijevből idáig, és a testvére egyelőre nem jelentkezett Magyarországról. Nem tudja, mi van velük.

A gimnáziumból visszamentünk megnézni, hogy áll az a segítő, elosztó központ, ahol az első napon jártunk. Segítőnk, Viktor vitt minket egy kisbusszal, de mondta, hogy egy házhoz még be kellene ugranunk felajánlott ruhákért, játékokért és babakocsiért. Egy pár szinte az egész garázsát kipakolta, hogy segítsen. „Tudom, hogy jó helyre kerül” – mondta a nő.

Közben szépen alakult a lakatlan iskola kitakarítása, a ruhagyűjtőben a gyerekruhák már korosztály szerint voltak szétválogatva. A segítők arról beszéltek, nagyon sokan jönnek pici babákkal, ruhák mellett tisztálkodási szereket, pelenkát keresnek a legtöbben. Szerencsére mindig van belőle. Legutóbb néhány odesszai fiatal kérdezte, mire van szükség, majd elmentek a boltba, és vettek egy csomó pelenkát.

Itt találkoztunk egy harkivi lánnyal, Olgával, aki az 5 éves és 15 éves lányával menekült ide. Ruhát keresett magának és a gyerekeknek is, egyetlen táskával indultak el a háború kitörésekor. Amikor az első támadáskor lementek a légópincébe, ott ismerkedtek meg egy katonával, akinek a felesége indult Kárpátaljára, ő hozta el őket. 21-én indultak el, 5 nap alatt jutottak el Beregszászig. Meg is kellett állniuk, de nagyon durva forgalom volt az úton; volt, hogy 70 kilométert 13 óra alatt tettek meg.

Végül este kimentünk a határra megnézni, hogy az ukrán oldalon hogyan készültek fel a menekültek érkezésére. Van egy bódéja a Máltai Szeretetszolgálatnak is, mellettük az Ökumenikus Segélyszervezet szendvics-, kávé-, teaosztása, mellett felhúztak egy melegedősátrat. Napközben és este is tálca forró teával mennek a kocsisorhoz, de éjszaka nem járnak ki, mert bizalmatlanok az emberek, nem igazán fogadnak el semmit.

Legelöl, közvetlenül a határátkelőnél az erdészek és a tűzoltóság tart fent egy kis segítőpontot, ahol a pelenkától az ásványvízen át a kávéig mindent ingyen osztanak annak, akinek szüksége van rá. A forgalom változó. Az ott dolgozó segítő szerint a komolyabb harci cselekmények után néhány órával mindig érezni egy nagyobb hullámot, az autósor pedig mindig másik átkelőnél nő kilométeresre. Mi egy kisebb átkelőt választva, viszonylag könnyen jutottunk végül vissza Magyarországra.