Orbán megköszönte Bolsonaro békéért tett erőfeszítéséit

2022. február 17. – 13:47

frissítve

Orbán megköszönte Bolsonaro békéért tett erőfeszítéséit
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Jair Bolsonaro csütörtökön Moszkvából Budapestre érkezett, délelőtt a Hősök terén tett koszorúzást követően Áder János fogadta a Sándor-palotában, majd Orbán Viktor látta vendégül a Karmelita kolostorban, és programjának lezárásaként közös tájékoztatót tartott a magyar miniszterelnökkel. Ez az első alkalom, hogy egy brazil államfő Magyarországra látogat.
Ahogy arról a találkozó beharangozójában is írtam, annak ellenére, hogy Bolsonaro a világ ötödik legnépesebb országának államfője, ráadásul – Orbán Viktorhoz hasonlóan – a jobboldali populizmus ikonikus figurája, a látogatás körül nem volt nagy médiafelhajtás.

A tájékoztató előtt a két ország

  • honvédelmi miniszterei katonai együttműködési megállapodást írtak alá,
  • külügyminiszterei a humanitárius segítségnyújtásról írtak alá együttműködési megállapodást,
  • és szintén a külügyminiszterek aláírtak egy vízgazdálkodási és szanitációs (kórokozómentesítési) együttműködési megállapodást is

Orbán Viktor tájékoztatóját azzal kezdte, hogy kifejezte részvétét a brazil delegációnak a petrópolisi földcsuszamlás miatt. Brazíliát az EU és a NATO kiemelkedő külső partnereként méltatta, és hangsúlyozta gazdasági súlyát is. A brazil elnök moszkvai látogatására utalva köszönetet mondott, hogy Bolsonaro is tett erőfeszítéseket arra nézve, hogy „Európának ezen a részén megmaradjon a béke”

Jair Bolsonaro és Áder János a Sándor-palotánál – Fotó: Huszti István / Telex
Jair Bolsonaro és Áder János a Sándor-palotánál – Fotó: Huszti István / Telex

Orbán kiemelte a két ország kormányai közti ideológiai hasonlóságokat. Elsőként említette, hogy a kormány a migráció tekintetében hasonló nézeteket vall, és ezt a hasonlóságot az ENSZ migrációs paktumának megtorpedózásával nemzetközi szinten sikerült is konkrét politikai cselekvéssé formálnia. A világszervezet – egyébként rendkívül semleges és általános ajánlásokat megfogalmazó – dokumentumával szembeni 2018-as ellenállásra Brazília és Magyarország úgy építene a jövőben, hogy egy közös „korai figyelmeztető rendszer”-t hoznak létre, melynek keretében figyelik azokat a nemzetközi szerződéstervezeteket, melyek túlságosan megengedő módon állnak a migrációhoz.

Orbán szerint „egy másik nagy civilizációs kérdés”, amiben Bolsonaróval nagy egyetértés áll fenn, az üldözött keresztények megsegítése, a harmadik pedig a konzervatív családmodell védelme. Orbán szerint a magyar alaptörvénybe 2020 novemberében becsempészett „Az anya nő, az apa férfi” definíció nem egy formáját adja meg a családnak, hanem ez a család, és Bolsonarót tájékoztatta, hogy hamarosan jön egy népszavazás, melynek segítségével az emberek demokratikusan kifejezhetik véleményüket erről a kérdésről. Ahogy arról többször is írtunk, a kormány szerint a „családról” a „gyerekek védelméről” szóló népszavazás valójában csak a Pegasus-botrányra rögtönzött ötlet volt, mely féligazságok, csúsztatások vagy egyenesen hazugságok megfogalmazásával a magyarországi szexuális kisebbségek ellen uszít. Ezt az értelmezést osztja az Európai Bizottság és az Európai Tanács is; előbbi a homoszexualitás megjelenítését korlátozó magyar törvények miatt kötelezettségszegési eljárást is indított a kormány ellen.

Jair Bolsonaro saját nyilatkozatában Magyarországot Brazília „kis nagytestvéré”-nek nevezte, mivel a területileg és lélekszámában is kisebb állammal az alapértékek tekintetében egyetértés van. Ezek az alapértékek a Brazíliában 1964 és 1985 között uralkodó diktatúrát többször is nyíltan méltató, kétszer elvált, a koronavírus-járvány szándékos negligálása miatt több testület által tömeggyilkossággal és népirtással vádolt politikus szerint:

  • Isten,
  • haza,
  • család,
  • szabadság

Bolsonaro beszélt a Putyinnal történt szerdai találkozójáról, és elmondta, „senkinek sem érdeke a háború, Magyarország számára ez különösen fontos”. A környezetvédelmi szabályzások lazítása, a méltán a „Föld tüdejé”-nek nevezett Amazonas-medence gazdasági kiaknázása miatt világszerte hevesen kritizált politikus elárulta, hogy az elnökségét – valódi közhatalmi funkciók és akarat híján – környezetvédő imázsra felhúzó Áder Jánost tájékoztatta arról, hogy hogy Amazóniáról gyakran hamis információk kerülnek külföldre, és biztosította arról, hogy „Brazília megőrzi természeti értékeit”. Bolsonarót egyébként környezetvédelmi aktivisták azzal vádolják, hogy az elnök rendeletei mintegy 4000 négyzetkilométer esőerdő kiirtásáért felelősek közvetlenül, és intézkedéseinek köszönhetően 2019. január 1-jei hivatalba lépése óta az erdőirtás akár 88 százalékkal is felgyorsulhatott.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!