A tűzszünet megsértésével vádolják Ukrajnát a szakadárok

2022. február 17. – 10:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok csütörtökön azzal vádolták az ukrán erőket, hogy az elmúlt 24 órában négyszer is tüzet nyitottak a területükre. Azt közölték, hogy megpróbálják megállapítani, megsérült-e valaki, vagy meghalt-e valaki a támadásokban. Az egyelőre nem világos, hogy ezek az incidensek mennyire súlyosak vagy valósak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) egyelőre nem érkezett azonnali reakció ezekre az állításokra – írja a Reuters.

A Telegraph azt írja, a szakadárok az ukrán erőket vádolják a támadással. A lövésekről szóló nyilatkozatokat a „Luhanszki Népköztársaság” képviselői adták ki, azt állítva, hogy az ukrán erők csütörtökön négy különböző incidensben aknavetőket, gránátvetőket és géppuskát vetettek be ellenük. „Ukrajna fegyveres erői durván megsértették a tűzszüneti egyezményt, nehézfegyvereket használtak, amelyeket a minszki megállapodások értelmében nem használhatnának” – áll a szakadárok közleményében.

Kijev viszont a szakadárokat vádolta tüzérségi eszközök bevetésével, amelyek állításuk szerint egy óvodát is eltaláltak. „Annak ellenére, hogy állásainkat tiltott fegyverekkel, köztük 122 milliméteres löveggel lőtték, az ukrán csapatok nem viszonozták a tüzet” – közölte az ukrán hadsereg sajtószóvivője.

Frissítés 14:02: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a minszki megállapodások súlyos megsértésének minősítette a csütörtöki Donyec-medencei tüzérségi támadásokat, amelyeket szerinte a szakadár erők hajtottak végre ukrán ellenőrzésű települések ellen – írja az MTI.

Az ukrán Egyesített Erők Parancsnokságának közleménye szerint a Luhanszk megyei frontvonalnál fekvő, ukrán ellenőrzés alatt álló Sztanicja Luhanszka település óvodáját és vasútállomását érték találatok, a település felében megszakadt az áramellátás. Az előzetes információk szerint két polgári személy szenvedett könnyebb sérüléseket. A civil lakosokat menedékhelyekre menekítették. Sztanicja Luhanszka kulcsfontosságú település, ott van az egyetlen átkelőhely Luhanszk megyében a szakadár és az ukrán ellenőrzésű területek között.

Az ukrán hadsereg által közzétett fotó a megsérült óvodáról Sztanicja Luhanszkában – Fotó: Reuters
Az ukrán hadsereg által közzétett fotó a megsérült óvodáról Sztanicja Luhanszkában – Fotó: Reuters

A parancsnokság később kiadott közleményében arról számolt be, hogy jelentősen megnőtt a támadások száma a Donyec-medencei frontvonalon. Azt írják, éjfél óta 29-szer sértették meg a tűzszünetet szakadár oldalról, nagyrészt a minszki megállapodásokban tiltott nehéztüzérség bevetésével. A támadásokban egy katona sérült meg.

Az amerikai hírszerző ügynökségek február elején közölték, úgy vélik, Oroszország ürügyet próbálhat kreálni egy esetleges ukrajnai invázióhoz, és olyan videókat készíthetnek, amelyeken egy megrendezett támadás látható. Oroszország visszautasította ezeket a vádakat.

A Telex tudósítói február elején a Donyec-medencében húzódó határnál jártak, ott, ahol az ukrán hadsereg farkasszemet néz a szakadárokkal – az ütközőzóna ukrán oldalán készített helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Az ukrán határ menti orosz csapatösszevonások után kialakult, hidegháborút idéző helyzetről, Moszkva esetleges céljairól itt írtunk elemzésünkben, a Telex tudósítóinak Ukrajnában készült cikkeit pedig itt gyűjtöttük össze:

„Elegünk van, hogy a Kreml kistestvérként kezel bennünket. Most minket, aztán majd megint a magyarokat” – a kijevi hangulatról itt olvashatja helyszíni riportunkat.

„A pszichológiai nyomás a lényeg, a folyamatos fenyegetettség érzését akarja fenntartani Oroszország” – Kijevben beszéltünk az ukrán szárazföldi haderő parancsnokával és a védelmi miniszter helyettesével is.

Ukrajna százezer civilt von be a védelmi erőkbe, özönlenek is az önkéntesek – a teroborona és a Legioni Ukraini kijevi és harkivi gyakorlatát mutatjuk be Nagyképünkben.

„Ha az orosz erők megindulnak, minket érnek el először” – az orosz határhoz közeli Harkivban is jártunk, ahol nem azonnali orosz támadástól tartva élnek az emberek, de új lendületet vett az önkéntesek toborzása.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!